Év eleji nagyüzem a pástokon

jan 13, 2022 | Hírek

Alaposan “bekezd” az év elején sportágunk. A felnőttek mezőnyében három helyszínen, négy fegyvernemben rendeznek egyéni és csapat Világkupákat a hétvégén, emellett a kadetokra is figyelhetünk!

A Nemzetközi Vívó Szövetség mindent megtesz azért, hogy a felnőttek mezőnyében hiánytalanul, azaz 5 Világkupa- és 3 Grand Prix-versennyel menjen végig a szezon. Ugyanakkor ez korántsem könnyű, hiszen a pandémia miatt számos helyszínen lemondták, illetve lemondják az eseményeket. Ilyenkor kezdődik a “variálás”, azaz tartalék helyszínek keresése, vagy a teljes átalakítása a versenynaptárnak. Így történt, hogy kardban a montreali GP lemondása után a novemberi, orleans-i női Vk-ból kreáltak kétfegyvernemes GP-t, míg Tbiliszi, beugró helyszínként, férfi és női kardban rendez egyéni és csapat Világkupát, méghozzá ezen a hosszú hétvégén. 

A péntek-szombati egyéni selejtezőket követi majd vasárnap mindkét fegyvernem 64-es táblája és a döntő, hétfőn pedig a férfi, illetve a női csapatok versenyét rendezik. A magyarok már a helyszínen tartózkodnak, igaz, korántsem teljes csapatokkal. Az olimpiai bronzérmes férfiak közül Szilágyi Áron és Decsi Tamás nem utazott el a grúz fővárosba, a hírek szerint ők februárban kezdik nemzetközi szezonjukat. A nőknél pedig Márton Anna hiányzik térdműtétje miatt, elképzelhető, hogy ő a teljes szezont kihagyja majd. A férfiaknál ezúttal Iliász Nikolász és Péch Miklós, a nőknél Szűcs Luca száll be a tokiói szereplők, Szatmári András, Gémesi Csanád, illetve Pusztai Liza, Katona Renáta és Battai Sugár mellé.

A tőrözők “kivételesen” az eredetileg is tervezett helyszíneken és időpontban lépnek pástra péntektől vasárnapig – a férfiak Párizsban, a nők Poznanban. Fegyvernemünk férfi szakágában mindössze négy tőröző indul a francia fővárosban – Frűhauf Benjámin és Szemes Gergő betegség miatt nem utazhatott -, közülük Dósa Dániel helytállásában bízhatunk. Az olimpiai hetedik női tőrcsapat legjobbja, Kreiss Fanni babát vár, ő hiányzik, a többiek viszont elutaztak Lengyelországba. 

A kadet korosztály is érdekelt lesz ezen a hétvégén. A nagy mezőnyű pozsonyi férfi és női párbajtőr, valamint férfi tőr európai körversenyen ott lesznek a magyarok, míg kardban idehaza rendeznek országos bajnokságot. A tét mindenhol egyre nagyobb, alig több mint egy hónap múlva ugyanis zárulnak a ranglisták, február végén már korosztályos Európa-bajnokságot rendeznek Újvidéken. 

Valamennyi helyszínen: hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások