(A részletes eredménylistát a dobogós képekkel hamarosan közöljük!)
Szeptember közepén az Olimpicivel kezdődött az “újranyitás”. A koronavírus első hulláma okán 2020. március elején zárt a magyar és a nemzetközi vívóélet. A nyitás első versenye az előző szezonból elhalasztott, év végiből év elejire váltó, korosztályos párbajtőr országos bajnokság, az Olimpici Grand Prix volt, Balatonfüreden. Akkor már sejthető volt a járványügyi adatok alapján, hogy az évad folytatása sem lesz zökkenőmentes.
Nem is lett az. Hagyjuk az egészségügyi részleteket! Inkább szögezzük le azt, hogy a magyar vívósport a megannyi probléma ellenére folytatni tudta, mi több befejezte a tervezett versenyszezonját. Persze, akadtak halasztások, kényszermegoldások, változtatások, de szigorú egészségügyi szabályok mellett “végigment” a rendszer, mindenféle komolyabb probléma nélkül. Köszönhetően a vívás valamennyi fegyelmezett szereplőjének, amiért így, az év végi bizonyítványosztás idején bátran beírhatunk mindenkinek egy jelest… Ezen gondolatsor végére két megjegyzés. Egy: a nemzetközi vívásban ugyanezt nem sikerült elérni, sőt… Kettő: őszintén bízunk abban, hogy ezt a nagyon nehéz időszakot örökre magunk mögött tudhatjuk.
"Átlagos" nagyüzem a párbajtőr korosztályos országos bajnokság versenynapján.
Az Olimpici tehát keretbe foglalta a szezont, azzal az apró eltéréssel, hogy a mezőny néhány tucat kilométerrel arrébb költözött a Balaton partján, Füredről Keszthelyre váltott a honi párbajtőrvilág. Igen, a fenti kitétel nem túlzás. 600 körüli indulólétszám az ország minden tájáról, és azt a néhány mester leszámítva, aki Siklósi Geri olimpiai felkészítését segíti, szinte valamennyi edző beköltözött a Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ betonkatlanjába.
Érmek, kupák, serlegek. Az Olimpici örök emlék marad sokaknak.
Apropó, Siklósi Geri! Egyéni világbajnokunk molinója sok helyütt virított a teremben. Abszolút érthetően. Egyfelől e környéken, Tapolcán kezdte fantasztikusan alakuló pályafutását. Másfelől, ahogy hirdette a plakát, az Olimpici versenysorozaton nőtt fel a Honvéd klasszisa is. Persze, az nem jelenthető ki, hogy Gergőből azért lett az, aki, mert részt vett az Olimpiciken. Az viszont leszögezhető, hogy ez a versenysorozat – melynek rendre az ob a záró állomása – sokat tett hozzá a magyar párbajtőrvíváshoz. Remekül példázza ezt az a megannyi korosztályos Európa- és világbajnoki cím, mely a fegyvernemhez köthető.
Okkal büszkélkedett mindezzel a helyszínen a versenysorozat egyik alapítója, Lukáts István, az Olimpici Közhasznú Alapítvány elnöke. “Most lettünk tizenöt évesek, 2006-ben alapult meg az Olimpici, és csak azt sajnálom, hogy az ötlet másik szülőatyja, Kulcsár Győző már nem élhette meg ezt a jubileumot. Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, adott körülmények között nem volt egyszerű helyszínt találni egy ekkora léptékű rendezvényhez, de Eitner Kinga ezúttal is segített. Keszthely remek város, persze, az ekkora kánikula azért nem segíti a viadalt, de senki sem panaszkodik, teszi a dolgát. Nem szeretnénk változtatni az ‘alapötleten’, a jövőben is hasonlóan fogjuk lezárni a szezont az országos bajnokságokkal.”
Szó esett már a keszthelyi betonkatlanról, és a pécsi alapító is megemlítette a kánikulát, ennek okán hadd fogalmazzuk meg az újabb dicséretet! A körülmények valóban embert próbálóak voltak. A csütörtöki versenynapon, a serdülők egyéni, és a törpici fiúk csapatviadalán mérték a legnagyobb kánikulát, közel negyven fokkal. Márpedig a terembe belépve a kintinél érezhetően nagyobb forróság fogadta a látogatót… Ehhez tegyük hozzá azt, hogy a fiatalok beöltözve, vívóruhában, sisakban, kesztyűben sportolva “vészelték át” a kánikulát, és hogy mindez mit jelent, azt csak az tudja, aki ki is próbálta… Persze, ez sportágunk velejárója, és a Csampa Zsolt elnök által többször hangoztatott mondat, mely szerint “A vívás fegyelmezett emberek sportága” ismét beigazolódott.
Egy nagyon fontos kánikulai "használati tárgy", a legyező.
A valóban forró viszonyok miatt ugyanis senki, de senki sem hőzöngött, mi több, a védettségi igazolványok okán bevezetett könnyítések ellenére így is dicséretesen sokan viselték a szájmaszkot, ami tovább nehezítette a körülményeket. Azért feltűnt egy új “ruhadarab” is a keszthelyi csarnokban – a legyező. Ez, illetve minden legyezésre alkalmas tárgy főszerepbe került a kánikulában.
De térjünk át közvetlenül a pástokra – illetve az ott történtekre -, amelyeken, mint már említettük, több mint 600 fiatal tehetség mérte össze tudását. A szám igen nagy, bár az elmúlt években akadt már ennél magasabb is. Ezzel kapcsolatosan Rehák András, az Olimpici “állandó számítógépese”, minden adat ismerője a következőket mondta: “Valóban, volt már ennél tíz-húsz százalékkal több indulónk, és lesz is. Mindez egyértelműen a koronavírus számlájára írható, meg egy kicsit az időpontéra is. Az iskolai bezárások ezt a fegyvernemet érintették legérzékenyebben, több kisebb szakosztálynál megállt a munka márciusban, és már nem indult újra a tanév vége előtt. Emellett június utolsó hetére esett a rendezvény, akadnak, akik emiatt nem utaztak el. Ugyanakkor a legjobbak, a legtehetségesebbek kivétel nélkül itt vannak, nem ez a réteg morzsolódott le átmenetileg.”
Itt voltak Keszthelyen nem csak a legtehetségesebb vívók, hanem a magyar párbajtőr mestergárda színe-java is. A teljesség igénye nélkül találkoztunk a válogatott edzők közül Kovács Ivánnal, Partali Csabával, Eitner Kingával, László Istvánnal. De ott volt a pástok mellett Somfai Péter, Peterdi András, Mincza Ildikó, Csabai Imre, Diera Ferenc, Budai István, Galli Zsolt, Gelley István, Patócs Zsolt, Patócs Béla, és még hosszasan sorolhatnánk a neveket.
Láblógatós, mosolygós ücsörgés. Mindenki feltalálta magát, hol lehet szabad helyet találni a keszthelyi csarnokban…
Persze, feltűntek új arcok, új szakosztályok, leendő válogatottak és tehetséges mesterek is. A “nyugodt erő” ugyanakkor maradt, változatlanul a BVSC, a Vasas és a Honvéd uralja nagy általánosságban a fegyvernemet. Ám rendkívül örömteli, hogy az aranyérmesek között találunk pilisi (!), székesfehérvári és pécsi vívókat is. Utóbbiak gyermek fiú csapatban bizonyultak a legjobbnak, méghozzá úgy, hogy egy fiatal házaspár, Hesz-Antonovics Dóra és Hesz Krisztián készítette fel a fiatalokat. Az izzadság mellé az ünneplés során okkal szöktek be az örömkönnyek is, ám két nappal később, a házaspár férfi tagja, Hesz Krisztián profi nyilatkozattal állt elő.
“A riói olimpia magyar sikereinek is köszönhetjük ezt az aranyérmet. 2016 őszén indítottam Pécsett ezt a csoportot mintegy negyven gyerekkel, akik az akkori magyar sikereket látva tódultak a vívóterembe. Nem is bírtam egyedül a munkát, a kedvesem, aki ma már a feleségem segített be, és azóta együtt dolgozunk egy gimnáziumi tornateremben. A negyven kezdőből tízen-tizenöten ma is vívnak, és ebből a csoportból jött össze ez az országos bajnokcsapat. Én Danka Sanyi bácsitól tanultam a vívást, és részben a szakmát is, ezt próbálom továbbadni, továbbfejleszteni. Dancsházy-Nagy Tamás, Peterdi András és Berta Dani ugyancsak ebből a műhelyből került ki, igaz, ők már Pesten dolgoznak. Persze, ez is érthető. A célunk most az, hogy eredményesen jussunk el a felsőbb korosztályokba, aztán majd ráérünk azon gondolkozni, miként lehetne Pécsett folytatni a még magasabb szintű munkát. De természetesen erről sem teszünk le…”
Kánikula, kavalkád, könnyek, kiáltások, kacajok. Számos tehetség, nagyszerű edzők. Együtt a honi párbajtőr-társadalom, napközben a teremben, esténként a Balaton árnyas asztalainál. Gyerekek és felnőttek. Mesterek és szülők, akik néha a gyereknél, de még az edzőnél is jobban tudják, mit is kellett volna csinálni a páston. Sebaj, mindenre, mindenkire szükség van a fejlődéshez. Ilyen az Olimpici. Így szeretjük!
