Karácsony előtti csúcsforgalom

dec 6, 2022 | Hírek

Vancouvertől Tokióig, Orleans-tól Belgrádig, felnőttek és kadetok versenyeznek Grand Prix-n, egyéni és csapat Világkupán, európai körversenyen és országos bajnokságon. Csak győzzük követni!

Miközben jövő hétvégén minden és mindenki a hatfegyvernemes országos bajnokságra, a Magyar Vívás Napjára összpontosul, összpontosít, addig ezen a hétvégén hatalmas lesz a forgalom európai, nemzetközi és hazai pástokon egyaránt. 

Kezdjük a felnőttekkel! Mind a hat fegyvernemben rangos versenyt rendeznek, igaz, a hazai válogatásba “csak” kettő számít majd bele. A hatalmas távolságok és a “kapcsolt” nemzetközi edzőtáborok miatt a férfi és női párbajtőrözők, illetve a férfi tőrözők már útra is keltek, mi több meg is érkeztek a Világkupák színhelyeire. Párbajtőrben formabontóan, mindkét szakág együtt, négy napon át versenyez Vancouverben. (Lesz még ilyen, például januárban tőrben, Párizsban.) A férfi tőrözők pedig “olimpiai helyszínen”, Tokióban szerepelnek majd, de természetesen nem ott vívnak, ahol az ötkarikás játékokon rendezték a sportági eseményeket. A nagy távolság és a költségek miatt mini magyar küldöttségek utaztak, de természetesen egyéniben és csapatban is ott lesznek a mieink. Ezek a Vk-k nem számítanak a hazai válogatásba. Csak egy érdekesség: a hatalmas időkülönbségek miatt, előfordulhat majd az, hogy mire Japánban befejeződik az aznapi program, addig Kanadában el sem kezdődik…

A hétvége negyedik Világkupa-versenyét női tőrben, Belgrádban rendezik. Ez az egyedüli fegyvernem, amelyben nem volt még Vk-esemény a szezonban – most lesz. Méghozzá magyarokkal együtt. A viadal beszámít a honi pontszámításba. Megkezdődik az egyéni Grand Prix-sorozat is, méghozzá kardban, a franciaországi Orleans-ban – az egyszerűség kedvéért csütörtöktől szombatig. Itt a nők számára lesz egyben hazai válogató is a verseny, a férfiaknál majd a 2023-as Vk-k rangsorolnak. A mezőny népes és rendkívül erős, magyar szempontból az érdekesség az, hogy nevezett a GP-re Szilágyi Áron! Háromszoros olimpiai és aktuális világbajnokunk ezzel a versennyel kezdi 22/23-as szezonját!

A kadetok sem unatkoznak majd a hét végén. Párbajtőrben Lipcsében, illetve Heidenheimben rendeznek válogató európai körversenyt, míg tőrben, valamint női kardban a korosztály országos bajnoksága lesz a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

A vívás szerelmeseinek, és a könnyebbség kedvéért részleteztük a hétvége programját – igyekszünk mindenről beszámolni. Hajrá, magyarok!

A hétvége programja időrendben. 

December 8., csütörtök: Férfi kard egyéni Grand Prix, selejtezők, Orleans

          Női párbajtőr egyéni Világkupa, selejtezők, Vancouver

December 9., péntek: Női kard egyéni Grand Prix, selejtezők, Orleans

     Férfi párbajtőr egyéni Világkupa, selejtezők, Vancouver

     Női tőr egyéni Világkupa, selejtezők, Belgrád

     Férfi tőr egyéni Világkupa, selejtezők, Tokió

     Kadet férfi párbajtőr egyéni európai körverseny, Lipcse

December 10., szombat: Férfi kard egyéni Grand Prix, 64-es tábla, döntők, Orleans

          Női kard egyéni Grand Prix, 64-es tábla, döntők, Orleans

          Női párbajtőr egyéni Világkupa, 64-es tábla, döntők, Vancouver              

          Férfi párbajtőr egyéni Világkupa, 64-es tábla, döntők,Vancouver          

          Női tőr egyéni Világkupa, 64-es tábla, döntők, Belgrád 

          Férfi tőr egyéni Világkupa, 64-es tábla, döntők, Tokió

          Kadet férfi párbajtőrcsapat európai körverseny, Lipcse

          Kadet női párbajtőr egyéni európai körverseny, Heidenheim

          Kadet férfi és női tőr egyéni országos bajnokság, Sportcsarnok

          Kadet női kard egyéni országos bajnokság, Sportcsarnok

December 11., vasárnap: Férfi párbajtőrcsapat Világkupa, Vancouver

Női párbajtőrcsapat Világkupa, Vancouver

Férfi tőrcsapat Világkupa, Tokió

Női tőrcsapat Világkupa, Belgrád

Kadet női párbajtőrcsapat európai körverseny, Heidenheim

Kadet férfi és női tőrcsapat országos bajnokság, Sportcsarnok

Kadet női kardcsapat országos bajnokság, Sportcsarnok

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások