Értékes helyezések junior női párbajtőrben

dec 14, 2019 | Hírek

Borsody Emma a hetedik, Kardos Edina a nyolcadik helyen végzett a burgosi junior női párbajtőr Világkupán. A nagyon erős mezőnyben ez újabb értékes siker, gratulálunk a hölgyeknek és a mestereknek!

A junior női párbajtőr szakág egyre inkább bontogatja szárnyait, és reméljük, a kadetok között mindent megnyerő korosztály “beleöregedve” a nagyobbak közé, ugyancsak sikeres lesz! Ezt vetíti előre a burgosi junior női párbajtőr Világkupa is, és nem csak az értékes helyezések okán – ezekről kicsit később… 

A csoportmeccsekből ugyanis mind a 12 magyar továbbjutott, majd a több mint 200 fős mezőnyből a legjobb 64 közé bekerült kilenc vívónk, ami komoly dominanciát bizonyít! A 32-ben öten maradtak, és ebben a körben egyedül Fekete Laura búcsúzott. A nyolcaddöntő már magyar házmeccset is hozott, Kardos Edina győzte le Gnám Tamarát (15:10). A korosztályos hazai ranglistát vezető, korábbi junior vb-bronzérmes Borsody Emma ismét igazolta tehetségét, a 16 között 15:11-re verte az amerikai Khrolt. Egészen kevés hiányzott ahhoz, hogy összejöjjön a “három a kislány” a nyolcas döntőben. Büki Lili ugyanis egyetlen tussal, 15:14-re maradt alul a román Leonte ellen. 

Az újabb lépés a negyeddöntőben már nem sikerült. Emma az orosz Murtazajevától 15:13-ra, Edina a lengyel Brychtől 15:8-ra kapott ki. Ezzel a hetedik, illetve a nyolcadik helyen végzett Kovács Iván, illetve Halla Péter tanítványa, gratulálunk nekik, és Plásztán Attila vezetőedzőnek. 

Kardos Edina, Plásztán Attila válogatott edző és Borsody Emma. Gratulálunk!

A burgos junior női párbajtőr Vk vasárnap a csapatversennyel zárul. 

Eredmények. Junior női párbajtőr egyéni Világkupa, Burgos, 203 induló. A csoportmérkőzéseken: Dékány Kinga 5 győzelem/1 vereség, Petri Renáta 5/1, Gnám Tamara 4/2, Büki Lili 4/2, Tóth Jázmin 4/2, Borsody Emma 4/2, Fekete Laura 4/2, Salamon Réka 4/2, Muhari Eszter 3/3, Kardos Edina 3/3, Turcsák Bianka 3/3, Wetzker Laura 2/4 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 128 közé jutásért: Kardos-Pujol (spanyol) 15:10, Turcsák-Roskova (szlovák) 15:14, Wetzker-Bonal (francia) 10:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Fekete-Klasik (lengyel) 15:14, Dékány-Sulej (lengyel) 15:5, Tóth-Rossatti (olasz) 9:8, Kardos-Calderaro (olasz) 15:8, Gnám-Luxandru (spanyol) 15:13, Petri-Isidro (spanyol) 15:11, Borsody-Torrego (spanyol) 15:9, Salamon-Mecserina (ukrán) 15:11, Büki-Mazur (ukrán) 15:13, Muhari-Takahasi (japán) 14:15, Turcsák-Lin (amerikai) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Fekete-Jaakkola (finn) 15:9, Kardos-Szemjannyikov (orosz) 15:10, Gnám-Maccagno (olasz) 15:14, Borsody-Viveros (paraguayi) 15:13, Büki-Sersot (francia) 15:13, Petri-Hecht (izraeli) 8:15, Dékány-Conrad (francia) 14:15, Salamon-Leonte (román) 9:15, Tóth-Brych (lengyel) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Gnám-Lever (brit) 15:11, Borsody-Lin (amerikai) 15:14, Büki-Gzjunova (orosz) 15:14, Kardos-Pizzini (olasz) 15:14, Fekete-Traditi (olasz) 12:15.

Nyolcaddöntő: Kardos-Gnám 15:10, Borsody-Khrol (amerikai) 15:11, Büki-Leonte (román) 14:15.

Negyeddöntő: Kardos-Brych (lengyel) 8:15, Borsody-Murtazajeva (orosz) 13:15.

Végeredmény: 1. , 2. , 3. és , …7. Borsody Emma (edző: Kovács Iván, válogatott edző: Plásztán Attila), 8. Kardos Edina (edző: Halla Péter, válogatott edző: Plásztán Attila), 13. Gnám Tamara, 14. Büki Lili, …27. Fekete Laura, …36. Petri Renáta, …39. Dékány Kinga, …54. Tóth Jázmin, 55. Salamon Réka, …89. Muhari Eszter, …98. Turcsák Bianka, …157. Wetzker Laura.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események