Elnökségi ülés a járványhelyzet tükrében

dec 9, 2020 | Hírek

A pandémia miatt bizonytalan a 2021-es nemzetközi versenynaptár, így a hazai folytatást sem véglegesítette az elnökség. Az ob zárt kapuk mellett, a BOK Csarnokban lesz december 18. és 20. között.

Decemberi ülését tartotta szerda kora este a Magyar Vívó Szövetség elnöksége. Elsőként a korábban on-line szavazással hozott döntéseket – melyről honlapunk korábban beszámolt – erősítették meg. 

Ezt követően a közeljövőről esett szó, amely egyelőre teljesen bizonytalan. Csampa Zsolt, a szövetség elnöke tájékozatta a jelenlévőket arról, hogy a nemzetközi szövetség jelenlegi egyetlen kiemelt célja az olimpiai kvalifikáció időben történő befejezése. Mint ismeretes, valamennyi fegyvernemben egyetlen verseny, illetve a kontinensenkénti pótkvalifikáció van hátra a kvótaszerző viadalokból. Felvetődött az is, hogy ezeket az eseményeket egy, esetleg két helyen rendezik meg, és a lehetséges helyszínek között Budapest is szerepel. 

A várható döntés karácsony előtt születik meg, ezért a hazai versenynaptár 2021 eleji programjának véglegesítése is tovább tolódik. Érthetően ugyanis alkalmazkodnia kell az itthoni versenyeknek a nemzetközi események időpontjához. Csampa Zsolt elmondta, hogy a 2021-es korosztályos világversenyek helyzete is bizonytalan, a magyar küldöttség csak abban az esetben vesz részt ezeken, amennyiben a teljes biztonság szavatolható. 

Szó esett a fentiek tükrében a hazai válogatási rendszerről is, különösen az alacsonyabb korosztályokban. Elhangzott, hogy mivel az év elején sem rendeznek nemzetközi versenyeket, így várhatóan további korosztályos hazai válogatók, illetve országos bajnokságok kerülnek a 2021-es versenynaptárba. Pontosították, és egyszerűsítették a hazai ranglista kialakítását is. Röviden ennek lényege a következő: az összes válogató versenyből a legjobb 7 eredménye számít a rangsorba, és ebből a 7-ből maximum kettőt lehet magasabb korosztály versenyén megszerezni. A részletes szabályzat megtalálható lesz honlapunkon. (Csatolt dokumentumban itt található.)

Csampa Zsolt beszámolt arról is, hogy szigorú biztonsági körülmények között, és természetesen zárt kapuk mellett, a BOK Csarnokban rendezik meg az országos bajnokságot december 18. és 20. között. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások