Duplázott a Törekvés!

febr 7, 2021 | Hírek

A férfiaknál és a nőknél is a kőbányaiak nyerték a tőrcsapat Magyarkupa-sorozat újabb fordulóját. A Törekvés a férfiaknál az NKESE-t egy tussal, a nőknél az UTE-t szoros meccsen verték a döntőkben.

Nem is olyan régen házidöntőnek neveztük volna (akadt is rá példa…), vasárnapra azonban presztízscsata vált belőle. A férfi tőrcsapat Magyarkupá-ban ugyanis a kettészakadó Törekvés “anyaegyesületének” tagjai, illetve az elváló, februártól az NKESE-ben vívó egykori törisek vívták az esemény döntőjét. Fenteiknek megfelelő izgalmak között zajlott a finálé, amely Tóth Gergely parádéjának köszönhetően az “eredeti” Törekvés sikerét hozta. Geri végig remekelt, ráadásul az utolsó asszóban hátrányból fordított 44:43-ra. Az örömtelien magas indulószám mellett a bronzérmet a Honvéd szerezte meg. 

A hölgyek csapatversenyét ezúttal a legjobbak kihagyták, végül a Törekvés, nagyjából 18 éves átlagéletkorú kvartettje nyerte a felnőttek versenyét, miután a döntőben 44:41-re legyőzte az UTE-t. A harmadik a Honvéd csapata lett. 

Úgyhogy a Törekvés duplázni tudott a csapatban, és nézzük a történet jó oldalát! A kőbányaiak nem törtek meg, mi több, továbbra is a csúcson vannak. A magyar tőrvívás pedig az NKESE-vel gazdagodott egy feltörekvő tőrszakosztállyal. Márpedig ez igazán ráfér a fegyvernemre!

Eredmények. Férfi tőrcsapat Magyar Kupa, Pacséri Kázmér emlékverseny, UTE vívóterem, 15 induló. Végeredmény: 1. Törekvés (Hegedűs Sándor, Kiss Dániel, Korom Erik, Tóth Gergely, edzők: Gátai Róbert, Nagy József, Szirmai Benedek), 2. NKESE 2, 3. Honvéd, 4. FTC, 5. Tus, 6. Szigetszentmiklós, 7. Szeged, 8. Zalaegerszeg 2. A döntőben: Törekvés-NKESE 2 44:43. 

Női tőrcsapat Magyar Kupa, UTE vívóterem, 8 induló. Végeredmény: 1. Törekvés (Hajas Nóra, Kalocsai Luca, Kollár Anna, Nekifor Erika, edzők: Beliczay Sandor, Gátai Róbert, Szirmai Benedek), 2. UTE 2, 3. Honvéd, 4. NKESE, 5. FTC, 6. UTE, 7. FTC 2, 8. Halásztelek. A döntőben: Törekvés-UTE 2 44:41.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Rabb Krisztián ezüstje, Márton Anna visszatérése

Nagyszerű vívásul nyert ezüstérmet Rabb Krisztián az orani kard világkupa-versenyen, míg a nőknél Szűcs Luca hatodik, a több mint két év után visszatérő Márton Anna nyolcadik lett, gratulálunk!

Casablanca: magyar Oscar-díj!

Koch Máté fantasztikus vívással aranyérmet nyert, Kovács Gergely élete eddig legjobbját hozva bronzérmes lett, míg a nők versenyében a visszatérő Kun Anna nyolcadik lett a casablancai párbajtőr világkupa-versenyen! Bravó!

Negyedik hely női csapatban

A Dávid Fruzsina, Karner Bíborka, Laskawy Lili, Szentes Dalma összeállítású kadet női párbajtőrcsapat a negyedik helyen végzett a budapesti európai körversenyen, férfi egyéniben ketten jutottak a 32 közé.

Ezüstös kadet női kardcsapat

A budapesti kadet kard európai körverseny szombatján ezüstérmet nyert a Deák-Molnár Dóra, Decsi Linda, Komjáthy Boglárka, Szepesi Emília összeállítású női kardcsapat, gratulálunk! Férfi egyéniben nyolcaddöntőkig jutottunk.

Ezüstérem a végére!

A veterán világbajnokság zárónapján megszületett az első magyar érem, egy remek ezüst, a Bernát Andrea, Herczeg Krisztina, Kósa Judit, Madarász Magdolna, Tóth Annamária összeállítású női tőrcsapattól! Negyedik és ötödik helyezést is elértünk a záró két fegyvernemben, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események