- Boczkó Gábor szövetségi kapitány mesélte, hogy a pénteki selejtezőnapon hajszál híján kiestél. Mi történt pontosan? – kérdeztük hazatérését követően Andrásfi Tibort.
- Kezdjük azzal, hogy egészen kevésen múlott, hogy nem lettem kiemelt a csoportkör után! Egyetlen, hosszabbítás utáni vereségem volt, és így is csak két helyezési számon múlott, hogy nem kerültem rögtön a főtáblára. Így viszont tizenkét órát töltöttem a teremben, és valóban, az utolsó asszóban nyolc másodperccel a vége előtt 14:12-re vezetett ellenem egy olasz srác, aki egyébként nem is tartozik a közvetlen itáliai élmezőnyhöz.
- Mi lehet ilyenkor a taktika? Lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni, vagy amikor ilyen kevés az idő, akkor csak rohanni kell előre a “túlélésért”?
- Valahol a kettő között van az igazság… Egy alapakciót most is kitaláltam, de alternatívája ennek ilyenkor már nincs. Nekem kétszer egymás után bejött, és a hosszabbításban meg is nyertem a meccset. Ilyenkor a rajt előtt gondolkozni azért lehet és szükséges is, de menet közben erre már nincs lehetőség, menni kell előre.
Első Világkupa-győzelmét szerezte meg Andrásfi Tibi. - Egy ilyen furcsa nap utáni este mi jár az ember fejében? Az, hogy milyen hullámok után jutott nagy nehezen a főtáblára, vagy hogy mi lesz másnap?
- Inkább az, hogy minél hamarabb elaludjak, és tudjak pihenni… Nagyon hosszú volt a péntek, úgyhogy este megettem az ilyenkor szokásos pizzámat, és mentem minél gyorsabban az ágyamba. Szerencsére, szinte azonnal el tudtam aludni, ez ilyenkor igen fontos.
- Aztán másnap minden megváltozott, és remekeltél egész nap…
- Azért én ezt nem így éltem meg. Igaz, hogy az első, amerikai ellenfelemet simán vertem, de nem éreztem, hogy jól menne a vívás, inkább görcsösnek tűnt az egész. Az a bizonyos gát akkor szakadt át, amikor a következő körben a világ egyik legjobbja, a francia Yannick Borel ellen nyertem. Vele a májusi, kairói GP-n is összekerültem, akkor rossz taktikát választottam, nekiestem, és 0:8-ra azonnal el is húzott. Most kivártam, bejöttek az akcióim, és a végén nagyon meleg volt a helyzet, de maradt egy tus az előnyömből.
Andrásfi Tibi ehhez hasonló támadásokkal győzte le a döntőben a kolmbiai Rodriguezt. - Utána sem volt könnyű dolgod. Ukrán, majd olasz válogatott, az elődöntőben pedig az olimpiai bajnok japán csapat befejező embere volt az ellenfeled. Ezek után a kolumbiai Rodriguez elleni döntő volt a legkönnyebb meccsed…?
- Ha utólag, és a nevek alapján ítéljük meg ezt kérdést, akkor igen. Mi több, amikor láttam az elődöntő párosítását, akkor nekem is az jutott az eszembe: ha Kano Kokit megverem, én leszek az esélyes a döntőben… De verseny közben azért ez nem így működik. Egyébként Sztankevicstől kaptam ki a világbajnokságon, de ez valahogy eszembe se jutott a páston. A Vismara elleni negyeddöntőt sikerült irányítanom, de legbüszkébb Borel legyőzése mellett a japán elleni sikerre vagyok, ott éreztem a vívást igazán. A kolumbiaival szembeni asszó pedig a hab volt a tortán.
- Az egyéni után pedig jöhetett a csapat, amelyen egy bronzzal zártad le a sikeres hétvégét. Az első két meccsen nem vívtál, te kérted, hogy így legyen?
- Dancsházy-Nagy Tamás döntött így, de ez abszolút rendben van így a számomra, sőt… Azért két, nagyon hosszú nap volt mögöttem, testben és fejben egyaránt elfáradtam. meg különben is remek csapatunk van, bárki képes lehet négyünk közül az aktuális feladat megoldására. Ezen a versenyen például Siklósi Geri és Nagy Dávid remekelt, én és az egyéniben ötödik Koch Máté pedig egymást váltva próbáltunk minél többet hozzátenni a sikerhez. A bronzérem nagyon jó eredmény, megint léptünk egyet előre, egyértelmű, hogy az olimpia a cél.
- Amihez a kvalifikáció mellett a válogatottba is be kell kerülni, ami férfi párbajtőrben egyáltalán nem egyszerű feladat, lévén bőven akad erre jelentkező. Most megnyugodhatsz a válogatottság tekintetében is?
- Tény, a verseny előtt engem is frusztrált az eredménykényszer. Mindenki válogatott akar lenni, a rangsoroló események kulcsfontosságúak, nagy csata dúl azért, hogy ki vívhasson az Európa- és a világbajnokságon, az olimpiáról nem is beszélve. Azt sem tagadom, hogy megnyugtató ezek után a hazai ranglistára nézni, könnyebb lesz így a folytatás. De hátradőlni nem szabad, ugyanúgy készülök tovább, mint eddig.
Andrásfi Tibor szorozva kettővel. Tanítvány, és okkal büszke édesapja. - Pontosan hogy? Miként alakul az esztendő vége?
- Pihenőnk, az majd csak karácsony előtt lesz… Jövő hétvégén hazai Magyarkupa-forduló, melyen én is ott leszek, utána következik a vancouveri egyéni és csapat Világkupa, majd az országos bajnokság. Mára még kaptam szabadnapot, de szerdán már kondi-, majd keretedzés, úgyhogy megyünk tovább.
- Apropó, pihenőt kaptál…! Mestered az édesapád, aki ugyancsak ott volt melletted, hogy fogadta a sikeredet?
- Őszintén megvallom, talán még nem is láttam ennyire boldognak. Vissza is idéztem pályafutásom eddigi állomásait, de szerintem most örült a legjobban. Talán még nálam is jobban, mert nekem az asszó után mennem kellett fotózásra, interjúra, eredményhirdetésre, doppingra, nem is volt időm igazán ünnepelni. Külön örülök annak, ha valóban így érzett…
Andrásfi Tibi: “Apu talán nálam is boldogabb volt”
A képzeletbeli “Hétvége embere” díjat a Világkupák versenydömpingjében kétséget kizáróan Andrásfi Tibor nyerte. A BVSC 22 éves párbajtőrözője a berni Vk-ról egyéni arany és csapat bronzzal tért haza.
