Három éve verhetetlenek!

febr 25, 2019 | Hírek

Harmadik éve nyeri zsinórban a magyar kadet női párbajtőr-válogatott a korosztályos Európa-bajnokságot. Sportágunkban ez nem akármilyen bravúr, lentebb a főszereplők nyilatkoznak minderről.

Muhari Eszter, ötszörös kadet Európa-bajnokunk, aki ebben a tekintetben a valaha volt legeredményesebb: “Utolsó kadet Európa-bajnokságomon sikerült megnyernem az ötödik aranyérmemet. Ugye, mondanom sem kell, hogy mennyire örülök…? Az egyéni után azt nyilatkoztam, hogy remélem, jól sikerül majd a csapatverseny, ugyanakkor belülről akkor is azt gondoltam, hogy nyernünk kell. Sikerült! Nagyon jó hangulatú, egységes csapatunk volt, jól éreztem magam a páston, és örülök, hogy mindenki tett hozzá a sikerhez! Jöhet a junior Európa-bajnokság, no meg a kadet világbajnokság.”

Büki Lili, aki arany- és bronzéremmel zárta a kadet Eb-t: “Szuper kis csapatunk volt, igazán jól éreztem magam a páston. Nagyon örülök, hogy megvédtük tavalyi bajnoki címünket! Azt tudtuk, hogy Eszti fantasztikus, és Kincső is igazán szenzációs volt. No meg Rita úgyszintén! Azért annak örültünk, hogy az oroszok helyett az ukránok voltak az ellenfelek a döntőben, persze, az oroszokat is megvertük volna… Remélem, juniorban is jól szereplünk majd!”

Kollár Kincső, aki újoncként lett kadet Európa-bajnok: “Bevallom, az elején nagyon izgultam… De aztán, úgy érzem belejöttem, és csodálatos érzés, hogy ilyen nagyszerű társakkal lettem Európa-bajnok!”

Muhari Eszter, Szarvas Rita, Kollár Kincső és Büki Lili.

Szarvas Rita, aki ugyancsak újonc aranyérmes: “Leginkább a kispad jutott nekem, ám nagyon-nagyon örülök, hogy aranyérmes lettem ezzel a nagyszerű csapattal.”

Partali Csaba, válogatott edző: “Harmadszor lett zsinórban Európa-bajnok a kadet női párbajtőrcsapat, és ez nagyszerű teljesítmény, önmagáért beszél. Tegyük hozzá, Muhari Eszti kimagasló egyéniség, és Büki Lili is extrát nyújt évek óta. Ám számomra legalább ekkora öröm, hogy Kollár Kincső remekül vívott egész nap. Lehet, hogy kívülről simának tűnt a győzelem, de azért megdolgoztunk érte nagyon. Hiszem, hogy Eszti és Lili útja a magasabb korosztályban is zökkenőmentes lesz, kadetban pedig jönnek az újabb tehetségek!” 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Félig tele a pohár, és „majdnem arany”

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Folytatjuk a párbajtőrrel, a cím részben plágium…!

Tőr: közvetlenül a világelit mögött

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Ezúttal a tőrrel kezdünk!

Nemzetközi Licence Igénylés 2026-2027

Tisztelt Egyesületek! A 2026/27-es szezonra megnyílt a nemzetközi licenc igénylési lehetőség. A FIE és az EFC szabályzatai szerint a versenyeken való részvételhez minden versenyzőnek, edzőnek és bírónak érvényes licenccel kell rendelkeznie. Az igényeket a szövetség...

Boczkó Gábor: Inkább tele a pohár!

Nagyjából elégedetten nyilatkozott Boczkó Gábor szövetségi kapitány az 1 arany- és 2 bronzérmet hozó hongkongi világbajnokságot követően. 

Zárásként negyedik és ötödik hely

A férfi kardcsapat a negyedik, a női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a hongkongi világbajnokság záró napján. A magyar válogatott ezzel 1 arany- és 2 bronzéremmel, további értékes helyezésekkel zárt – soha rosszabbat, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események