Egy klasszis búcsúzott, a többiek folytatják

dec 17, 2021 | Hírek

Az olimpiai ezüstérmes, egyéni világbajnok párbajtőröző, Siklósi Gergely búcsúzott az országos bajnokság selejtező napján. Többi klasszisunk ott lesz a szombati folytatásban, a Ludovika Arénában. 

A járvány részben átírta az országos bajnokságra tervezett eredeti forgatókönyvet. Egyrészt a tavalyihoz hasonlóan idén is zárt kapuk mellett rendezzük a legjelentősebb hazai eseményünket. Másrészt a nagy létszám miatt, és a biztonságosabb rendezés érdekében a selejtező mezőnyét két helyszínen bonyolítottuk le. 

Nagy sikerélménnyel gazdagodott az ob legidősebb indulója, a 68 éves Imreh László.

A legnépesebb fegyvernem, a párbajtőr, a “régi bázisra” költözött, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban voltak a selejtezők, és itt láthattuk a nap legnagyobb meglepetését is. A nyitónapon a hagyományoknak megfelelően a legjobb 32-ig jutott el valamennyi fegyvernem mezőnye, és ez értelemszerűen a férfi párbajtőrözőknél jelentette a legnagyobb “rostálást”, itt ugyanis 170 feletti volt a mezőny. Ebben a szakágban rendelkezünk 8-10 Vk-döntőssel, olimpiai érmesekkel, megspékelve a mezőnyt a válogatott öttusázókkal. 

Olimpiai ezüstérmes világbajnokunkat, Siklósi Gergelyt klubtársa, Keszthelyi Zsombor búcsúztatta.

Éppen a legnagyobb favorit búcsúzott – az olimpia ezüstérmes, egyéni világbajnok Siklósi Gergely személyében. A Honvéd klasszisának a csoportkörben sem ment igazán. Nem rövid karrierjének talán legnagyobb skalpját szerezte ellene az ob legidősebb indulója, a 68 esztendős Imreh László, aki 5:4-re legyőzte őt. A direkt kieséses folytatásban Geri 15:13-ra hozta első meccsét, ám a 64-ért a csoportot követően harmadikként rangsorolt klubtárs, Keszthelyi Zsombor következett. Nem csak a klubjuk, a mesterük is közös a fiatalembereknek, Dancsházy-Nagy Tamás válogatott edző nem is nézte két tanítványának összecsapását… Nem láthatta azt sem, hogy 5:5 után Zsombor zsinórban 7 egylámpást szúrt, és végül 15:10-re nyert. Az érzelmek nem látszódtak a két csapattárson, Geri nagyon sportszerűen gratulált és megveregette riválisa vállát, a “fiatal” pedig boldogságát visszafogva vette tudomásul, hogy legyőzte a világ egyik legjobbját. Siklósi szempontjából ennek természetesen semmiféle következménye nincs, ilyesmi a nagyon erős magyar párbajtőr vívásban előfordul, ettől még továbbra is a világ legjobbjai közé tartozik. Zsombor pedig így nyilatkozott az asszója után nem sokkal: “Nagyon rossz volt, amikor láttam, hogy Gerivel kerülök össze. Klubtársak vagyunk, együtt készülünk, ugyanaz a mesterünk. Örültem a veretlen csoportkörömnek, de ennél balszerencsésebben nem is alakulhatott volna a sorsolás. Minden sikerült ellene, jól ment a vívás, boldog is vagyok, de természetesen ettől még a szememben Siklósi Geri a világ egyes számú párbajtőrözője.”

Szilágyi Áron nyolcadik egyéni magyar bajnoki aranyérmét szerezheti meg szombaton.

A tőr és a kard mezőnye az ob szombat-vasárnapi végküzdelmeinek is otthont adó Ludovika Arénában vívta a selejtezőit – mindenfajta meglepetések nélkül. “Sztárparádét” természetesen a férfi kardozók versenye hozott, ahol a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron mellett, pástra lépett két, csapatban tokiói bronzérmes társa, az egyéni világbajnok Szatmári András és Gémesi Csanád

Felejthetetlen, de legalábbis emlékezetes napja lesz valószínűleg ez a péntek a BVSC-s Ondrik Konrádnak, aki a csoportkörben 5:4-re legyőzte Szilágyi Áront, akinek tokiói aranyérme óta ez az első hivatalos versenye. A kardvívás jellegéből fakadóan arra, hogy a párbajtőrhöz hasonló meglepetések szülessenek a főtáblán, az esély gyakorlatilag egyenlő a nullával, és így történt ez ezúttal is. A Vasas klasszisa a 32 közé jutásért esélyt sem adott ellenfelének, Fekete-Kovács Máténak, 15:3-ra nyert, és ezzel a többi favorithoz hasonlóan biztosította helyét a szombat folytatásban. Ugyanakkor a sorsolást látva elmondható, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét korán összejöhet a Szilágyi-Szatmári álommeccs, méghozzá már a negyeddöntőben… Ráadásul előtte Áron a legígéretesebb magyar fiatallal, klubtársával, Rabb Krisztiánnal találkozhat a nyolcaddöntőben. 

Kézvágás a háromszoros olimpiai bajnok előadásában.

“Magamnak köszönhetem ezt az ágat, kellett nekem vereséget szenvednem a csoportban… Szeretem a magyar bajnokságok hangulatát, amikor csak tehettem és tehetem, minden esztendőben elindulok. Ráadásul ez az egyetlen olyan jelentős verseny sportágunkban, amikor a klubom színeiben, a Vasas sikeréért vívhatok, és ez is nagyon fontos a számomra. Eddig hét egyéni aranyérmet nyertem az ob-kon, és természetesen megpróbálom begyűjteni a nyolcadikat, de egyáltalán nem lesz könnyű dolgom.” – nyilatkozta honlapunknak Szilágyi Áron. 

Az országos bajnokság legfiatalabb indulója, a 11 éves halászteleki női tőröző, Mészöly Regina.

Az országos bajnokság szombaton a Ludovika Arénában az egyéni versenyek direkt kieséses táblájával folytatódik. A Magyar Vívás Napja és a döntős program délután 3 órakor kezdődik, és live stream-en természetesen követhető. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Ezüstérem és helyezés Szófiából

A kadet tőr európai körversenyen a női tőrcsapat ezüstérmet nyert, míg férfi egyéniben Bodor Áron végzett a hetedik helyen.

Nyolcaddöntőig tartott a lendület

A torinói Grand Prix-n a férfiaknál Dósa Dániel és Szemes Gergő, a nőknél Kondricz Kata jutott el jó vívással a negyeddöntőig, ott viszont nem sikerült a bravúr. 

Nyolcadik hely női párbajtőrben

A remek kezdést nem követte jó folytatás, nyolcadik lett a Büki Lili, Dékány Kinga, Muhari Eszter, Nagy Blanka összeállítású női párbajtőrcsapat a barcelonai Világkupán.

Szófiai helyezések

A kadet női tőr európai körversenyen Márkus Boglárka 6., Simon Borbála 8. lett a nem túlzottan erős mezőnyben, míg férfi csapataink nem jutottak nyolc közé. 

Dani, Gergő: csak a szokásos

A kiemelt Dósa Dániel mellett Szemes Gergő jutott be a 64-es főtáblára a torinói Grand-Prix-n, az év egyik szuperversenyén.

Élő eredmények

Közelgő események