(Fotók hamarosan!)
„A tét óriási, hiszen a világbajnokság legjobbjai hatalmas lépést tesznek a jövő évi olimpia felé, így nem túlzás azt mondani, hogy Tokióba Budapesten keresztül vezet az út” – mondta Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke, a hazai rendezésű kvalifikációs vívó-vb sajtótájékoztatóján, amelyen a szövetség együttműködési megállapodást kötött a Volkswagennel. A világbajnokságra, amelyre mostantól válthatnak jegyet a szurkolók, 130 ország közel 1500 vívóját várják.
A sajtótájékoztató főszereplői, középen Kulcsár Krisztiánnal, a MOB elnökével.
A 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokság július 15-én kezdődik. A versenyen a sportolók kilenc nap alatt három fegyvernemben, egyéniben és csapatban lépnek majd pástra a budapesti BOK-csarnokban. A magyar főváros 1959, 1975, 1991 és 2013 után 2019-ben ötödször rendezhet vívó vb-t, amely most első ízben egyben olimpiai kvalifikációs esemény.
A szervezők a kvalifikációs világbajnokság minden döntős versenynapjára 8-10 ezer szurkolót, összesen több mint 50 ezer nézőt várnak. Jegyeket az eseményre mától lehet megvásárolni a www.2019budapest.com oldalon keresztül. A selejtezőkre a belépők egységára 1000 forint, a döntőkre 3000-4500 forint. A bérlet ára 28 ezer forint lesz.
„Korszerű technikát építünk be a BOK-csarnokba, integrált hang- és fényrendszert használunk, több mint 700 négyzetméteres felületre pedig LED-es kivetítőket és LED-padlót telepítünk. A nézőket ráadásul színes betétprogramokkal és látványos show-műsorral várjuk, amihez hasonló sportprezentációt már láthattak azok, akik kilátogattak a tavalyi birkózó világbajnokságra” – tette hozzá az MVSZ elnöke.
Szatmári András, Decsi Tamás és Csampa Zsolt közösen indította al a visszaszámláló órát.
Az Óbudai Autójavító Volkswagen szalonjában megtartott sajtóeseményen a válogatott világ- és Európa-bajnok kardozói – Szatmári András és Decsi Tamás – tartottak vívó-bemutatót, valamint elindították azt a visszaszámoló-órát, amelyik mostantól a világbajnokság hivatalos honlapján mutatja a verseny első asszójáig hátralevő időt. A férfi kardcsapat tagjai beszéltek arról is, hogy jó formában kezdik meg a kvalifikációs szezont és a közvetlen felkészülést a budapesti világbajnokságra.
„Világranglista harmadikként, és a budapesti világkupa ezüstérmeseként jó előjelekkel vágunk neki a kvótaszerző időszaknak. Miután a mi sportágunkban a legtöbb olimpiai indulási lehetőséget úgy lehet biztosítani, ha a csapat kvalifikálja magát, ezért erre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt, meg természetesen arra, hogy a többi fegyvernem képviselőivel együtt felejthetetlen élményeket szerezzünk a magyar szurkolóknak a hazai rendezésű világbajnokságon” – mondta Szatmári András.
“Biztos vagyok benne, hogy a hazai környezet, a remélhető szurkolás, megkétszerezi majd az erőnket. A csapatverseny természetesen prioritást élvez, ugyanakkor egyéniben is szeretnénk szépen szerepelni. A legnagyobb esélye erre a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnak van, de Gémesi Csanáddal kiegészülve mind a négyünk nyert már világversenyen érmet, miért ne sikerülhetne ugyanez idehaza?”
Dalnoki Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója, és Csampa Zsolt MVSZ-elnök fog kezet a megállapodás aláírása után.
Az eseményen Csampa Zsolt és Dalnoki Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója kötött együttműködési megállapodást, így a márka a sportág kiemelt támogatója-, és nyári világbajnokság hivatalos szállítója lett.
„A Volkswagen az egyik legsikeresebb márka a hazai piacon, eddig több mint 245.000 új autót értékesítettünk. Nagy örömünkre szolgál, hogy a legsikeresebb hazai sportág, és várhatóan egy sikeres vb támogatói lehetünk. Úgy gondolom, hogy a vívás és a VW márka között az egyik legfontosabb kapcsolódási pont a hagyományok tisztelete. A vívókkal hosszú távú megállapodást kötünk, egyrészt 5 autóval támogatjuk a Szövetség munkáját, másrészt a világbajnokság szállítójaként 13 autót adunk a verseny színvonalas lebonyolításához – mondta Dalnoki Balázs, VW márkaigazgató.
Decsi Tamás (balra) és Szatmári András rögtönzött kardbemutatót tartott a Volkswagen autószalonban.
A 103 nap múlva rajtoló világbajnokságot a szervezők látványos reklámokkal fogják felvezetni. A „Kind of magic” fantázianevű kampányban fontos szerepet szánnak a 2017-ben egyéni világbajnoki címet szerzett Szatmári Andrásnak, aki a sajtóesemény végén bemutatót vívott csapattársával.