Európa-bajnok a magyar férfi kardcsapat!

jún 20, 2022 | Hírek

Magabiztos versenyzéssel, remek győzelmekkel lett ismét Európa-bajnok 2018 után a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású magyar kardcsapat Antalyában. Gratulálunk!

Kétség sem férhetett ahhoz, hogy ezen a napon melyik kardcsapat lesz Európa legjobbja…! Na jó, talán egy baljós fuvallat átszelte az antalyai csarnokot a döntő második és hatodik asszóját követően, amikoris a meglepetés finalista Ukrajna 10:4-re elhúzott, majd 30:29-re vezetett a mieink ellen. Ám néhány pillanattal később helyreállt az a rend, amelynek alapján 2018 után ismét a kontinens legjobbja lett a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású magyar válogatott! 

Eb-döntő előtti "Magyarok!"

A teljesítmény természetesen elképesztő, ám az a magabiztosság, az a természetesség is az, ahogy három ellenfelét ellenmondást nem tűrően győzte le világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes, és most már kétszeres Európa-bajnok kardcsapatunk!

A sort a lengyelek elleni negyeddöntővel nyitották a mieink, amikoris 45:32 lett a végeredmény úgy, hogy az utolsó körben már nem “szakították meg” magukat a fiúk. Az elődöntőtől tartottunk a legjobban, a fiatalokkal, és a rutinos klasszis Apithyval felálló franciák mostanság többször is vitézkedtek. Ám ezúttal csak fellángolásai voltak az ellenfélnek, Csanád és Áron letörtek minden próbálkozást, 45:35 lett a vége a meccsnek. Mindeközben a másik ágon egymást érték a szenzációk, az olaszok és a németek is az alsó ágra kerültek, miközben Ukrajna döntős lett, és a házigazda törökök bronzérmet nyertek. 

Európa-bajnoki öröm!

A fináléban aztán jött az a kis, na jó, közepes megingás, melynek okán Ukrajna két asszó után 10:4-re vezetett, majd a magyar fordítást követően a második kör végén ismét az övék volt az előny, igaz, csak egyetlen tussal (29:30). Azonban az utolsó etapban Csanád, Andris, majd Áron egyaránt hozta a meccsét, és a 45:39-es végeredmény azért nem nevezhető késhegyre menő küzdelemnek. Persze, nem is hiányzott… Klasszisaink természetesen ünnepeltek, visszafogottan ünnepeltek, és jó kijelenteni, hogy esélyeshez méltó biztonsággal lett aranyérmes ez a remek kvartett! Még egyszer: Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron, a válogatott vezetőedző Decsi András és segítője Neuhold Sándor, valamint a mesterek: Decsi István, Navarrete József, Gárdos Gábor, Decsi András. Gratulálunk!

Íme, a nyilatkozatok! Decsi András, vezetőedző: “Azzal kellett vívnunk, aki szembejött velünk… Igazán nem a mi gondunk, hogy az esélyesebbek ezúttal korábban búcsúztak. Mi tettük a dolgunkat, és nagyon büszke vagyok a fiúkra! Az aranyérmet sosem adják ingyen, és ez a társaság bebizonyította, hogy Tokió után is kész az újabb feladatokra!”

Gémesi Csanád, aki az Eb-n egyéniben és csapatban is remekelt: “Nagyon örülök, hogy eredményes voltam ezen a napon is! Egész más körülmények között lettünk Európa-bajnokok négy évvel ezelőtt, mint most, de mégsem tudok különbséget tenni a két aranyérem között, kedves számomra mindkettő…!”

Aranyosak! Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron.

Szilágyi Áron: “Most olyan versenyen lettünk Európa-bajnokok, amikor végig mi számítottunk esélyesnek, beszéltünk róla napközben, hogy ez egy másféle szituáció, mint az eddigiek. De ezt is megoldottuk, Csanád szuper volt, mint mindig, és mi hozzátettük Szatyival, amit kellett. A harmadik Eb-aranyamat nyertem, más ez mint a többi, ám egyáltalán nem unalmas…!”

Szatmári András: “Mindegyik meccsünkön mi számítottunk esélyesnek, és ezt nem is volt olyan egyszerű feldolgozni. De sikerült, és ennek nagyon örülök! Érdekes Eb volt ez számomra, ám aranyéremmel utazom haza, úgyhogy minden jó, ha a vége jó!”

Decsi Tamás: “Egész nap készen álltam a beugrásra, ám az nagyon jó érzés, amikor végül erre nincs szükség… Az elmúlt hat évben rengeteg érmet nyertünk ezzel a csapattal, aranyat valamivel kevesebbet. Most már ezt szeretnénk gyűjteni Párizsig…!”

Európa-bajnoki "nagytotál"! Ülnek: Szatmári András, Gémesi Csanád, Csampa Zsolt, Decsi Tamás, Szilágyi Áron. Állnak: Decsi András, Decsi István, Bodnár József, Tamás Henriette, Gárdos Gábor, Boczkó Gábor, Neuhold Sándor.

A nap másik versenyszámában a női tőrözők a hetedik helyen végeztek. Mohamed Aida egyéniben összeszedett sérülése miatt helyette Pöltz Anna került a csapatba, a mieink a negyeddöntőben Lengyelországgal találkoztak. Miként a szezon folyamán, úgy ezúttal sem jött ki a lépés a mieinknek, a jelek szerint nagyon hiányzik a csapatból a korábbi vezéregyéniség, Kreiss Fanni. A hölgyek 45:31-es vereséget szenvedtek, és a helyosztó első meccse sem sikerült, Ukrajna 45:35-re győzött. Végül a hetedik helyért összejött az első és egyetlen siker, Románia ellen 45:30-ra nyert a magyar női tőrcsapat, és ezzel 7. lett a Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra, Pöltz Anna összeállítású válogatott. 

Az Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján a férfi tőr- és a női párbajtőrcsapatok lépnek pástra. Hajrá, magyarok!

Európa-bajnokainknak Csampa Zsolt, a szövetség elnöke adta át az aranyérmet.

Eredmények. Vívó Európa-bajnokság, Antalya. Férfi kardcsapat, 14 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:32 (Gémesi +7, Szilágyi +3, Szatmári +3).

Elődöntő: Magyarország-Franciaország 45:35 (Gémesi +7, Szilágyi +6, Szatmári -3).

Döntő: Magyarország-Ukrajna 45:39 (Gémesi +3, Szilágyi +2, Szatmári +1).

Végeredmény: 1. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron, válogatott edző: Decsi András, edzők: Decsi István, Navarrete József, Gárdos Gábor, Decsi András), 2. Ukrajna, 3. Törökország.

Női tőrcsapat, 14 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 31:45 (Lupkovics -1, Pásztor -1, Kondricz -12).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Ukrajna 35:45 (Pásztor +2, Kondricz -6, Lupkovics -6).

A 7. helyért: Magyarország-Románia 45:30 (Lupkovics +9, Pöltz +5, Pásztor +1).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Németország, …7. Magyarország (Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra, Pöltz Anna).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Bronzérem és helyezés Vrsacból 

A vrsaci junior férfi párbajtőr egyéni Világkupán Pelle Domonkos bronzérmet nyert, míg Dunay Máté nyolcadik lett, gratulálunk!

Debreceni kardsikerek 

Két, debreceni színekben vívó kardozó, Battai Sugár és Iliász Nikolász nyerte a szombati Magyarkupa-fordulót, egyben hazai válogatót.

Itthon kardrandevú, Vrsacon junior derbi

Az eddigieknél csendesebb lesz a mostani vívóhétvége. Idehaza U23-as európai versenyt, egyben hazai válogatót rendeznek kardban, míg Vrsacban junior férfi párbajtőr Vk-n leszünk érdekeltek. 

Sok sikert, fiatalok!

A Magyar Vívó Szövetség elnökségi ülésén többek között kijelölték a február 23. és március 2. közötti, antalyai kadet és junior Európa-bajnokságon részt vevő magyar delegációt. 

Sao Paulo Kerekesszékes VK 2025 – Utazási Információk

Sao Paulo Kerekesszékes VK 2025 – Utazási Információk: Letöltés: DOKUMENTUM LETÖLTÉSE

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM