Egy csöndes aranyos

Még olyan kedvesen, mosolygósan, ugyanakkor rendkívül visszafogottan aranyérmet nem sokan ünnepeltek, mint Záhonyi Petra. Képek és nyilatkozatok jeruzsálemi kadet Európa-bajnokunktól és mesterétől, Szepesi Lászlótól.

zahonyirepül[1]
 A csúcson! Előbb a páston, majd a csapattársaknak koszonhetően a levegőben ért csúcsra Petra.

 

Ennél szebben nem is kezdődhetett: Záhonyi Petra révén, nagyszerű hangulatban, remek magyar szurkolás mellett aranyéremmel kezdte szereplését a jeruzsálemi kadet és junior Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A Kárpáti 17 esztendős tehetsége egész nap remekelt, legszorosabb asszója 15:12 volt, a lehető legtermészetesebb módon szórta a tusokat többek között két, elvileg esélyesebbnek számító orosz riválisa ellenében. A nyilatkozat eleinte még kicsit döcögősebben ment, de a mosollyal és a kedvességgel itt sem volt gond…

 
zahonyitus[1]
 Íme, egy könnyed kitörés az Európa-bajnoki döntőben. Lehet utánacsinálni…
 
“A legnehezebb asszómat Kelecsényi Mira ellen vívtam, aztán már ment minden könnyedén. Igyekeztem nem belegondolni abba, hogy ez egy Európa-bajnokság sok nézővel, hanem mindig csak a következő találat járt a fejemben. Természetesen nagyon örülök, és szeretném megköszönni a válogatott csapattársaknak a hihetetlen szurkolást, ez nagyon sokat segített a páston, de tényleg! A nap elején egy helyezést is aláírtam volna, de a dobogó az csak a legszebb álmaimban szerepelt. Hát arany lett belőle… Most ezt egy kicsit még szoknom kell, de igen jó érzés. Az Eb-nek azonban még nincs vége, jöhet a csapatverseny!”
 
zahonyiermesek[1] A legkisebb a legnagyobb. Aki esetleg nem tudná: Petra balról a második, aranyéremmel a nyakában.
 
Szepesi Lászlótól először azt kérdeztük, milyen érzés közel harminc év után egy olimpiai aranyérmest követően kadet Európa-bajnokot nevelni. Elvégre a nagyszerű mester tanítványa volt a francia Jean-Francois Lamour, aki 1984-ben, majd 1988-ban egyéni olimpiai aranyérmet nyert.
 
zahszepilab[1] A mester, Szepesi László. Egyáltalán nem lábatlankodott.
 

“Természetesen nem összehasonlítható a kettő, pontosabban egyvalamiben igen, mindkettőnek nagyon lehet örülni…  Petra nagyszerű tanítvány, rendkívül figyelmes. Mindent, amit megbeszélünk, azt precízen betartja, sőt, akadt ezúttal olyan is, hogy ő kérdezett vissza valamire. Rendkívül sokra viheti, hiszen jó képességei mellett remekül  versenyez, és ezt ezúttal ékesen bebizonyította.”  

 

zahonyiul[1]Európa-bajnoki aranyérmes csendélet.

2014. február 24.

Élő eredmények

Közelgő események

GP-rekord: 11 magyar a 64-ben!

A világ legjobb 352 férfi párbajtőrözője indult a budapesti Westend Prix selejtezőjében. Szombaton a 64-ig jutottak el, ahová tizenegy magyar került, ami rekordnak számít a verseny történetében.

Arany és bronz Athénból!

Micsoda nap! Battai Sugár arany-, Szűcs Luca bronzérmet nyert az athéni női kard egyéni világkupa-versenyen. Szenzációs siker, két magyar a dobogón, gratulálunk a vívóknak és az edzőknek!

Dósa Dani sérülten lett nyolcaddöntős

A kairói férfi és női tőr egyéni világkupa-versenyen a magyarok közül Dósa Dániel szerepelt a legjobban, sérült csuklóval jutott el a nyolcaddöntőig. Vasárnap a csapatversenyek következnek.

Elhunyt Marosi József

Olimpiai ezüst- és bronzérmes vívónk, Marosi József 91 évesen elhunyt. Azon különleges sportolók közé tartozott, aki két fegyvernemben, párbajtőr- és tőrcsapatban is dobogóra állhatott az 1956-os, melbourne-i olimpián. 

Szomorú szombat – jöjjön a vasárnap!

Győzelem nélkül zárták férfi kardozóink a padovai világkupaverseny 64-es tábláját. Vasárnap következik a csapatverseny – lehet javítani. 

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK