Elhunyt Czvikovszky Ferenc

nov 16, 2021 | Hírek

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Czvikovszky Ferenc, az egyetlen, 1957-es világbajnok férfi tőrcsapat tagja. Temetése és búcsúszertartása november 30-án, 9.45-kor lesz a farkasréti temetőben.

Czvikovszky Ferenc 25 évesen, 1957-ben főiskolai világbajnokságot (Universiade) nyert, és még ugyanebben az évben a párizsi vb-n tagja volt a Czvikovszky Ferenc, Fülöp Mihály, Gyuricza József, Kamuti Jenő, Tilly Endre összeállítású világbajnok férfi tőr csapatnak és a világbajnoki ezüstérmes párbajtőr csapatnak egyaránt. Halálával egyedül Kamuti Jenő él a sporttörténelmi aranycsapatból. Az 1958-as philadelphiai vb-n tőr egyéniben ezüstérmet nyert, majd 1959-ben bronz, 1961-ben pedig ezüstérmet szerzett a tőrcsapat tagjaként. Eztán befejezte a vívópályafutását, mérnökként dolgozott. A vívósporttól azonban nem szakadt el, 1963-től öt évig a vívószövetség főtitkára és a férfi tőr válogatott szövetségi kapitánya volt, ezt követően elnökségi tagként és nemzetközi versenybíróként dolgozott.

Temetése és búcsúszertartása a farkasréti temetőben lesz, november 30-án, 9.45-kor. 

Czvikovszky Ferenc (balról a második) a tőr világbajnoki dobogó valamennyi fokán állt.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Újabb női tőr bronz Somorjáról

Harmadik helyen végzett a Kollár Anna, Papp Jázmin, Polonyi Petra, Zhou Xinyao összeállítású női tőrcsapat a somorjai junior világkupán, gratulálunk! A férfiak a 12. helyen zártak. 

Sínen a Vasút

A kadet párbajtőr országos csapatbajnokságon a férfiaknál és a nőknél is a BVSC nyerte az aranyérmet, gratulálunk a vívóknak és az edzőknek!

Bronzérem Hongkongból!

Harmadik helyen végzett a hongkongi junior férfi párbajtőr világkupán az Antal Máté, Horváth Márk, Keresztes Ádám, Pelle Domonkos összeállítású magyar csapat, gratulálunk!

Győztek a favoritok

Az esélyesek sikerével zárult a kadet párbajtőr egyéni országos bajnokság. A férfiaknál Petrovszki Áron (Honvéd), a nőknél Horváth Lotti (FTC) győzött, gratulálunk!

Nyolcaddöntő a somorjai vk-n

A hatalmas mezőnyű somorjai junior férfi tőr egyéni világkupán a magyarok közül Gergely Zoltán szerepelt a legjobban, aki a nyolcaddöntőig jutott.

Élő eredmények

Közelgő események