A mezőny ötödölődött, mi harmadolódtunk

jan 10, 2019 | Hírek

A heidenheim férfi párbajtőr Világkupa-versenyen hatalmas mezőny, 324 vívó, közte 12 magyar lépett pástra. A selejtezők után 64-en maradtak, közte négy válogatottunk (Bányai, Berta, Nagy, Rédli).

Rédli András jóval hamarabb végzett a csütörtöki etappal, míg mások kiértek a vívóterembe. Történt ugyanis, hogy a heidenheimi férfi párbajtőr Világkupa, végül 324 indulós, hatalmas mezőnyének 44 csoportját három részre osztották, és egyéni Európa-bajnokunk, világbajnoki bronzérmesünk az első gruppban kezdett, reggel 8-kor. Aztán valamikor fél 10 magasságában végzett úgy, hogy hat asszójában tíz tust kapott, ami ebben a fegyvernemben ritka, mint a fehér holló. Ezzel természetesen kiemeltként jutott a 64-es folytatásba, és indulhatott is pihenni – megkímélve magát az estig tartó direkt kieséses szakasztól. Extrém esetben, egy gyors zuhany után, 10-kor már ágyban is lehetett, miközben délben kezdő társai épp a reggelivel végezhettek… 

További érdekesség, hogy a 12 magyarból 8 kezdett a kora reggeli első körben. Jó kis érettségi tétel lehetne matekból, hogy mekkora az esélye annak, hogy a 12-ből 8 magyar az első 16 csoportba kerüljön a 44-ből. Nem sok, annyi bizonyos, ám a pontos százalékszámot a szerző ezirányú alkalmatlansága okán inkább ne bolygassuk… A lényeg, hogy nyolcuk közül az említett Rédli András mellett öten léphettek tovább, Siklósi Gergely és a “kis” Bányai, Botond kiesett. Bátyja, Zsombor viszont követte Bandi jó példáját, és a reggeli utáni “matinéműsorban” ugyancsak hibátlanul zárt, ezzel a főtáblára jutott, és a további három magyar is a direkt kieséses "útvesztőbe" léphetett. 

Nagy Dávid juniorként, a decemberi felnőtt bajnoki aranya után a heidenheimi Vk-n is bejutott a 64 közé.

A főtábla első körében a 160-ba jutásért (!) vívtak, és három magyar (Cho Taeun Sándor, Kiss Gergő, Peterdi András) könnyűnek találtatott. Öten folytatták a 96-ért, és ez a kör sem zárult vérveszteség nélkül. Az olimpiai bronzérmes Somfai Péter és a junior világbajnok Andrásfi Tibor számára ért véget a verseny ebben a szakaszban. Kora estére jutottunk el a nap utolsó etapjához, ahol további három magyar volt érdekelt. Koch Máté egyetlen tussal, de alulmaradt a kazah Adajkinnal szemben (13:14), a többiek viszont teljesítették a csütörtöki “heidenheimi maratonit”. Az újdonsült felnőtt magyar bajnok, Nagy Dávid egyik legnevesebb korosztályos riválisát, az olasz Vismarát győzte le 15:14-re, míg az egy “garnitúrával” korábbi junior világbajnok, Berta Dániel a kínai Lant verte 15:11-re. 

Ezzel a 12-ből 4 magyar jutott a pénteki, 64-es főtáblára, azaz a mieink egyharmada folytathatja, miközben a mezőny négyötöde kiesett. Úgyhogy, panaszra semmi ok, holnap is: hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi párbajtőr Világkupa, Heidenheim, 324 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András 6 győzelem/0 vereség, Bányai Zsombor 6/0 (a legjobb 64 közé jutottak), Andrásfi Tibor 5/1, Berta Dániel 5/1, Koch Máté 5/1, Nagy Dávid 4/2, Somfai Péter 4/2, Peterdi András 3/3, Kiss Gergő 2/4, Cho Taeun Sándor 2/4 (továbbjutottak), Siklósi Gergely 1/5, Bányai Botond 1/5 (kiestek).

A legjobb 160 közé jutásért: Nagy-Von der Osten (dán) 14:13, Somfai-D’Amico (cseh) 15:8, Kiss-Correnti (francia) 6:15, Cho Taeun-Cupr (cseh) 11:15, Peterdi-J. Limardo (venezuelai) 14:15.

A legjobb 96 közé jutásért: Nagy-Elsokkary (egyiptomi) 12:10, Koch-Komata (japán) 15:8, Berta-Kolanczyk (lengyel) 15:7, Somfai-Rodney (amerikai) 11:15, Andrásfi-Philippe (francia) 13:15. 

A legjobb 64 közé jutásért: Nagy-Vismara (olasz) 15:14, Berta-Lan (kínai) 15:11, Koch-Adajkin (kazah) 13:14.

Pénteken a legjobb 32 közé jutásért: Rédli-Bargues (spanyol), Bányai-Bellmann (német), Nagy-Kveon (koreai), Berta-Brujev (orosz). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Amerikai fölény, két magyar bronz

Az 1300 indulós, budapesti kadet kard és párbajtőr európai körverseny első napján négy amerikai aranyérem született. Női kardban Felföldi Szonja, és a magyar női párbajtőrcsapat harmadik lett, gratulálunk!

Rózsa nyolcaddöntős Somorján

Rózsa Csanád nyolcaddöntőig jutott, ez volt a legjobb magyar eredmény a somorjai kadet féri tőr európai körversenyen. Vasárnap jönnek a csapatok.

Szerény somorjai nyitány

Háromnapos, a hazai válogatásba is beszámító kadet tőr európai körverseny kezdődött pénteken Somorján. Női tőrben nem volt magyar nyolcaddöntős.

Felhívás: Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) edzőképzési kurzus – Budapest

A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) edzőképzési kurzust tart Budapesten, amelyre a Magyar Vívó Szövetség jelölhet pályázókat. A jelentkezéseket a benedek.soproniszabo@hunfencing.hu címre várjuk a mellékelt jelentkezési lap hiánytalan kitöltésével...

Veteránok vébéje következik

Dubajban rendezik péntektől, hat napon keresztül a veterán világbajnokságot. A nyitányon túl is vagyunk, hajrá, magyarok!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.