Nem mi voltunk a főszereplők

márc 3, 2019 | Hírek

Női tőrcsapatunk (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida) 10., a férfiak (Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás) 18. helyen zártak a kairói Vk-versenyen.

Harmadszor sem sikerült legyőzni ebben az esztendőben a németeket, holott ezúttal tartalékosan álltak fel, egyik legjobbjuk, Sauer hiányzott. Valamiért azonban nem megy ellenük a mieinknek, ezúttal a kairói Világkupa nyolcaddöntőjében maradtunk alul velük szemben 45:37-re. A második asszóban vették át a vezetés, és ekkor még sikerült fordítania a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida összeállítású válogatottnak. Ám amikor az ötödik párban ismét a németeknél volt az előny, onnan már nem volt visszaút. Sajnos, egyik vívónk sem tudott pluszt hozni, márpedig úgy nem lehet nyerni. A folytatásban előbb Ukrajna ellen 45:24-re győzött, majd Kanada ellen 44:32-re kikapott a válogatott, amely ezzel a tizedik helyen végzett.

Lupkovics Dóri, Kreiss Fanni, Mohamed Aida és Kondricz Kata a tizedik helyen végzett.

Gyorsan tegyük hozzá, az olimpiai kvalifikáció májusban kezdődik, igazából akkor kell majd háromszor visszavágni, pontosabban visszaszúrni a németeknek…

A férfiak versenyét egészen röviden elintézhetjük: nem sikerült. Pedig Dósa Daniék nagy előnyt szereztek a brazilok elleni meccs elején, ám a második körben éppen azok adták el a fórt, akik az elsőben megszerezték… A hajrában pedig nem sikerült fordítani, így a 18. helyet szerezte meg a Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás összeállítású csapat.

Eredmények. Férfi és női tőr Világkupa, Kairó.

Férfi tőrcsapat, 21 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Brazília 39:45 (Mátyás 0, Dósa -2, Frűhauf -4).

Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …18. Magyarország (Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás).

Női tőrcsapat, 14 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Németország 37:45 (Mohamed 0, Kondricz -4, Kreiss -4).

A 9-12. helyért: Magyarország-Ukrajna 45:24 (Kreiss +14, Kondricz +7, Mohamed 0).

A 9. helyért: Magyarország-Kanada 32:44 (Kondricz -3, Kreiss -3, Lupkovics -6).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …10. Magyarország (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Félig tele a pohár, és „majdnem arany”

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Folytatjuk a párbajtőrrel, a cím részben plágium…!

Tőr: közvetlenül a világelit mögött

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Ezúttal a tőrrel kezdünk!

Nemzetközi Licence Igénylés 2026-2027

Tisztelt Egyesületek! A 2026/27-es szezonra megnyílt a nemzetközi licenc igénylési lehetőség. A FIE és az EFC szabályzatai szerint a versenyeken való részvételhez minden versenyzőnek, edzőnek és bírónak érvényes licenccel kell rendelkeznie. Az igényeket a szövetség...

Boczkó Gábor: Inkább tele a pohár!

Nagyjából elégedetten nyilatkozott Boczkó Gábor szövetségi kapitány az 1 arany- és 2 bronzérmet hozó hongkongi világbajnokságot követően. 

Zárásként negyedik és ötödik hely

A férfi kardcsapat a negyedik, a női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a hongkongi világbajnokság záró napján. A magyar válogatott ezzel 1 arany- és 2 bronzéremmel, további értékes helyezésekkel zárt – soha rosszabbat, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események