Nagyszerű magyar eredményekkel zárultak a szombati egyéni Világkupa-versenyek. Férfi kardban Gémesi Csanád pályafutása legnagyobb sikerét érte el madridi ezüstérmével, míg Szász Emese a lipcsei női párbajtőr Vk-n lett harmadik. Gratulálunk!
Budapest mellett további három helyszínen rendeztek Világkupa-versenyt, és remek magyar sikereknek örülhettünk. A sor élére Gémesi Csanád kívánkozik, aki pályafutása legjobb eredményét érte el ezüstérmével. Ráadásul nem akármilyen bravúrt tudhat magáénak, egy versenyen győzte le a londoni olimpia arany- és ezüstérmesét. Ezzel egyben azt is elmondtuk, hogy Szilágyi Áron a gödöllői fiatalembertől szenvedett vereséget a nyolcaddöntőben – egyetlen tussal. Az elődöntőben pedig az olasz Occhiuzzi következett, és az újabb siker.
A döntőben a koreai Kimmel találkozott, az i-re már nem sikerült feltenni a pontot. De, hogy fokozzuk a képzavart, Csanád teljesítménye így is nagy I, arra pedig nem kell pont.
A többiekről távirati stílusban: Áron két magabiztos győzelem után kapott ki a már említett módon, ami, ugye, magyar riválisról lévén szó, abszolút megbocsátható. Iliász Nikolász is a nyolcaddöntőig jutott, ami dícséretes, ráadásul a későbbi győztestől szenvedett vereséget. A további négy magyar az első körben búcsúzott, ennél sajnálatosabb, hogy Decsi Tamás még a pénteki selejtezőben megsérült, és sajnos, nem sokat javult a kifordult bokája, így a csapatversenyen sem indulhat, helyét vasárnap Iliász foglalja el.
Gémesi Csanád: le a laméval. De nem: le a kalappal!
Az esti órákban sikerült elérnünk Gémesi Csanádot, aki így mesélt pályafutása eddigi legnagyobb sikeréről. “Nagyon boldog vagyok! Nehéz nap volt, szoros meccsekkel. Rendkívül sokat számított, hogy pályafutásom során először kiemelt lettem, egy kétszáz fős mezőnyben megspórolni egy napot, a csoportkört, két 15 tusos asszót, és egy nehéz ágat, nagy előnynek számít. Nem árulok el titkot azzal, hogy Áron ellen nagyon kemény volt, 13:10-re még ő vezetett, innen sikerült fordítanom. Az elmúlt tíz versenyemen ötször kerültem vele össze, és most sikerült először nyernem… Occhiuzzi ellen már sokkal könnyebb volt, és ha nem nagyképűség ezt mondanom, akkor tulajdonképpen sima asszóban nyertem, már 14:6-ra is vezettem. A döntőben sokáig fej-fej mellett haladtunk a koreaival, a végére kicsit elfogytam, de ugye nem gond, ha most nem bánkódom emiatt? Az ünneplés persze egyelőre elmarad, jöhet a csapatverseny, amire nagyon készülünk, elvégre madridi címvédők vagyunk. És hogy miért 28 évesen sikerült ekkorát előre lépnem? Egyrészt nyilván benőtt a fejem lágya, másrészt mesteremtől, Navarrete Pepétől sokat tanulok, ő is későn érő típus volt…”
Érmet nyert Szász Emese is, ő a lipcsei Világkupán lett harmadik, úgy, hogy a hirtelen halálban szenvedett vereséget a londoni olimpiai bajnok ukrán Semjakinától. Itt kevesebb magyarért szoríthattunk, ráadásul az első körben Emese rögtön Antal Edinával találkozott – a részletekről majd Emese mesél -, és ekkor búcsúzott Budai Dorina is. De olvassuk inkább, hogy miként látta a napot Európa- és világbajnoki bronzérmesünk, Kulcsár Győző tanítványa.
Szász Emese okkal mosolyoghat mesterére, Kulcsár Győzőre.
“Két szoros meccsem volt, az elején és a végén. A 64 között klubtársammal, Antal Edinával kerültem össze, ráadásul mindketten Kulcsár Győző tanítványai vagyunk. De az ilyen asszókat is végig kell küzdeni, és meg kell nyerni. Ez most nem volt egyszerű, 12:10-re még Edina vezetett, innen győztem hirtelen halálban. Utána sima asszókkal lépegettem előre, pedig nem éreztem, hogy nagyon jól ment volna a vívás. Az elődöntőben Semjakina ellen hol itt, hol ott volt az előny, a hosszabbításban iszonyú peches tust kaptam, még az ukrán is elnézést kért utána. De hát ez van, és soha rosszabb ne legyen, örülök a bronzéremnek, kár, hogy egy hete a budapesti Westend Grand Prix-n nem sikerült ugyanez. Vasárnap meg jöhet a csapatverseny, nagyon készülünk!”
A nap harmadik külföldi Vk-versenyéről, a dakari női kardviadalról nem sokat tudunk, de annyit igen, hogy a 19 éves Márton Anna ismét a nyolcaddöntőig jutott, ahol a budapesti világbajnok ukrán Kharlantól szenvedett vereséget.
Eredmények. Férfi kard Világkupa-verseny, Madrid, 198 induló. A legjobb 64 között: Szilágyi-S. Schrödter 15:6, Iliász-Skubiszewski (lengyel) 15:13, Gémesi Cs.-S. Bazadze (grúz) 15:11, Gémesi B.-Homer (amerikai) 9:15, Szatmári-Szabó (német) 11:15, Decsi-Foschini (olasz) 8:15, Nagy P.-Occhiuzzi (olasz) 10:15.
A legjobb 32 között: Szilágyi-Apithy (francia) 15:9, Gémesi Cs.-Van Holsbeke (belga) 15:13, Iliász-Proszkura (orosz) 15:10.
Nyolcaddöntő: Gémesi Cs.-Szilágyi 15:14, Iliász-Kim (koreai) 5:15.
Negyeddöntő: Gémesi Cs.-Homer (amerikai) 15:11.
Elődöntő: Gémesi Cs.-Occhiuzzi (olasz) 15:12.
Döntő: Gémesi Cs.-Kim (koreai) 11:15.
Végeredmény: 1. Kim (koreai), 2. Gémesi Csanád, 3. Occhiuzzi (olasz) és Dolniceanu (román), …9. Szilágyi Áron, …16. Iliász Nikolász, …49. Decsi Tamás, …52. Szatmári András, …57. Gémesi Bence, …61. Nagy Pál, …69. Nagy Zsolt, …86. Gáll Csaba, …90. Puy Sebestyén, …111. Csaba Márton Bence, …145. Ravasz Etele.
Női párbajtőr Világkupa-verseny, Lipcse, 209 induló. A legjobb 64 között: Szász-Antal 13:12, Budai-Lin (kínai) 10:15.
A legjobb 32 között: Szász-Mosler (lengyel) 15:8.
Nyolcaddöntő: Szász-Lin (kínai) 15:6.
Negyeddöntő: Szász-Krivicka (ukrán) 15:8.
Elődöntő: Szász-Semjakina (ukrán) 12:13.
Végeredmény: 1. Kolobova (orosz), 2. Semjakina (ukrán), 3. Szász Emese és Kong (hongkongi), …52. Budai Dorina, …62. Antal Edina, …71. Bohus Réka, …94. Posovszky Tímea, …103. Révész Julianna, …111. Jung Alexandra, 112. Bukoczki Bianka, …117. Kun Annamária, …137. Kolczonay Anna, …147. Mihály Kata, …181. Szabó Laura.
Női kard Világkupa-verseny, Dakar, 105 induló. A legjobb 64 között: Márton-Hwang (koreai) 15:9, Várhelyi K.-Pundik (ukrán) 14:15.
A legjobb 32 között: Márton-Jozwiak (lengyel) 15:9.
Nyolcaddöntő: Kharlan (ukrán)-Márton 15:9.
Végeredmény: 1. Kharlan (ukrán), 2. Lembach (francia), 3. Bianco (olasz) és Stone (amerikai), …12. Márton Anna, …40. Várhelyi Kata, …71. Várhelyi Anna, …79. Garam Nóra.
2014. február 08.