Nincs új a Felkelő Nap alatt

dec 13, 2019 | Hírek

Ezúttal is egyedül Dósa Dániel jutott a legjobb 64 közé a tokiói férfi tőr Világkupa-selejtezőjén. Legjobb tőrözőnk remek, veretlen csoportkör után további folytatás nélkül jutott a szombati főtáblára

Dósa Dani egyre jobb formába lendül – legalábbis a jelek szerint. A tokiói, nagyon erős Világkupán, hibátlan csoportkört produkált a Törekvés vívója, akit megszúrni is alig tudtak. Negyedik legjobb indexszel jutott tovább, ami természetesen további folytatás nélkül, szombati főtáblás szereplést ért. A java most következik!

Dósa Dani hibátlan csoportkörrel jutott a legjobb 64 közé.

A többiekről. A távoli utazást, és ennek költségeit a sérülése után visszatérő Frűhauf Benjámin és Pórfy Tamás vállalta. Utóbbi a csoportkörben búcsúzott. A korábbi felnőtt válogatott Beninek nem volt szerencséje. Ötven százalékos fordulója után ugyanis a direkt kieséses táblán rögtön a világklasszis orosz Riginnel került szembe, akitől 15:5-re kikapott.

A viadal egyben olimpiai tesztversenynek számít, a nyári játékok forgatókönyvének megfelelően zajlanak majd az események, éppen ezért a helyszínen ott van Boczkó Gábor, a szövetség sportigazgatója.

Tokiói vívószínpad – már az olimpia jegyében.

Eredmények. Férfi tőr egyéni Világkupa, olimpiai tesztverseny, Tokió, 212 induló. A csoportmérkőzéseken: Dósa Dániel 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Frűhauf Benjámin 3/3 (továbbjutott), Pórfy Tamás 1/5 (kiesett). 

A legjobb 96 közé jutásért: Frűhauf-Rigin (orosz) 5:15.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Dósa-Nista (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események