Ezüstérmes a kadet férfi tőrcsapat

szept 24, 2022 | Hírek

Második lett a Borka Márton, Gergely Zoltán, Orovecz Gergely, Rubin Mattia összeállítású kadet tőrcsapat a varsói európai körversenyen, miután 45:43-ra kapott ki a döntőben a britektől, gratulálunk!

A pénteki egyéni döntőt egy szombati csapat ezüstérem követte – azaz elmondható, hogy a magyar kadet férfi tőrkülönítmény szépen teljesítette az első nemzetközi erőpróbáját, a varsói európai körversenyt. Ahhoz kétség sem férhetett, hogy a Borka Márton, Gergely Zoltán, Orovecz Gergely, Rubin Mattia összeállítású válogatott eljut a döntőig. Az odáig vezető úton ugyanis a legszorosabb mérkőzése az ukránok elleni 45:32 volt. Emeljük ki az olaszok elleni elődöntős 45:24-et, ami akkor is szép siker, ha vélhetően az itáliaiak nem a legerősebb csapatukkal érkeztek. A döntőben a britek az utolsó asszóban fordítottak 45:43-ra, ám a második helyezés idénykezdetnek nagyszerű. 

A varsói ezüstérmes csapat: Borka Márton, Gergely Zoltán, Ruben Mattia és Orovecz Gergely.

Említsük meg valamint azt is, hogy négy magyar csapat, valamint egy vegyes együttes tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a 32 csapatos eseményen – csak ez a hozzáállás lehet a további előrelépés záloga a fegyvernemben. 

Eredmények. Kadet férfi tőrcsapat európai körverseny, Varsó, 32 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Poznan (lengyel) 45:21, Magyarország 2-Ukrajna 2 45:30, Magyarország 4-Lengyelország 5 45:24, Magyarország 3-.

Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:32, Magyarország 4-Izrael 45:30, Magyarország 2-Lengyelország 19:45.

Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 2 45:31, Magyarország 4-Olaszország 44:45.

Elődöntő: Magyarország-Olaszország 45:24.

Döntő: Magyarország-Nagy-Britannia 43:45. 

Az 5-8. helyért: Magyarország 4-Lengyelország 2 41:45.

A 7. helyért: Magyarország 4-Csehország 45:41.

A 9-16. helyért: Magyarország 2-Varsó (lengyel) 45:27.

A 9-12. helyért: Magyarország 2-Törökország 45:32.

A 9. helyért: Magyarország 2-Ukrajna 37:45.

Végeredmény: 1. Nagy-Britannia, 2. Magyarország (Borka Márton, Gergely Zoltán, Orovecz Gergely, Rubin Mattia, válogatott edző: Szabó István, edzők: Nagy József, Szabó István, Marco Goncalves, Bernát Zoltán, Kárpáthy Krisztián), 3. Lengyelország, …7. Magyarország 4 (Aszódi Ákos, Nagy Huba, Zsögön Andor), …10. Magyarország 2 (Bódis Kristóf, Rózsa Csanád, Sommer Marcell, Szabó Bálint), …21. Magyarország 3 (Badár Krisztián, Bányik Natánael, Bónis Márk, Bebesi Kolos).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Meglepetések minden mennyiségben 

Nagyon érdekes versenynapot hozott a junior párbajtőrözők idei utolsó Magyarkupa-fordulója, egyben hazai válogatója. Az aranyérmet a férfiaknál Borbély Levente (Honvéd), a nőknél Kozma Laura (MTK) szerezte meg.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások