Muhari Eszti a Szentkirályi Tehetségprogram győztesei között

márc 31, 2021 | Hírek

Kadet világbajnokunk, Muhari Eszter lett a Szentkirályi Tehetségprogram egyik győztese. Párbajtőrözőnk mellett Máró Anna (kajak-kenu) és Viczián Bence (öttusa) kapta meg az elismerést.  

A kajak-kenu, a vívás és az öttusa fiatal sportolóit díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével létrehozott Szentkirályi Tehetségprogram harmadik szériájának eredményhirdetésén. A tehetségek kiválasztásában hazai sportlegendák, Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó is szerepet vállaltak. 

A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával zajló tehetségprogram a fiatal sportolók karrierjének előremozdítását, hosszú távon pedig a magyar olimpiai aranyérmek gyarapítását fejenként egymillió forintos díjazással segíti, amelyet a tehetségek a pályázatukban meghatározott céljaik megvalósítására fordíthatnak. 

Muhari Eszti komoly elismerést kapott.

„Magyarország díjnyertes ásványvize hosszú évek óta elkötelezetten támogatja a hazai sportéletet és a következő generáció tehetségeit. A jelenlegi helyzetben talán mindennél fontosabb, hogy a sport erejére támaszkodva összefogjunk, együtt szurkoljunk kiválóságainknak, és közösen örüljünk eredményeiknek. Bízom benne, hogy a harmadik alkalommal meghirdetett Szentkirályi Tehetségprogram díjazottjai a költséges edzőtáborokra, versenyekre és eszközökre fordított támogatás segítségével nagy előrelépést tehetnek karrierjükben, és hamarosan további fényes sikerekkel örvendeztetnek meg minket, sportrajongókat” – mondta Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és tulajdonosa. 

A vívók közül a 18 éves Muhari Eszter kapta az elismerést, aki fiatal kora ellenére már kadet világbajnoki, valamint kadet, junior és felnőtt magyar bajnoki címekkel is rendelkezik. Eszter magabiztosan menetel a nagyobb megmérettetések felé, legközelebbi célja, hogy a júniusi felnőtt Európa-bajnokságon érmet szerezzen. 

Az idei díjazottak: Máró Anna, Viczián Bence és Muhari Eszti. Gratulálunk!

A kajak-kenu sportág díjazottja Máró Anna, aki első nemzetközi versenyén, az ifjúsági Európa-bajnokságon rögtön ezüstérmet szerzett. Az öttusázókat Viczián Bence képviseli a Tehetségprogramban, aki számos hazai elismerése mellett már két Európa-bajnoki cím tulajdonosa az U19-es kategóriában.. 

„Ismét remek döntés született, hiszen Muhari Eszter, Máró Anna, Viczián Bence és a szintén elismerésben részesülő parasportoló, Kiss Péter mind ígéretes tehetségek, akikről a jövőben még sokat fogunk hallani. Büszkén támogatjuk a Szentkirályi Tehetségprogramot, hiszen ezáltal nem csak ahhoz járulhatunk hozzá, hogy az ifjú sportolók minden segítséget megkapjanak a felkészülésükhöz, de népszerűsíthetjük a hazai sportolókat és az olimpiai sportágakat is. A korábbi győztesekről már a tokiói felkészülés kapcsán olvashatunk híreket, izgatottan várjuk, hogy az idei díjazottak számára mit tartogat a jövő” – mondta Sinkó Andrea, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának elnöke.

A nagyközönség április elejétől a 1,5 literes kiszerelésű Szentkirályi ásványvizek csomagolásán találkozhat a tehetségekkel. Emellett a sportrajongók májusban aktív szerepet vállalhatnak a fiatalok támogatásában: a https://www.szentkiralyi.hu/tehetsegek/ oldalon a három díjazott közül szavazhatnak kedvencükre, akik között a Szentkirályi a voksok arányában további egymillió forintot oszt szét.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

EFC belépés és parkolás

A Kadét EFC belépés és parkolási infomrációiról az alábbi dokumentumokból tájékozódhatnak: - BELÉPÉSI TÁJÉKOZTATÓ - PARKOLÁSI TÁJÁKOTATÓ

Válogatottak a főtáblán

A kiemelt Dósa Dániel mellett két válogatottbeli társa, Mihályi Andor és Tóth Gergely jutott a legjobb 64 közé a takamacui férfi tőr egyéni világkupaversenyen. Folytatás pénteken a nők selejtezőjével.

Érmek kapujában

Véget ért a veterán világbajnokság második harmada, a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők versenyei. A magyarok már „éremkapuig” jutottak, három értékes ötödik helyezést (Hoffmann Ibolya, férfi tőrcsapat, grand női párbajtőrcsapat), egy hatodik (grand férfi tőrcsapat) és egy hetedik helyezést (Lipták György) értek el, gratulálunk!

Kezdésnek: all in!

Maximális sebességgel indul be a felnőttek világkupa-szezonja. A nyitányra három helyszínen, hat fegyvernemben került sor, egyaránt csütörtöktől vasárnapig. „Ráadásként” idehaza több mint ezer indulóval rendezünk kadet európai körversenyt a Hungexpón. A hétvégi nagyüzemben is: hajrá, magyar vívás!

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Élő eredmények

Közelgő események