70 éves Beliczay Sándor!

szept 26, 2021 | Hírek

Ma ünnepli 70. születésnapját Beliczay Sándor. Legeredményesebb élő tőredzőnk két olimpiai bronzérmest nevelt, szakosztályt hívott életre, mai napig felnőtt és korosztályos válogatottakkal dolgozik.

Beliczay Sándor Győrből került Budapestre, és már fiatalon vívómesterként képzelt el karrierjét. A Testnevelési Főiskola elvégzése után 1973-tól az Újpesti Dózsában dolgozott 1988-ig. Első csoportjából olyan klasszisok kerültek ki, mint a szöuli olimpiai bronzérmes férfi tőrcsapat két vezéregyénisége, Érsek Zsolt és Szekeres Pál. Mellettük a lila-fehér klubban számos további korosztályos és felnőtt magyar bajnok fűződik a nevéhez. Érsek Zsolt a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes esztendők elején a világ meghatározó tőrözőjének számított, annak ellenére hogy egyéniben vb-érmet nem sikerült szereznie. Szekeres Pali pedig 1991-es balesetéig Vk-aranyérmeket is szerzett. Ezt követően mestere is kerekesszékbe ült, és Szekeres Pál lett az első vívó magyar paralimpiai bajnok, Beliczay Sándor pedig a hazai kerekesszékes vívást alapította meg. 

Beliczay Sándor két klasszis tanítványával, Érsek Zsolttal és Szekeres Pállal.

Ekkor már a BVSC mestereként dolgozott, majd Alföldy László és Szekeres Pál segítségével 1999-ben megalapították a Törekvés szakosztályát, ahol Beliczay Sándor azóta is dolgozik. Jelenleg is több válogatott és korosztályos válogatott tanítványa van, így Pásztor Flóra, Kalocsai Luca és Kollár Anna. 

A Mestert Schmitt Pál köszönti az "Év sportolója" gálán.

Beliczay Sándorra valamennyi tanítványa “második apjaként” tekintett és tekint, a páston és a pást mellett is mindent megtett és megtesz tanítványa sikeréért a mai napig – a sportszerűség kereteit mindig betartva. Az elvégzett munkában hisz, és immár 70 esztendősen is folyamatosan képes arra, hogy lekövesse a tőrvívás nemzetközi fejlődését. “Egy edzőnek egyetlen értéke a tanítványa” – vallja, és e eszerint is cselekszik. 

A Magyar Vívó Szövetség ez úton kíván boldog születésnapot, jó egészséget, és természetesen sok-sok további sikert a tanítványokkal!

A kerekesszékes vívás magyarországi megalapítása is Beliczay Sándorhoz fűződik.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-HAry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások