Munkatársunk helyszíni jelentése:
Persze, az nem is volt kérdés, hogy a Battai Sugár, Csonka Dorottya, Keszei Kira, Spiesz Anna összeállítású női kardválogatott esélyesnek számít a plovdivi junior világbajnokságon. Ugyanakkor az esélyeket – pláne ebben az életkorban… – nem mindig egyszerű valóra is váltani. Most sikerült, így a szakág elmondhatja magáról azt a rendkívül ritka bravúrt, hogy a felnőtt és a junior korosztályban is vb-aranyérmet nyert! Battai Sugi ráadásul mindkettőnek részese volt, ám kizárólag ezért emeljük ki ezúttal a debreceni “kisklasszist”, mivel ezen a napon, a versenyt ugyancsak végigvívó Keszei Kira és Spiesz Anna is – majdnem a befejezésig… – kiválóan teljesített!
Battai Sugi ehhez hasonló tusokkal búcsúzott a korosztálytól.
Pedig egyik meccs sem tűnt egyszerűnek, elvégre már a nyolcaddöntőben a fegyvernemben eddig remeklő japánokkal kezdtük, 45:34 volt a vége. A negyeddöntőben pedig a másik nagy esélyes, a vb-n remeklő Egyesült Államok következett. Nos, ezúttal a magyarok remekeltek! A mieink esélyt sem hagytak a kétszeres junior egyéni világbajnok Skarbonkiewicz-cel felálló amerikaiaknak, a vége 45:36 lett. Az elődöntő tűnhet akár szorosnak is. Legalábbis az Üzbegisztán – melynek “kispadjára” Amerikából szerződtették a korábbi szovjet klasszist, Vlagyimir Nazlimovot – elleni 45:43-as eredmény utalhat erre. Ám végig nálunk volt az előny, vezettünk már tizenkét tussal is, bár tény, a vége azért izgalmasra sikeredett…
45:44 ide! Elképesztő izgalmak után lett világbajnok a junior női kardcsapat!
A döntő viszont igazi csodaszámba ment, no persze, csak azért, ahogy végződött…! Az ellenfél a másik évszázados kardnagyhatalom, Olaszország volt. Sokáig egyértelműnek, mi több egyoldalúnak tűnt a finálé, elvégre 30:21-re is vezettünk hat asszó után. Igaz, ekkor, Battai Sugi 5:0-ás győzelmekor Boczkó Gábor szövetségi kapitány odavetette, hogy “nekünk korábban nem hozott ilyenkor szerencsét a meccs közbeni 5:0…”, de senki sem vette őt komolyan. Néhány perccel később viszont igen… Az egyéni bronzérmes, és egészen addig a csapatban is nagyon szépen teljesítő Spiesz Anna egyszerűen lefagyott – nincs rá jobb szó, pedig már annyira hideg nincs a teremben, mint a nyitónapon… Egy 2:14-gyel minden megfordult, és mivel az ugyancsak jól vívó Kira sem remekelt az utolsó asszójában, így Sugi 34:40-nél vette át a váltót (4:19-es fordulat az utolsó körben!), mi több 38:43 is volt az állás oda. Felnőtt világbajnokunk innen jött vissza, és élete utolsó junior versenyen beadott találata, 44:44-et követően, újabb korosztályos világbajnoki aranyérmet jelentett a számára!
Van mit és kit ünnepelni…!
Az elképesztően izgalmas győzelmet, a magyar küldöttség második plovdivi aranyérmét követően először Gulácsi Ferenc válogatott edzőt kértük arra, hogy értékelje a lányokat. “A végét nem tudom értékelni, mert annyira ideges voltam, hogy hátrafordultam, és a lelátón ülő Boczkó Gábort figyeltem, hogy örül-e a történteknek, avagy sem. Nagyjából ebből tudtam követni az eredmény alakulását… Sok minden láttam már, de ennél fordulatosabb és izgalmasabb döntőre nem emlékszem. Tegyük hozzá, egyetlen kisiklás okozta a változást, azt leszámítva a lányok egységesen, szépen teljesítettek, és a kritikus szituációban is igazi csapatként gondolkoztak és viselkedtek. Battai Sugi és Keszei Kira megérdemli, hogy így búcsúzott a korosztálytól… Végezetül gratulálok valamennyi lánynak, mester kollégámnak, és köszönöm a segítségüket!”
Spiesz Anna, Battai Sugár, Keszei Kira, Csonka Dorottya – a világbajnok kardcsapat.
Az okkal “csupa mosoly” Battai Sugár a következőket nyilatkozta honlapunknak: “Ennél szebben és különlegesebben nem alakulhatott volna a búcsúm a junior korosztálytól. Amikor a végén 34:40-nél pástra léptem, próbáltam nem az eredményre figyelni, hanem a tusokra koncentrálni. Nagyon örülök, hogy sikerült, mert tényleg azt éreztem a nap folyamán, hogy együtt vagyunk, és remek csapatot alkotunk. Valóban igaz, hogy simábban nyertük a felnőtt vb-aranyunkat, mint ezt, de talán éppen ezért marad ez az első helyezés ugyancsak örökre emlékezetes a számomra!”
Battai Sugár, Spiesz Anna, Csonka Dorottya, Keszei Kira – és a "stáb".
Dávid László, Kósa Miklós, Gulácsi Ferenc, Tamás Henriette, Ravasz Etele, Boczkó Gábor.
A férfiak versenye már korántsem volt ennyire sikeres. Elvégre egy magyar férfi kardcsapatot megdicsérni sosem lehet egy kilencedik helyért… A “felmentés” azonban ezúttal jár a Petrucz Mirkó, Péch Kornél, Tóth Bertalan, Vigh Benedek összeállítású válogatottnak. A mieink ága ugyanis a lehető legszerencsétlenebbül alakult. Kolumbia kötelező legyőzése után (45:18) a toronymagas favorit, Egyesült Államok következett a döntőben, élén a korosztályos egyéni világbajnok Colin Heathcockkal. Az igazság az, hogy nem volt sok esélyünk, az amerikaiak végig vezetve nyertek 45:30-ra. Mint ahogy utána simán behúzták a vb aranyérmét, a negyedik amerikai első helyezést, a mieinken kívül ugyanis egyedül a tengerentúliak állhattak eddig a dobogó legfelső fokára… És akkor jön a dicséret része a bekezdésnek. A 9-16. helyért ugyanis három, egészen magabiztos győzelemmel lettek kilencedikek a mieink, ráadásul nem gyenge riválisokat legyőzve. Az út Ukrajnán (45:41), Lengyelországon (45:29) és Bulgárián (45:27) át vezetett a 9. pozícióig.
A plovdivi korosztályos világbajnokság kedden a junior férfi és női tőrözők egyéni versenyével folytatódik, hajrá, magyarok!
Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Plovdiv.
Junior női kardcsapat, 29 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Japán 45:34 (Spiesz +9, Battai +6, Keszei -4).
Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 45:36 (Keszei +5, Battai +4, Spiesz 0).
Elődöntő: Magyarország-Üzbegisztán 45:43 (Keszei +4, Spiesz -1, Battai -1).
Döntő: Magyarország-Olaszország 45:44 (Battai +9, Keszei +2, Spiesz -10).
Végeredmény: 1. Magyarország (Battai Sugár, Csonka Dorottya, Keszei Kira, Spiesz Anna, válogatott edző: Gulácsi Ferenc, edzők: Dávid László, Kósa Miklós, Ravasz Etele), 2. Olaszország, 3. Bulgária.
Junior férfi kardcsapat, 36 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Kolumbia 45:18 (Tóth +13, Petrucz +8, Vigh +6).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 30:45 (Tóth -1, Petrucz -6, Vigh -8).
A 9-16. helyért: Magyarország-Ukrajna 45:41 (Vigh +5, Tóth 0, Péch -1).
A 9-12. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:29 (Tóth +8, Péch +6, Vigh +2).
A 9. helyért: Magyarország-Bulgária 45:27 (Vigh +12, Tóth +3, Péch +3, Petrucz 0).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Egyiptom, 3. Románia, …9. Magyarország (Petrucz Mirkó, Péch Kornél, Tóth Bertalan, Vigh Benedek)