Egy különleges kilencedik helyezés

febr 11, 2019 | Hírek

Kilencedik helyen végzett a Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Somfai Péter összeállítású férfi párbajtőrcsapat a vancouveri Világkupán, úgy, hogy az alsóházban csak nagycsapatokat győzött le

Ha azt halljuk vagy olvassuk, hogy a magyar férfi párbajtőrcsapat legyőzte a világbajnok Svájcot, a világranglistát a verseny előtt vezető Koreát, és a mindig nagyon erős Olaszországot, akkor elégedetten csettintünk. Ha hozzátesszük, hogy mindezzel a kilencedik helyen végzett a Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat, akkor pedig értetlenkedünk…

Somfai Péter, Bányai Zsombor, Rédli András és Berta Dániel – a kilencedik helyen végzett magyar párbajtőrcsapat

Márpedig így történt a világ túlfelén, ahol a nyolcaddöntőkben alaposan megfordult a világ… A meglepő eredményekhez, sajnos, mi is asszisztáltunk. A rendkívül kellemetlen izraeliek ellen ugyanis 43:38-ra kikaptunk. Igazából annyi történhetett – a messzi távolból nézve… -, hogy vezéregyéniséggé senki sem tudott válni, Rédli Bandinak pedig ezúttal nem sikerült a befejezés. Sajnos, ez ebben a fegyvernemben benne van a pakliban, lásd még a többi váratlan eredményt…

Elvégre a folytatásban csupa világklasszis ellenfél következett – a 9-16. helyért… Először a világbajnok svájciak, majd a világranglistát a verseny előtt vezető koreaiak. Két, fölényes győzelemmel javítottak egy hatalmasat a mieink! Előbb 45:27-re, majd 45:33-ra nyertek a magyarok, Berta Danit alig lehetett megszúrni, de Zsombi és Bandi is nagyszerűen tette ekkor a dolgát. A végére az ugyancsak nagyon erős, ráadásul a rangsorban közvetlen riválisnak számító olaszok következtek, és egy egytusos sikerrel (40:39) lett kilencedik a válogatott. A két fiatal most is jól vívott, Rédlinek pedig a befejezésnél volt helyén az esze és a szíve. 

Furcsa véget ért tehát a verseny, ugyanis elmondható – egy valójában csalódást keltő kielncedik helyezés után is teljes joggal lehet összességében elégedett a látottakkal Dancsházy Nagy-Tamás vezetőedző és Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány.

Eredmények. Férfi párbajtőrcsapat Világkupa, Vancouver, 23 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Izrael 38:43 (Bányai +1, Berta 0, Rédli -6).

A 9-16. helyért: Magyarország-Svájc 45:27 (Bányai +9, Rédli +6, Berta +3).

A 9-12. helyért: Magyarország-Korea 45:33 (Berta +11, Bányai +2, Rédli -1).

A 9. helyért: Magyarország-Olaszország 40:39 (Berta +4, Bányai 0, Rédli -3).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Izrael, 3. Franciaország, …9. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Somfai Péter). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Félig tele a pohár, és „majdnem arany”

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Folytatjuk a párbajtőrrel, a cím részben plágium…!

Tőr: közvetlenül a világelit mögött

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Ezúttal a tőrrel kezdünk!

Nemzetközi Licence Igénylés 2026-2027

Tisztelt Egyesületek! A 2026/27-es szezonra megnyílt a nemzetközi licenc igénylési lehetőség. A FIE és az EFC szabályzatai szerint a versenyeken való részvételhez minden versenyzőnek, edzőnek és bírónak érvényes licenccel kell rendelkeznie. Az igényeket a szövetség...

Boczkó Gábor: Inkább tele a pohár!

Nagyjából elégedetten nyilatkozott Boczkó Gábor szövetségi kapitány az 1 arany- és 2 bronzérmet hozó hongkongi világbajnokságot követően. 

Zárásként negyedik és ötödik hely

A férfi kardcsapat a negyedik, a női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a hongkongi világbajnokság záró napján. A magyar válogatott ezzel 1 arany- és 2 bronzéremmel, további értékes helyezésekkel zárt – soha rosszabbat, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események