Egyedül Rédli András 64-ben

jan 25, 2019 | Hírek

Olimpiai, és egyéni világbajnoki bronzérmes párbajtőrözőnk, Rédli András jutott a 64 közé a dohai Grand Prix-versenyen. Két válogatott társának, Bányai Zsombornak és Berta Daninak ugyanez nem sikerült

Amit sejtettünk, az be is bizonyosodott. Bizony, ma már a távoli helyszíneken rendezett versenyek is félelmetesen erősek, pláne, ha a három kiemelt, Grand Prix-kategóriába tartoznak… Az évnyitó GP-viadalt a katari Dohában rendezték, és a világranglista első 16 helyezettje közül egyedül a koreai Jung hiányzott. A három magyar induló egyaránt a pénteki selejtezőben kezdte a napját, és a csoportkör kiejezetten jól sikerült.

Rédli Andrásnak például olyannyira, hogy veretlenül zárt, és ezzel közvetlenül a 64-es főtáblára jutott. Ugyanez két társának azonban nem sikerült. Berta Dani nagyon kemény ágra került, már a svájci Pittet sem volt könnyű pite (15:12), ám a 64-be jutásért a kétszeres egyéni világbajnok olasz Pizzo 15:9-re legyőzte őt. Bányai Zsombinak sem jött össze a főtábla. Ő előbb a dán Roblt verte 15:12-re, ám a japán Tajiritől 15:13-as vereséget szenvedett, és ezzel kiesett. 

A dohai Aspire Dome-ban igazán nem voltak hely szűkében a párbajtőrözők.

Így vasárnap egyedül Rédli András folytathatja a legjobb 64 között – ám előtte szombaton a női selejtezők következnek, Kun Annával és Budai Dorinával. 

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Grand Prix, Doha, 205 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Bányai Zsombor 5/1, Berta Dániel 4/2 (továbbjutottak).

A legjobb 96 közé jutásért: Bányai-Robl (dán) 15:12, Berta-Pittet (svájci) 15:12.

A legjobb 64 közé jutásért: Bányai-Tajiri (japán) 13:15, Berta-Pizzo (olasz) 9:15.

Vasárnap a legjobb 32 közé jutásért: Rédli-Von der Osten (dán).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Férfi párbajtőr: majdnem száz százalék!

328 induló, 8 magyar, és heten a 64-es főtáblán! A casablancai férfi párbajtőr világkupaverseny selejtezőjében a négy kiemelt olimpiai bajnokunk mellé Kovács Gergely, Keszthelyi Zsombor és Fenyvesi Csaba is továbbjutott, bravó!

Három magyar „légiós” folytatja Oranban

A kiemelt Rabb Krisztián mellett két fiatal kardozónk, Bíró Huba és Vigh Benedek jutott a legjobb 64 közé. Klasszisaink a korai időpont miatt nem indultak, de nagyon erős mezőny jött össze az orani világkupa-versenyen.

EFC belépés és parkolás

A Kadét EFC belépés és parkolási infomrációiról az alábbi dokumentumokból tájékozódhatnak: - BELÉPÉSI TÁJÉKOZTATÓ - PARKOLÁSI TÁJÁKOTATÓ

Válogatottak a főtáblán

A kiemelt Dósa Dániel mellett két válogatottbeli társa, Mihályi Andor és Tóth Gergely jutott a legjobb 64 közé a takamacui férfi tőr egyéni világkupaversenyen. Folytatás pénteken a nők selejtezőjével.

Érmek kapujában

Véget ért a veterán világbajnokság második harmada, a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők versenyei. A magyarok már „éremkapuig” jutottak, három értékes ötödik helyezést (Hoffmann Ibolya, férfi tőrcsapat, grand női párbajtőrcsapat), egy hatodik (grand férfi tőrcsapat) és egy hetedik helyezést (Lipták György) értek el, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események