Príma Primissima-díjra jelölték Kamuti Jenőt

nov 13, 2019 | Hírek

Minden év decemberében kiosztják a Príma Primissima-díjakat, melynek “2019, a Magyar sport” kategóriájában Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség alelnöke, olimpiai ezüstérmes is a jelöltek között van.

(Forrás: olimpia.hu)

A 2003-ban Demján Sándor által, a Vállakozók Országos Szövetségének támogatásával alapított díjat minden év decemberének elején adják át. Az elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A díjat 2013-tól az OTP Bank gondozza és finanszírozza. A tíz kategóriában titkos szavazással kerül ki a győztes. Az idei jelöltek között van Kamuti Jenő mellett Göröcs János, a labdarúgó-válogatott és az Újpest korábbi klasszisa, valamint Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella, a női röplabda hazai edzőikonja, az első női edző, aki több olimpiára vezette ki, majd irányította ott válogatottját. 

Kamuti Jenő (képünkön), szövetségünk alelnöke 82 éves, a BVSC tőrözője volt 1950 és 1976 között. Sportolói pályafutása alatt többször állhatott fel a világbajnoki dobogóra, csapatban vb-aranyérmes, a mexikói és müncheni olimpián egyéni ezüstérmet nyert. Ötszörös Universiade-győztes. 1977-ben megkapta az UNESCO Fair Play-díját. Az orvosegyetemen 1963-ban diplomát, 1967-ben sebész szakorvosi diplomát szerzett. Tagja volt a NOB Orvos Bizottságának, valamint az Európai Vívó Szövetség elnöki tisztét is betöltötte. 2005 és 2009 között a MOB főtitkára. Jelenleg a Magyar és Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja – valamint a Magyar Vívó Szövetség alelnöke.

A korábbi évek Príma Primissima-díjazottjai között olyan legendáink is megtalálhatóak, mint Keleti Ágnes, dr. Magyar Zoltán, Darnyi Tamás, vagy a tavaly elhunyt Kulcsár Győző.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások