Dósa Dani és Szemes Gergő a 64-ben

ápr 16, 2022 | Hírek

A férfiak selejtezőjével folytatódott a belgrádi négynapos tőr Világkupa-hétvége. Tizenegy magyar próbált szerencsét, közülük a két legjobbnak, Dósa Dánielnek és Szemes Gergőnek sikerült a 64-be jutás

A felzárkózás lassú folyamat, pláne a tőrvívásban. De ha nem teszünk rá kísérletet, sose sikerül. A két elcsépelt mondatnak azért lehet ezúttal némi értelme, mert igenis az az út, ha a magyar férfi tőrvívók elindulnak a legerősebb versenyeken, még akkor is, ha az egy ideig garantáltan nem okoz majd sikerélményt. Ellenkező esetben azonban sosem lesz belőle komoly eredmény, az szinte bizonyos. 

Nos, Belgrádban végre majdnem a maximális létszámmal, 11 fővel vettek részt férfi tőrözőink a nagyon erős mezőnyben. Négyen véreztek el a csoportkörben, aztán a direkt tábla első mérkőzésén újabb négy vívónk búcsúzott – ám akkor is ez lehet az egyetlen út, mégha rögös is!

Dósa Dani a jelek szerint az ezekhez hasonló közelharcokban is helyt állt eddig Belgrádban.

Az pedig egyáltalán nem volt meglepő, hogy melyik három magyar tőröző nyert asszót a direkt kiesésben. Németh német ellenfelet győzött le 15:8-ra, ám András a főtábláért nem bírt amerikai riválisával. Két legjobbunk, Dósa Dani és Szemes Gergő viszont két sima sikerrel biztosította helyét a vasárnapi főtáblán. Gergő a jelek szerint átmentette a múlt heti, kairói junior vb-csapaton látott kimagasló formáját, mivel egy 15:4-gyel és egy 15:6-tal masírozott a 64-be. Dicsérjük most inkább Dósa Danit, akinek mostanság nem igazán jöttek össze a dolgok, ezúttal viszont egy kötelező siker után a nagyon kellemetlen, olaszból törökké lett Minutót verte magabiztosan 15:11-re. 

Folytatás tehát kettejüknek, valamint három női tőrözőnknek holnap a két fegyvernem belgrádi főtábláján, hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi tőr egyéni Világkupa, Belgrád, 213 induló. A csoportmérkőzéseken: Dósa Dániel 4 győzelem/1 vereség, Szemes Gergő 4/1, Németh András 4/2, Bagdány Albert 3/2, Frűhauf Benjámin 3/3, Korom Erik 2/4, Nedeljkovic Mateja 2/4 (továbbjutottak), Maior Mátyás 1/4, Wolf Ádám 1/5, Simon Kristóf 1/5, Zsigmond Dániel 0/6 (kiestek).

A legjobb 160 közé jutásért: Nedeljkovic-Fritsche (német) 8:15.

A legjobb 96 közé jutásért: Dósa-Vella (német) 15:9, Németh-Renner (német) 15:8, Szemes-Macedo (portugál) 15:4, Frűhauf-De Greef (belga) 9:15, Bagdány-Olivares (amerikai) 5:15, Korom-Daniel (amerikai) 12:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Dósa-Minuto (török) 15:11, Szemes-Jarvie (brit) 15:6, Németh-Mathieu (amerikai) 10:15.

Vasárnap a legjobb 32 közé jutásért: Szemes-Giacon (holland), Dósa-Van Haaster (kanadai). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események