Együtt a nagycsapat – irány Tokió!

júl 15, 2021 | Hírek

Elindult Tokióba a magyar vívóválogatott. Vívók, edzők, masszőrök és vezetők találkoztak csütörtök délután Ferihegyen, és indultak el az olimpiára! Biztonságos utazást, és nagyon sok sikert kívánunk!

Együtt a nagycsapat – irány Tokió!

Ez a pillanat is elérkezett. Egy évvel korábbra terveztük, de néha az is kérdéses volt, egyáltalán eljön-e majd. Végül a magyar vívóválogatott 13 versenyzővel, edzőkkel, sportszakemberekkel és vezetőkkel elutazott a tokiói olimpiára. A ferihegyi búcsúkor természetesen ott voltak a családtagok, ismerősök, akikkel majd mintegy három hét múlva találkoznak ismét válogatottjaink. Reméljük, akkor még többen várják majd őket, ahogy az egy sikeres szereplés után lenni szokott… 

Az utolsó ölelés Tokió előtt. Szilágyi Áron és felesége.

Kreiss Fanni a kutyájától is elbúcsúzott.

A magyar küldöttség egyik fele Dohán, a másik része Isztambulon keresztül repül Tokióba, mindkét csapat magyar idő szerint a péntek délelőtti órákban érkezik meg a japán fővárosba. Honlapunkon terveink szerint valamennyi történésről beszámolunk, tartsanak velünk! No meg: hajrá, magyarok!

Csevej csekkolás előtt – Siklósi Gergely, Szilágyi Áron és Gémesi Csanád előadásában.

Márton Anna is mindent bepakolt…

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-HAry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások