A négy világbajnok a 64 között Bernben

A január óta megszokottnál csöndesebb hétvége elé nézünk. Ezúttal egyedül Bernben rendeznek férfi párbajtőr Grand Prix-versenyt – hat magyar részvételével. A négy világbajnok jutott a vasárnapi 64-es táblára, Rédli András és Boczkó Gábor kiemeltként, Imre Géza a csoportmérkőzések után, Szényi Péter pedig egy újabb asszót követően. A nap krónikájához tartozik, hogy Németh András abszolút gratulálásra érdemes ezüstérmet nyert a brnói U23-as európai körversenyen.

 

A vb-aranyérmes társakat már délelőtt követte a legjobb 64 közé a harmadik budapesti világbajnok, Imre Géza veretlenül zárta a csoportkört. A főtáblára jutás még a kvartett negyedik tagjának, Szényi Péternek sikerült, míg Somfai Péter és Peterdi András nem folytathatja vasárnap a versenyt. 
 
Magyar ezüstérem született a brnói férfi tőr U23-as európai körversenyen, Németh András jóvoltából. Tizenkilenc éves tehetségünk a döntőben attól a cseh Choupentich-től kapott ki, akitől a junior Eb elődöntőjében is vereséget szenvedett, és aki már felnőtt Vk-finálékkal is büszkélkedhet. 
 
Eredmények. Férfi párbajtőr Grand Prix, Bern, 177 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András (kiemelt), Boczkó Gábor (kiemelt), Imre Géza 6 győzelem/0 vereség, Szényi Péter 5/1, Somfai Péter 4/2, Peterdi András 2/3.
A legjobb 96 közé jutásért: Peterdi-Cupr (cseh) 14:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Szényi-Pelletier (kanadai) 15:12, Somfai-Grumier (francia) 11:15.
Vasárnap a 64 között: Boczkó-Spautz (német), Rédli-Hirano (japán), Szényi-Kurbanov (kazah), Imre-Schwantes (brazil).
 
Férfi tőr U23 európai körverseny, Brno, 65 induló. Végeredmény: 1. Choupentch (cseh), 2. Németh András, 3. Zsukov (orosz) és Arszlanov (orosz), …31. Balázs Péter, 32. Sápi Ferenc, 33. Németh Balázs, …50. Kondritz Péter.

2014. május 10.

hírek

Döntő nélkül Vancouverben

Kun Anna szerepelt a legjobban a magyarok közül a vancouveri férfi és női párbajtőr Világkupán. Sérülése után nyolcaddöntőig jutott, a többiek korábban búcsúztak.

Kollár Anna és Zsögön Andor a kadet tőrbajnok

A törekvéses Kollár Anna és a budakalászi Zsögön Andor nyerte a kadet tőr országos bajnokságot. Gratulálunk!

Aranyérmes a kadet férfi kardcsapat

Aranyérmet nyert az eislingeni kadet férfi kard európai körversenyen a Berkeszi Dániel, Csaba Botond, Monori Mátyás, Szalai Zalán összeállítású magyar csapat. Gratulálunk!

Taivainen Bence és Horváth Lotti a kadet bajnok

A honvédos Taivainen Bence, illetve a ferencvárosi Horváth Lotti nyerte a kadet párbajtőr országos bajnokságot, gratulálunk!

Szekeres Pál elnökségi tag az új fogyatékossport szervezetben

Új szervezet képviseli a jövőben a mozgássérült sportolók érdekeit. A World Abiltysport (WAS) elnökségében helyet kapott Szekeres Pál.

Élő eredmények

Közelgő események