Kijelölte az elnökség az olimpiai vívóválogatottat

máj 25, 2021 | Hírek

Kijelölte az olimpián induló magyar vívóválogatottat a szövetség elnöksége. A döntést hosszas megbeszélés előzte meg, a szakmai vélemények után zárt ülésen határozott a testület a listáról.

A közgyűlést követő elnökségi ülésnek egyetlen, ám annál fontosabb napirendi pontja volt, a tokiói olimpián részt vevő magyar vívóválogatott összeállításának kijelölése. Mint arról korábban beszámoltunk, férfi párbajtőrben névre szóló kvótát szerzett az egyéni világbajnok Siklósi Gergely. 

A három fegyvernemben, melyben sikerült a csapatkvótát kiharcolni, a nemzeti szövetég jelölheti meg azt a négy versenyzőt, amely egyéniben, illetve csapatban képviselheti a magyar színeket. A válogatási elvek alapján a ranglisták első helyezettje automatikus induló. A többiek részvételéről a vezetőedző és a szövetségi kapitány javaslata, a szakmai bizottság véleményezése alapján az elnökség dönthet, illetve az éjszakába nyúló zárt ülésen döntött is. Ennek alapján ez a válogatott indulhat majd Tokióban a július 24. és augusztus 1. között sorra kerülő olimpiai vívóversenyeken. Hajrá, magyarok!!!

A tokiói olimpián szereplő magyar válogatott összeállítása. Férfi kard: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád (egyéni és csapat), Decsi Tamás (csapat). Tartalék: Iliász Nikolász. 

Női kard: Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (egyéni és csapat), Battai Sugár (csapat). Tartalék: Szűcs Luca. 

Női tőr: Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (egyéni és csapat), Mohamed Aida (csapat). Tartalék: Lupkovics Dóra. 

Férfi párbajtőr: Siklósi Gergely. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

„Vívás a jövőért”

A fejlődést, az innovációt, az új lehetőségeket vitatták meg a FIE taskenti konferenciáján, melyen az előadók között szerepelt Tamás Henriette, a szervezet alelnöke. A magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök képviselte.

Élő eredmények

Közelgő események