Közeledhet a hazai vívóélet újraindítása

ápr 25, 2020 | Hírek

Május közepén tervezhetjük újra a hazai vívóélet megindulását. A költségvetés 20 százalékkal csökken, a béreket, fizetéseket nem fenyegeti veszély. Tamás Henriette főtitkár fontos információkat közöl.

Közel másfél hónapja állt meg a vívóélet idehaza és a világon mindenhol, és most jött el az első alkalom, hogy érdemben, nagyon halkan, de őszintén reménykedve, arról ejtsünk szót, hogy mi lenne, ha…? Tamás Henriette, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára beszélt sportágunk anyagi helyzetéről, az iroda munkájáról és mindennapjairól a koronavírus ideje alatt, illetve arról, hogy mikor, miként és milyen módon tartja lehetségesnek az újrakezdést. 

“Abból a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az év első három hónapjában valamennyi állami támogatásról szóló megállapodásunk aláírásra került, úgyhogy a Magyar Vívó Szövetség esetében most csak átcsoportosításokról kell beszélnünk” – kezdte beszámolóját Tamás Henriette. 

“Ugyanakkor a megváltozott körülmények között húsz százalékkal csökkentették a sportfejlesztési támogatást, tehát új költségvetést kell készítenünk és azt majd az elnökségnek el kell fogadnia. Úgy érzem, hogy ez ebben a helyzetben természetes, a versenyeztetés, az edzőtáborok, a felkészülés teljesen átalakul, idén nem lesz olimpia, más világversenyek is elmaradhatnak – minden megváltozik, és még nem is tudjuk, hogy pontosan miként.” 

Tamás Henriette: "A béreket és a fizetéseket nem érinti a költségvetés csökkentése."

A főtitkár asszony elmondta, hogy ezekben a napokban készítik elő az új költségvetést. Hozzátette azt is, hogy ez a béreket és a fizetéseket mindez semmiképpen sem érinti, valamennyi sportoló, illetve sportszakember továbbra is megkapja az őt illető járandóságát. 

A versenynaptár átalakításával kapcsolatosan Tamás Henriette a következőket nyilatkozta. 

“Az olimpia remélhetőleg nem marad el, hanem jövő nyáron lesz, ennek megfelelően kell mindent átcsoportosítanunk. Természetesen ezt érdemben akkor tudjuk megvalósítani, ha látjuk a nemzetközi versenynaptárt, ennek megfelelően kell kialakítani a mienket, illetve ehhez kell majd hozzárendelni a költségeket. Ha a körülmények megengedik, akkor az országos bajnokságokat valamennyi korosztály számára meg szeretnénk rendezni az idén, de az biztos, hogy diákolimpiát ebben az évben nem tervezünk. Természetesen sikeres sorozatunkat tovább szeretnénk építeni, de jelen körülmények között erre majd csak jövőre lesz lehetőség.”

A Magyar Vívó Szövetség irodája jelenleg “fél home office” üzemmódban dolgozik. Ügyfélfogadás egyáltalán nincs, és a munkák jelentős részét minden kolléga otthon végzi el, ugyanakkor a szükséges személyes megbeszélésekre természetesen sor kerül. 

Szóba került a beszélgetés során az újrakezdés kérdése és időpontja is. Mint ismert, a szövetség elnökségének döntése alapján jelenleg a válogatott edzések szünetelnek, és a vívókat a testület arra kérte, hogy önkéntes házi karanténba menjenek. 

“Meglátásom szerint, amennyiben a körülmények úgy alakulnak, május közepe felé lehet mindebben változás. Ebben a helyzetben kockázatos és felesleges lenne konkrétumokkal dobálózni, biztosan megvárjuk, illetve követjük a kormányrendeleteket. Az is bizonyos, hogy lépésről lépésre történhet majd a visszatérés, először a klubokban kell ismét elindulnia az életnek. Mindenki várja az újrakezdést, de türelmesnek kell lennünk még egy ideig!”

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események