Készül a versenynaptár – hamarosan kezdődhet a 2021/22-es szezon!

szept 6, 2021 | Hírek

Boczkó Gábor sportigazgató mesél honlapunknak arról, hogy miként kezdődhet hamarosan a 2021/22-es szezon. A hétvégén európai kongresszus lesz, az Eb és a nemzetközi idény is szóba kerül. 

A tokiói olimpia emléke még élénken él, elvégre alig egy hónapja fejeződtek be a vívóversenyek. Az élet azonban villámsebesen halad tovább, hamarosan kezdődik a 2021/22-es versenyszezon, októberben pedig a tervek szerint Európa-bajnokságot rendeznek Plovdivban. A pandémia miatt természetesen számos kérdés vetődik fel a “hogyan tovább?”-bal kapcsolatosan, erre kerestük a választ Boczkó Gábor sportigazgatóval (képünkön). 

“A versenynaptár első változatát, az úgynevezett 1.0-ás verziót a válogatottak vezetőedzői elkészítették. A tervezet most halad a maga útján, megtárgyalják a fegyvernemi bizottságok, a szakmai bizottságok, majd végül az elnökségek kell elfogadnia. A szövetségi kapitánynak rögzítenie kell a válogatási elveket, azokat is jóvá kell hagyni. A hónap végén, legkésőbb október elején reményeink szerint idehaza rendben elkezdődhet a 2021/22-es versenyszezon.” – nyilatkozta korábbi olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőrözőnk. 

Boczkó Gábor elmondta azt is, hogy az említett, 1-0-ás verzióban szerepelnek a nemzetközi versenyek, ugyanakkor ezzel kapcsolatosan bőven akadnak kérdőjelek. A junior Világkupákat a tervek szerint november elején, a felnőtt Világkupákat november végén kezdik az eredeti kiírás alapján. A kadet európai körversenyek véglegesítése ezen a héten történik meg, méghozzá az európai szövetség szocsi kongresszusán. 

“Harminc éves az európai szövetség, ezt is megünnepli a hétvégén a kongresszus. Az elnök minden bizonnyal az orosz Sztanyiszlasz Pozdnyakov marad, ő az egyedüli jelölt a posztra. Újraválasztják a végrehajtó bizottságot, az úgynevezett COMEX-et is. Ennek mostanáig én is tagja voltam, és Csampa Zsolt elnök úr támogatását élvezve ismét beadtam jelentkezésemet. Az ülés és a szavazás egyébként ‘hibrid’ módon történik. Akik a koronavírus miatt nem tudnak, vagy nem akarnak elutazni a tisztújító kongresszusra, azok is leadhatják voksukat.” – mondta a sportigazgató. 

Az Európa-bajnoksággal kapcsolatosan Boczkó Gábor annyit mondott, hogy az október közepére tervezett plovdivi esemény költségvetését és körülményeit is ellenőrzik, de valószínűleg nem lesz akadálya a rendezésnek. Magyar részről a vezetőedzők teszik majd le javaslatukat a válogatottra, a sportigazgató reméli, hogy minél erősebb keret utazik majd Bulgáriába. A nemzetközi szövetség elő eseményére sem kell már sokáig várni, ami ráadásul Budapesthez kötődik. Szeptember végén ugyanis itt rendezik a nemzetközi bírói vizsgát, amely több magyarnak ad így lehetőséget, hogy megszerezze a “nemzetközi jogosítványt”. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

Élő eredmények

Közelgő események