Persze, tudjuk, párbajtőrben ilyesmi előfordul. Lásd még a berni csapat világkupa-versenyen az aktuális világbajnok Japánt legyőzte Panama! Meg természetesen jobb ezen most túlesni, mint a júliusi világbajnokságon, vagy az olimpiai kvalifikációs sorozat idején -, és ez így igaz. Ennek ellenére azért rosszul esik még a tény rögzítése is: az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású olimpiai bajnok válogatott a 16 közé jutásért hosszabbítás után, 34:33-ra kikapott Ausztriától, és ezzel kiesett, a 18. helyen végzett.
Igazából a második kör végéig lehetett úgy gondolkozni, hogy egál körüli az állás a derék, többnyire Magyarországon készülő „sógorok” ellen, aztán majd az utolsó körben behúzzuk a meccset, és jöhet a java. Nem így történt. Pedig az utolsó asszóra beszállt Máté helyett a „szombati ezüstös” Tibi, aki feljött egy tusra a hetedik meccsen, ám a nyolcadik asszó nem sikerült Gergőnek, így Nagy Dávid 27:32-nél kötött be a zárásra. A magyarnak ennek ellenére összejött az egyenlítés, ám 33:33-nál Mahringer talált, mi pedig mehettünk zuhanyozni. Ez volt a hidegzuhany…
Eredmények. Férfi párbajtőrcsapat világkupa-verseny, Bern, 41 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Ausztria 33:34 (Nagy +2, Andrásfi +1, Koch -1, Siklósi -3).
Végeredmény: 1. … 18. Magyarország (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely).

