Fair Play-díjat kapott a férfi kardcsapat

dec 1, 2019 | Hírek

Az emlékezetes budapesti világbajnoki döntő után tett sportszerű nyilatkozatáért Fair Play-díjat vehetett át a magyar férfi kardcsapat a Nemzetközi Vívó Szövetség lausanne-i gáláján. Gratulálunk!

Megtartotta éves kongresszusát a Nemzetközi Vívó Szövetség Lausanne-ban. Az eseményt követte a testület gálavacsorája, melyen több magyart is díjaztak. Ennek kapcsán ugorjunk kicsit vissza az időben! A júliusi, budapesti világbajnokságon telt ház előtt rendeztük a férfi kardcsapatok döntőjét, ahol hatalmas küzdelemben, egyetlen tussal kapott ki Magyarország Koreától 45:44-re. A mérkőzésen több vitatott ítélet született, a döntő után a bírói testület fel is mentette a világbajnokságon a további munka alól az aktuális zsűripárost. 

Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szilágyi Áron a Fair Play-díjjal – Allisher Uszmanov társaságában.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón az újságírók természetesen feltették a bíráskodással kapcsolatos kérdést a mienknek. Szilágyi Áron a következő választ adta a tollforgatóknak: “Természetesen voltak kétes találatok. Ám nem emiatt kaptunk ki, nem szeretnénk erre fogni a vereséget.” Rövid mondatai után azonnal csapattársaihoz fordult, és kérdésére Szatmári András, Decsi Tamás és Gémesi Csanád is megerősítette ugyanezt. 

Már akkor jelezték a FIE illetékesei, hogy lesznek “következményei” a nyilatkozatnak. Lettek is. A csapat tagjai megkapták meghívójukat a vívószövetség gálájára, és Allisher Uszmanovtól, a testület elnökétől Fair Play-díjat vehettek át a vívóvilág krémje előtt. Gratulálunk!

Akadt másik magyar érdekeltsége is a gálaműsornak. A világranglistát megnyerő, junior világbajnok férfi párbajtőrcsapat kapott díjat, melyet Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke vett át. Gratulálunk Andrásfi Tibornak, Bende Bencének, Koch Máténak és Nagy Dávidnak!

Csampa Zsolt vette át Allisher Uszmanovtól a junior férfi párbajtőrcsapat díját, melyet a világranglista megnyeréséért kapott.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások