15 jelölt a 11 elnökségi tagi helyre

júl 9, 2020 | Hírek

Honlapunk korábban már beszámolt arról, hogy a tisztújító közgyűlésen az elnöki posztra ketten pályáznak, a négy alelnöki helyre 1-1 jelölés érkezett. A további 11 elnökségi pozícióra 15 jelölt van.

Miként azt korábban megírtuk, a Magyar Vívó Szövtség tisztújító közgyűlését július 18-án, szombaton, 11 órakor rendezik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok vívótermében. Az elnöki posztra a jelenlegi első embert, Csampa Zsoltot és a kétszeres olimpiai bajnok kardozót, Szabó Bencét jelölték a tagszervezetek, és a felkérést mindketten elfogadták. A négy alelnöki tisztségre 1-1 pályázó akadt, Kamuti Jenő, Nagy Tímea, Somlai Béla, illetve Török Ottó személyében. 

Fenti tisztségek egyben elnökségi tagsággal is párosulnak, emellett további 11 elnökségi tagot választ majd jövő szombaton a közgyűlés. Erre a listára is jelölés útján lehetett felkerülni, mindösszesen 15 név kerül majd fel a szavazólistára. 

A névsor: Varga Zsolt (a Budapesti Vívó Szövetség delegáltja, automatikus), Galli Zsolt (a vidéki sportszervezetek delegáltja, automatikus), Abay Péter, Dani Gyöngyi, Ferjancsik Domonkos, Garam Nóra, Gémesi Csaba, Grósz Andor, Imre Géza, László Dezső, Lontay Balázs, Prosits Attila, Serra György, Szényi Péter, Vitályos Eszter

Kapcsolódó hírek

2023/24: kezdünk!

A hétvégén valamennyi fegyvernemben megkezdődik az új szezon. Tőrben és kardban a junioroknak, párbajtőrben a kadetoknak és a junioroknak rendeznek Magyarkupa-fordulót, válogatót. Sok sikert mindenkinek!

A roadshow Újpesten járt

“Aranyos fiúk, aranyos lányok – Találkozz bajnokokkal!” elnevezésű roadshow harmadik állomása az újpesti Benkő István iskola volt. A világbajnok Gémesi Csanád és a kadet Európa-bajnok Vajda Oszkár tartott bemutatót.

A felnőttek is belevágtak!

Mátraházán, illetve az ausztriai Ramsauban megkezdődött felnőtt vívóinknak is a válogatott program. A végcél természetesen a párizsi olimpia, reméljük, minél többen jutnak odáig. Hajrá, magyar vívás!

Kadet női tőr KV – Somorja 2023.09.30-10.01 – Utazási Információk

Kadet női tőr KV – Somorja 2023.09.30-10.01 – Utazási Információk

Újpest a roadshow újabb állomása

Az újpesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium lesz az újabb állomása az “Aranyos lányok, aranyos fiúk” roadshow-nak. A vendég ezúttal Gémesi Csanád és Vajda Oszkár lesz.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM