Meghalt az Egyesült Arab Emírségek államelnöke, Kalifa bin Zájid Ál Nahaján. A hetvenhárom éves korában elhunyt elnök halála miatt 40 napos gyászt hirdettek az ázsiai államban, a minisztériumokban és a magánszektorban pedig háromnapos munkaszünetet rendeltek el.
Kalifa bin Zájid Ál Nahaján
Ennek következtében a pénteki selejtezők után félbeszakították a fudzsejrai női párbajtőr Világkupát. Somfai Péter, a válogatott vezetőedzője ezzel kapcsolatosan a következőket nyilatkozta honlapunknak. “A nemzeti gyász miatt megállt az élet, a szervezők a verseny felfüggesztése mellett döntöttek. Most mindenki azon tanakodik, hogy átírja-e a repülőjegyét, elvégre vasárnap csapatversenyt is rendeztek volna. Szocsi után már másodszor járunk így. Szerettünk volna vívni egy jó csapatot, sajnos, ez van.”
Üresen maradt a fudzsejrai csarnok.
Csak emlékeztetőül, az ukrán-orosz háború kitörésekor szakadt ugyancsak félbe az egyéni főtábla napján a szocsi Világkupa-verseny, emellett a fegyvernemnek elmaradt a kínai Vk-viadala is… A selejtezőkből egyébként a kiemelt Kun Anna mellett Muhari Eszter és Nagy Kinga került a 64-es főtáblára, ám ennek különösebb jelentősége már nincs…