A kadet Bagdány Albert bravúros junior Vk-6. helye!

jan 22, 2022 | Hírek

A 16 esztendős Bagdány Albert, talán a versenysorozat legerősebb junior férfi tőr Világkupáján lett bravúros vívással hatodik a franciaországi Aix-en-Provance-ban! Gratulálunk neki és mesterének!

A közel 200 indulós, nagyon erős mezőnyű Aix-en-Provance-i junior férfi tőr Vk-nak magyar részről több hiányzója is akadt a pandémia miatt, többek között a szakág és a korosztály kiemelkedő alakja, Szemes Gergő. Azonban távollétében is remek magyar “részsiker” született Bagdány Albert révén. 

A szigetszentmiklósiak mindössze 16 esztendős, még kadet korú vívója ugyanis egyik bravúrt érte el a másik után az eseményen. Az még csak-csak, hogy a 128-as főtáblán legyőzte holland, majd spanyol ellenfelét. Ám ezt követően a csoportkör utáni második kiemelt, francia riválisát verte egész simán 15:8-ra. És még mindig nem volt vége, egy másik nagyon erős tőrnemzet, Kína tehetsége következett a nyolcaddöntőben, de Berci ismét nyerni tudott, ezúttal 15:13-ra. A negyeddöntőben aztán a mezőny favoritja, az orosz Barannyikov érkezett, ám a magyar fiatal tőle sem ijedt meg! Mi több, egyetlen apró tus választotta el a még nagyobb bravúrtól, végül 15:14-re kapott ki, és a hatodik helyen végzett, gratulálunk neki és mesterének, Kessler Zoltánnak!

Bagdány Albert pályafutása talán legértékesebb eredményét érte el hatodik helyével.

A többiek közül az ugyancsak kadet korú Bálint Álmos és Budaházy Ambrus jutott a legjobb 64 közé, megállapítható, hogy kadetban egész erősek vagyunk… Folytatás a vasárnapi csapatversenyen!

Junior férfi tőr egyéni Világkupa, Aix-en-Provence, 191 induló. A csoportmérkőzéseken: Bagdány Albert 5 győzelem/1 vereség, Machek Vince 4/2, Bálint Álmos 4/2, Mihályi Andor 4/2, Budaházy Ambrus 4/2, Bödő Péter 3/3, Zsigmond Dániel 2/3, Benyus András 2/4 (továbbjutottak), Makk Balázs 2/4, Tabajdi Zsombor 1/5 (kiestek).

A legjobb 128 közé jutásért: Zsigmond-Joemrati (holland) 15:14, Benyus-Prossoli (horvát) 12:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Budaházy-Walet (holland) 15:10, Bálint-Tan (szingapúri) 15:13, Bagdány-Tolba (egyiptomi) 15:14, Bödő-Faul (német) 12:15, Mihályi-Karlsen (dán) 13:15, Machek-Alkis (török) 11:15, Zsigmond-Crist (francia) 8:15, 

A legjobb 32 közé jutásért: Bagdány-Espinoza (spanyol) 15:9, Bálint-Cseng (hongkongi) 6:15, Budaházy-Barannyikov (orosz) 5:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Bagdány-Baudchon (francia) 15:8.

Nyolcaddöntő: Bagdány-Csen (kínai) 15:13.

Negyeddöntő: Bagdány-Barannyikov (orosz) 14:15.

Végeredmény: 1. Dimitrij Oszipov (orosz), 2. Jegor Barannyikov (orosz), 3. Anas Anane (francia) és Mattia Raimondi (olasz), …6. Bagdány Albert (edző: Kessler Zoltán, válogatott edző: Mazza Lorenzo), …46. Bálint Álmos, …48. Budaházy Ambrus, …74. Machek Vince, …78. Mihályi Andor, …108. Bödő Péter, …116. Zsigmond Dániel, …133. Benyus András, …146. Makk Balázs, …153. Tabajdi Zsombor.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Élő eredmények

Közelgő események