Hat érem a pisai kerekesszékes Vk-n

márc 20, 2023 | Hírek

Három ezüst- és három bronzérmet szereztek a magyar kerekesszékes vívók a pisai Világkupán, amely beszámít az olimpiai kvalifikációs sorozatba is. Gratulálunk a versenyzőknek és a mestereknek!

Pisában rendezték az idei második IWAS kerekesszékes vívó Vk-versenyt, Az első napon a férfi tőrözők A kategóriás versenyében Osváth Richárd ezüstérmet szerzett. A DEAC versenyzője egész nap jó formában vívott, kínai, német és olasz ellenfeleket legyőzve került a döntőbe, ahol ismét egy kínai versenyző, Zong állította meg. Ugyanezen a napon vívtak a női A kategóriás párbajtőrözők. Veres Amarilla ukrán és kínai versenyzőket legyőzve került a legjobb négy közé, ahol az elődöntőben a végső győztes brit Gemma Collis győzte le szoros asszóban. Ugyanebben a számban Krajnyák Zsuzsanna a 8. helyen végzett.

Két ezüstérmével Osváth Richárd szerepelt legeredményesebben a magyar küldöttségből. A képen továbbá Szekeres Pál, az IWAS elnöke, illetve hátul képen Paolo Azzi, az Olasz Vívó Szövetség elnöke.

A második versenynapon két ezüstéremnek és további helyezéseknek örülhettünk. Osváth Richárd a kardozók A kategóriás versenyében két francia és egy olasz versenyző legyőzésével került döntőbe, ahol az első helyért, nagyon szoros csatában kapott ki a kínai Tiantól. Tarjányi István a B kategóriás kardozók versenyében brit, kínai és francia versenyzőt legyőzve a döntőben kapott ki a lengyel Dabrowskitól. Ugyanezen a napon vívtak a női A kategóriás vívóink is, ahol Hajmási Éva a 6., Krajnyák Zsuzsanna a 8., Nádasdy Anna a 15. helyen végzett. A B kategóriás tőr versenyben Mező Boglárka 16. lett. 

A harmadik napon a női kardozók A kategóriás versenyében Hajmási Éva és Veres Amarilla szerzett bronzérmet. Éva a kínai Gutól, Amarilla a későbbi győztes lengyel Drodztól szenvedett vereséget. Mező Boglárka a B kategóriás kardversenyen 6. helyezett lett, miután vereséget szenvedett a lengyel Pacektől.

A negyedik versenynapon a női kard csapatversenyt rendezték, ahol a válogatott a 6. helyen végzett. A 8 közé jutásért nyertünk a franciák ellen, majd a 8-as táblán kikaptunk Grúziától 40:45-re. Ezután az olaszok következtek, és nyertünk 45:29-re. Az 5. helyért folytatott csatában a kínaiak állították meg csapatunkat 29:45-re.

Részletes eredmények: http://www.pisafencingcup.it/results.html

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események