A kardcsapatok is megkezdik

máj 9, 2019 | Hírek

Elképesztő mezőnyök, magyar esélyekkel. Madridban férfi, Tuniszban női kard Világkupa-verseny rendeznek péntektől vasárnapig. Csapatban ez lesz az első olimpiai kvalifikációs állomás, hajrá, magyarok!

Azért a nagy számok törvénye, sérülés, betegség, taktikai távollét, pihenés, visszavonulás okán olyan a legritkább esetben fordul elő egy vívóversenyen, hogy egyetlen hiányzó se akadjon. A madridi férfi kard Világkupa azonban ilyen lesz. A világranglista első ötven helyezettje kivétel nélkül a spanyol fővárosba érkezik, és ez azért ez tényleg elképesztő. 

Fenti bekezdésből következik, hogy a legutóbbi egyik hiányzó, Szatmári András visszatért kisebb sérüléséből. Miként az is, hogy mégsem fújt visszavonulót magának a világbajnoki címvédő, koreai Kim Junghvan, aki kilenc hónapos kihagyás után két hete, a szöuli GP-n egy bronzzal tért vissza. Akkor régi riválisától, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Árontól szenvedett vereséget, aki ott újabb remek ezüstérmet nyert, és természetesen hasonlóra készülhet Madridban is. Mellettük további tíz magyar lép majd pástra, azaz maximális létszámmal idulunk harcba.

A lényeg, persze, számunkra a vasárnapi csapatverseny lesz, ahol a magyarok a “szokásos” összeállításban lépnek majd pástra. A fent említett két klasszis mellett Gémesi Csanád és Decsi Tamás vezeti majd remélhetőleg minél magasabbra a mieinket. A nyolcaddöntőben Japán vagy Egyiptom lesz az ellenfél, vélhetően az igazán nagy feladatok ezt követően jönnek majd Áronék számára. A végcél Európa-bajnok csapatunk számára egyértelműen a tokiói kvóta megszerzése, ám azt senki se higgye, hogy ez olyan egyszerű lesz. Vívásban már minden lehet – az olasz férfi tőrválogatott például múlt hétvégén Hongkongtól szenvedett vereséget… 

Ha már Hongkong: a magyar küldöttséggel tartott Decsi András vezetőedző új segítője, az ázsiai országból hazatérő Neuhold Sándor, akit éppen a csütörtöki ülésén erősített meg ebben a tisztségében az elnökség.

A menetrend a szokásos lesz, pénteken és szombaton rendezik az egyéni versenyeket, vasárnap a csapatot.  

Hasonló lesz a menetrend Tuniszban is, ahol a nők lépnek majd pástra. A minőséget itt sem érheti kritika, az olimpia szele Afrikáig is elfúj, a világranglista első 50 helyezettjéből 48 indul Tunéziában. Az egyéni kiemeltek között természetesen ott lesz Márton Anna és Pusztai Liza, mellettük további kilenc magyar lép pástra. A verseny egyben az utolsó hazai egyéni válogatónak számít, és két klasszisunk mögött hatalmas harc dúl a helyezésekért, mellette természetesen a világbajnoki csapatba kerülésért. 

Mert a cél természetesen ez, már csak azért is, mert a férfiak mellett a hölgyeknek ugyancsak reális az esélye a tokiói kvótára, legalábbis a kvalifikációs sorozat indulását kijutó helyről kezdik. Gárdos Gábor válogatottja jelenleg hetedik a világranglistán, a vasárnapi nyolcaddöntőben Japán vagy Spanyolország lesz az ellenfél. Abban a körben rendkívül fontos lesz majd hétvégén a győzelem, és reméljük, nem az lesz majd a végállomás…

Mindkét helyszínen, hajrá, magyarok!

Kapcsolódó hírek

Törökbálintra megy a roadshow

Törökbálint lesz az újabb, immáron negyedik állomása az “Aranyos lányok, aranyos fiúk” roadshow-nak. A vendég két, milánói világbajnok kardozó, Gémesi Csanád és Szatmári András lesz.

Nemzetközi szinten is belevágunk

Egy héttel a hazai rajt után a nemzetközi pástokon is megkezdődik a 2023/24-es válogatási szezon. A szlovákiai Somorján, női tőr európai kadet körversenyen szerepelnek a korosztály legjobbjai.

Kósa Miklós és Szilágyi Áron elismerése

A Nemzetközi Vívó Szövetség éves rangsorában Kósa Miklós második egymást követő évben végzett a második helyen, gratulálunk! Szilágyi Áron pedig bekerült a Hírességek Csarnokába, ugyancsak gratulálunk!

Világbajnokságra készülnek a kerekesszékesek

Október 3. és 8. között, az olaszországi Terniben rendeznek paralimpiai kvalifikációs, kerekesszékes világbajnokságot. Négy év után indulhatnak újra vb-n vívóink, Nagy József beszél a részletekről.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM