Hatodik a férfi párbajtőrcsapat

máj 19, 2019 | Hírek

Hatodik lett a Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Siklósi Gergely összeállítású férfi párbajtőrcsapat a párizsi Világkupán. A mieink a későbbi döntős franciáktól kaptak ki a negyeddöntőben.

A nagy bravúr nem jött össze, ám a feladatát teljesítette Párizsban a férfi párbajtőrcsapat. A mieink az első olimpiai kvalifikációs Világkupa-versenyen Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Siklósi Gergely összeállításban léptek pástra a hatalmas, 41 országot számláló mezőnyben. Tavaly, nagy örömünkre, ezen a viadalon nyert aranyérmet a magyar válogatott, ugyanakkor ez most azt is jelentette, hogy előrébb semmiképpen sem léphettünk a gördülő világranglistán. 

Berta Dániel, Siklósi Gergely, Bányai Zsombor, Rédli András.

A szombati, remek egyéni verseny után a vasárnapi bemutatkozás lazára és könnyedre sikeredett, a legjobb 16 közé jutásért a mieink fölényes, 45:19-es győzelmet arattak Belgium ellen. Ahogy azt kell. A nyolcaddöntőben jóval nehezebbnek ígérkezett a lengyelek elleni, nagyon fontos összecsapás. A mieink azonban ezt a feladatot is habkönnyen teljesítették. Berta Daniék végig vezetve, rendkívül magabiztos teljesítménnyel hozták 45:31-re a meccset.

A negyeddöntőben aztán jött az igazán nagy feladat. A sorsolás folytán a házigazda franciákat kaptuk ellenfélül. A korábbi években rendre világelső csapat különböző okok miatt az ötödik helyről kezdte ezt a viadalt. Ennek “köszönhettük”, hogy már a verseny ebben a szakaszában összetalálkoztunk. Sokáig izgalmasan alakult a meccs, a hatodik asszó után még egyenlő volt az állás. Az utolsó kör azonban nem sikerült. Mindhárom csörtét hozták a nagyon vérmes hazaiak, és ezzel 45:35-re nyertek. 

Rédli András a franciák elleni mérkőzésen is mindent megtett a győzelemért.

Az 5-8. helyért következett tehát a folytatás, ám ennek most fokozottabb a jelentősége a korábbiaknál, elvégre minden pontocska sokat számíthat majd az olimpiai végelszámolásnál. Az első helyosztón Izrael volt az ellenfél, és kis különbséggel, de végig előnyben voltak Rédli Andrásék, kézben tartották a meccset, és végül 38:32-re nyertek. A párizsi kaland utolsó állomása a Japán elleni derbi volt az 5. helyért. Az nem jött össze, igaz, hajszálon múlott. Szoros csata volt végig, igaz, többnyire a távol-keletieknél volt az előny. A végjátékot Rédli András és ellenfele a döntő tusra hagyta, azt ezúttal mi kaptuk, 34:35 lett a meccs vége.

Ám okkal mondhatjuk, hogy ennél rosszabb sose legyen, a mieink a hatodik helyezéssel azt az átlagot nyújtották, ami értékesnek mondható az olimpiai kvalifikáció tekintetében. 

Eredmények. Férfi párbajtőrcsapat Világkupa, Párizs, 41 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Belgium 45:19 (Rédli +8, Bányai +8, Siklósi +5, Berta +5).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:31 (Berta +9, Siklósi +5, Rédli 0).

Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 35:45 (Berta -2, Rédli -4, Siklósi -4).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Izrael 38:32 (Rédli +6, Bányai +2, Siklósi -2).

Az 5. helyért: Magyarország-Japán 34:35 (Bányai +1, Rédli 0, Siklósi -2).

Végeredmény: 1. Svájc, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …6. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Siklósi Gergely).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Egy arany, négy érem az U14-esektől

Egy arany- (Decsi Hunor), egy ezüst- (Dékány Máté) és két bronzérmet (Dancsok Levente, Wéber Rodé) nyertek a magyar fiatalok az olaszországi U14-es Európai fesztiválon, gratulálunk!

Kezdődik az U14 Európai fesztivál

Harmadszor rendeznek Európai fesztivált a legfiatalabb korosztálynak, ezúttal Olaszországban. A népes magyar delegáció reggel indult Budapestről, hajrá, fiatalok!

Elhunyt Takács Antal 

Életének 82. évében, súlyos betegség után elhunyt Takács Antal, a nyolcvanas évek egyik legkiválóbb tőr és párbajtőredzője, aki később három évtizedet dolgozott Németországban, majd utolsó éveit is munkával, az UTE öttusa-szakosztályában töltötte.

95 éves Bárány Árpád!

95. születésnapját ünnepli június 24-én Bárány Árpád, a magyar vívás legidősebb élő olimpiai bajnoka. Olimpiai és világbajnok párbajtőrözőnknek nagyon boldog születésnapot kívánunk – irány a 100!

Anna aranyai, Liliána bronzai!

Az évad kerekesszékes utánpótlás (U23) világbajnokságát, a Földközi-tenger legforgalmasabb kikötővárosában, a törökországi Mersinben rendezték, ahonnan versenyzőink két arany- és két bronzéremmel tértek haza.

Élő eredmények

Közelgő események