Bronzérmes a magyar második csapat

okt 23, 2022 | Hírek

A második számú kadet párbajtőrcsapat (Horváth Márk, Keresztes Ádám, Légrádi Bálint, Taivainen Bence) szerzett bronzérmet a belgrádi európai körversenyen. Női egyéniben nem jutott magyar a 8 közé.

A nyolcaddöntő jelentette ezúttal a végállomást kadet női párbajtőrözőink számára a belgrádi európai körversenyen. A “határmezsgyét” a 32 jelentette, odáig ugyanis kilenc magyar is eljutott, a nyolcaddöntőbe aztán csak három (Nagy Blanka, Lehoczky Csenge, Kozma Laura), a legjobb nyolc közé pedig egy sem. Persze, ebből semmiféle mélyebb következtetést nem lehet levonni, ha csak azt nem, hogy jelentősen nem módosult a hazai ranglista. Az amerikai fölény viszont kifejezetten feltűnő volt, a csapat után egyéniben is domináltak a tengerentúliak, hárman állhattak dobogóra. 

Bronzérmet nyert a magyar második csapat Belgrádban, a kadet körversenyen.

A férfiak csapatversenyén a hölgyekhez hasonlóan az uraknál is a második számú magyar válogatott teljesített jobban. A Horváth Márk, Keresztes Ádám, Légrádi Bálint, Taivainen Bence összeállítású csapat a bronzéremért egy tussal legyőzte az amerikaiak egyik egységét, gratulálunk! Az első csapat a nyolcaddöntőben az amerikaiaktól kapott ki, végül a kilencedik helyen végzett.

Eredmények. Kadet női párbajtőr európai körverseny, Belgrád, 171 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Gachályi-Dmitruk (ukrán) 15:13, Terhes-Miliavska (ukrán) 15:11, Kozma-Garcia Blanco (spanyol) 15:9, Horváth-Szpiridonova (ukrán) 15:14, Lehoczky-Hawthorne (brit) 15:12, Nagy E-Holland (brit) 15:10, Szabó-Padhye (amerikai) 15:10, Nagy B.-Linares Urbina (spanyol) 15:14, Szilárd-Alexandrov (amerikai) 15:10, Jakobi-Szereda (ukrán) 13:15, Varga-Kim (amerikai) 13:15, Kalmár-Gajjala (amerikai) 8:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Kozma-Horváth 15:11, Lehoczky-Korfonta (amerikai) 15:14, Nagy B.-Sebastian (amerikai) 15:7, Gachályi-Szucskova (bolgár) 13:15, Terhes-Proosvali (észt) 13:14, Nagy E.-Luo (amerikai) 7:15, Szabó-Gu (amerikai) 8:15, Szilárd-Jakel (amerikai) 11:15.

Nyolcaddöntő: Kozma-Makszimenko (ukrán) 10:15, Lehoczky-Luo (amerikai) 8:15, Nagy B.-Gu (amerikai) 14:15.

Végeredmény: 1. Kyle Fallon (amerikai), 2. Leehi Machulsky (amerikai), 3. Sarah Gu (amerikai) és Anna Makszimenko (ukrán), …11. Nagy Blanka, 12. Lehoczky Csenge, 13. Kozma Laura, …17. Gachályi Gréta, 18. Nagy Emma, 19. Horváth Lotti, …22. Terhes Hanna, …28. Szabó Panna, …31. Szilárd Anna, …35. Varga Flóra, …37. Kalmár Csenge, …39. Jakobi Júlia. 

Kadet férfi párbajtőrcsapat európai körverseny, Belgrád, 45 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Románia 4 45:14, Magyarország 2-Ukrajna 5 45:25, Magyarország 4-Magyarország 3 45:37.

Nyolcaddöntő: Magyarország 2-Törökország 45:26, Magyarország-Egyesült Államok 2 39:45, Magyarország 4-Nagy-Britannia 25:45.

Negyeddöntő: Magyarország 2-Ukrajna 44:42.

Elődöntő: Magyarország 2-Nagy-Britannia 32:45.

A 3. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 5 36:35.

A 9-16. helyért: Magyarország-Törökország 2 45:20, Magyarország 4-Egyesült Államok 4 45:44.

A 9-12. helyért: Magyarország-Görögország 45:38, Magyarország-Törökország 41:45.

A 9. helyért: Magyarország-Törökország 45:40.

A 11. helyért: Magyarország 4-Görögország 34:45.

Végeredmény: 1. Nagy Britannia, 2. Egyesült Államok 2, 3. Magyarország 2 (Horváth Márk, Keresztes Ádám, Légrádi Bálint, Taivainen Bence), …9. Magyarország (Balázs Bence, Kelemen Boldizsár, Király Mátyás, Pelle Domonkos), …12. Magyarország 4 (Bagyula Tamás, Galik Balázs, Körtvélyessy Bendegúz, Somody Bonca), …21. Magyarország 3 (Császár Zoltán, Kiss Bálint, Mező István, Szőrfi Domicián).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra: Pályázati kiírás letöltése: DOKUMENTUM...

Elhunyt Préda István

Életének 84. évében meghalt a korábbi Universiade- és BEK-győztes párbajtőröző, neves kardiológus professzor. Alábbiakban a Vívómúzeum értékes nekrológját osztjuk meg.

Flóra hetedik, Dani nyolcaddöntős

A limai tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, míg Dósa Dániel nyolcaddöntőig jutott, gratulálunk!

Prosits Attila, a családtag

50 éves Prosits Attila. A Magyar Vívó Szövetség gazdasági alelnökének boldog születésnapot kívánunk! Köszöntőnk itt.

Három férfi tőrözőnk főtáblás

A kiemelt Dósa Dániel mellett Szemes Gergő és Tóth Gergely is bejutott a limai férfi tőr Grand Prix 64-es főtáblájára.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM