A felnőttek csöndes szombatja

Három-három magyar lépett pástra a St. Maur-i női párbajtőr, illetve a bolzanói női kard Világkupa-verseny 64-es tábláján. A 32 közé azonban egyedül Várhelyi Kata jutott, majd ott ő is búcsúzott.

Női párbajtőrben a tíz rajthoz álló magyar közül három jutott a 64 közé, s mint kiderült, ez mindhármuk számára a végállomást jelentette. A két fiatal, Bukoczki Bianka és Várnai Vivien esetében ez nem is számított különösebb meglepetésnek, azonban Szász Emese a szezon során először szintén gyengébb napot fogott ki, és ő is korai búcsúra kényszerült. Javítani már a holnapi csapatversenyen lehet, elvégre a mieink a legutóbbi lipcsei Vk-n aranyérmet nyertek.

 

Női kardozóink sem szerepeltek sokkal jobban. Bolzanóban szintén három magyar volt érdekelt a szombati folytatásban, közülük Várhelyi Anna és Péntek Brigitta az első körben vereséget szenvedett. A 32 közé bejutó Várhelyi Kata a következő fordulóban a világklasszis ukrán Harlannal került szembe, és ezzel számára is véget ért a verseny. Vasárnap az olaszországi helyszínen is csapatversennyel zárul a fegyvernem hétvégéje. 
 
Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, St. Maur, 204 induló. A 32 közé jutásért: Szász-Constantin (román) 9:15,  Várnai-Heidemann (német) 13:15, Bukoczki-Ivcsenko (ukrán) 13:15.
Végeredmény: 1. Xu (kínai), 2.Fiamingo (olasz), 3. Branza (román) és Hurley (amerikai), …33. Szász Emese, …41. Bukoczki Bianka, …59. Várnai Vivien, …65. Antal Edina, …67. Jung Alexandra, 68. Révész Julianna, …129. Zavoda Dóra, …140. Mihály Kata, …154. Kolczonay Anna, …184. Posovszky Tímea.
 
Női kard egyéni Világkupa-verseny Bolzano, induló. A 32 közé jutásért: Várhelyi K.-Gulotta 15:14, Berder-Péntek 15:11, Várhelyi A.-Schneider (amerikai) 6:15.
A 16 közé jutásért: Várhelyi K.-Harlan (ukrán) 6:15.

Végeredmény: 1. Zagunis (amerikai), 2. Harlan (ukrán), 3. Gregorio (olasz) és Vujuka (görög), …26. Várhelyi Kata, …45. Várhelyi Anna, …49. Péntek Brigitta, …76. Garam Nóra, …83. Varga Dóra, …95. Gárdos Judit, …99. Mikulik Júlia. 

2014. március 01.

hírek

Kollár Anna és Zsögön Andor a kadet tőrbajnok

A törekvéses Kollár Anna és a budakalászi Zsögön Andor nyerte a kadet tőr országos bajnokságot. Gratulálunk!

Aranyérmes a kadet férfi kardcsapat

Aranyérmet nyert az eislingeni kadet férfi kard európai körversenyen a Berkeszi Dániel, Csaba Botond, Monori Mátyás, Szalai Zalán összeállítású magyar csapat. Gratulálunk!

Taivainen Bence és Horváth Lotti a kadet bajnok

A honvédos Taivainen Bence, illetve a ferencvárosi Horváth Lotti nyerte a kadet párbajtőr országos bajnokságot, gratulálunk!

Szekeres Pál elnökségi tag az új fogyatékossport szervezetben

Új szervezet képviseli a jövőben a mozgássérült sportolók érdekeit. A World Abiltysport (WAS) elnökségében helyet kapott Szekeres Pál.

Mohamed Aida nyolcaddöntős

Mohamed Aida szerepelt legjobban női tőrözőink közül az újvidéki Világkupa-versenyen. 48 esztendős vívónk a nyolcaddöntőig jutott.

Élő eredmények

Közelgő események