Bemutatkoznak kardozóink

nov 14, 2019 | Hírek

A kardról szól a nemzetközi vívóhétvége. Kairóban megkezdődik a Világkupa-szezon a férfiaknak - Szilágyi Áron nélkül. Szófiában kadet kard körverseny lesz, itthon női párbajtőr Mk és junior tőr ob.

Jelenlegi legerősebb fegyvernemünk, a férfi kard is megkezdi 2019/20-as Világkupa-szereplését, egyben folytatja az olimpiai kvalifikációs sorozatot. Az első állomás Kairóban lesz, a piramisok árnyékéban két kivétellel ott lesznek a világ legjobbjai. Az egyik kivétel Szilágyi Áron. 

Kétszeres olimpiai bajnokunk és mestere, egyben a válogatott vezetőedzője, Decsi András pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy a nyár végi, tokiói olimpiára csúcsformába kerüljön klasszisunk. Ezt már két alkalommal, ugye, be is bizonyította… Most úgy döntött, ezt az állomást még kihagyja, elég, ha 2020 elején vág bele a nyolc hónapos nemzetközi menetelésbe. Gyorsan tegyük hozzá, megteheti, pontosabban megteheti a szakág, hogy nélkülözze Áront ezen az egyéni és csapatversenyen. Két okból is. Egyrészt: válogatottunk olyan jól áll az olimpiai kvalifikációban, hogy reálisan nem sok veszély fenyeget bennünket. Másrészt a benevezett, Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Szatmári András összeállítású csapat egyaránt rutinos, világbajnoki érmes versenyzőkből áll, akik ugyancsak képesek az eredményes szereplésre.

A másik hiányzó az oroszok legjobbja, Kamil Ibragimov. Kettejükön kívül minden számottevő kardozó pástra lép a hétvégén Kairóban, a jelek szerint igaz az a hír is, mely szerint az olimpiára “reaktiválja” magát a koreai klasszis, Kim Junghvan – nem mintha nélküle az ázsiaiak olyan gyengék lennének… A menetrend a szokásos, pénteken és szombaton lesz az egyéni, vasárnap a csapatverseny. Hajrá, magyarok!

A további hétvégi vívóprogram a következő. Nemzetközi páston egyedül a kadet kardozók szerepelnek, a férfiak és a nők Szófiában vívnak válogató európai körversenyt. Idehaza ismét a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok népesül be. A női párbajtőrözők válogatóznak egy Magyarkupa-forduló keretében, illetve junior tőrben rendezünk országos bajnokságot. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások