Egy gát átszakadt, egy pedig majdnem! Nagyszerű tőrszereplésnek és fontos sportdiplomáciai aláírásnak (erről részletesen másik írásunkban) örülhettünk szombaton Párizsban. Emitt előbbit részleteznénk, elsősorban Pásztor Flóra okán, aki nagyot lépett előre ezen a napon, pályafutása során először lett Vk-döntős! Hosszú lenne azt leírni, mennyi minden kellett ehhez egy eredményes junior pályafutás, majd egy súlyos térdszalagszakadást követően. Ám a lényeg az: Beliczay Sándor törekvéses tanítványa bravúrosan szerepelt szombaton. Az első lépés leírva egyszerű, a 64 között Flóra simán, 15:8-ra nyert a francia Catarzi ellen. Aztán viszont a világranglista élmezőnyéhez tartozó német Sauer következett, és az ellene elért 15:10 már nagyon értékes eredménynek számított. Hát még a következő lépcső! A kanadai “tinisztár”, a korábban Kreiss Fannit legyőző Guo volt az újabb ellenfél, és az ellen elért bravúros 15:14 jelentette Flóra számára a nyolcadik helyezést! A folytatásban a világ egyik legjobbjától, az olasz Volpitól kapott ki Flóra a negyeddöntőben 15:8-ra.
Pásztor Flóra okkal ünnepelt!
Gratulálunk, és olvassuk Flóra nyilatkozatát: “Amikor 11:14-ről sikerült fordítanom Guo ellen – ne kérdezd, hogyan… -, akkor nem is sikítani, vagy kiabálni, hanem sírni volt leginkább kedvem boldogságomban. Nagyon sok mindenen mentem keresztül az elmúlt években, és igazi boldogság, hogy léptem egy fontosat előre. Két kiemelt, rangos vívót sikerült legyőznöm, de most egy napra temessük is mindezt el, mert jön a holnapi, ugyancsak fontos csapatverseny.”
Mindenképp dicsérjük Kondricz Katát is, akinek egyetlen tus hiányzott a francia vb-ezüstérmes Ranvier ellen a nyolcaddöntőbe jutáshoz (14:15), továbbá említsük meg, hogy a már említett Fanni, valamint Lupkovics Dóri és Wolf Eszti a 64 között búcsúzott.
Dósa Dani remekül harcolt, egy tussal maradt le a negyeddöntőről.
Férfi tőrben Dósa Dani megint hajszálnyira volt attól, hogy megszerezze első Világkupa-döntőjét. Egyszer, persze, bizonyosan összejön, ám ez ilyenkor számára bizonyosan nem hat vigasztalóan… A formája viszont egyre jobb és jobb, ami igazán jó jel, közelítve az év nagy megmérettetéseihez. A párizsi Vk-n két magabiztos győzelemmel jutott el a nyolcaddöntőig. Előbb régi korosztályos riválisát, az olasz Rosatellit verte 15:11-re, majd simán, 15:8-ra bizonyult jobbnak a brazil Toldónál. A nyolcaddöntőben a “hongkongi hős”, a tokiói egyéni olimpiai bajnok Cheung várt rá, és a Törekvés vívója egészen közel állt a nagy bravúrhoz, 15:14-es vereséget szenvedett. Másik kiválóságunk a junior korú Szemes Gergő lassan unott természetességgel szórja a felnőtt Vk-nyolcaddöntőket… A Ferencváros vívója hongkongi ágon jutott el a legjobb 16-ig, előbb az európai szemmel nézve igen különleges nevű Ng ellen nyert 15:7-re, majd Yeungot verte 15:11-re. Hogy sokkal Gergő se maradjon le Danitól, ő egy olimpiai ezüstérmestől kapott ki a nyolcaddöntőben, a 2012-es második, egyiptomi Abouelkassemtől 15:9-re.
Szemes Gergő ismét egy felnőtt Vk-nyolcaddöntőben jeleskedett juniorként.
Szirmai Benedek válogatott edző honlapunknak a következőket nyilatkozta: “Dani 1:7-ről és 10:14-ről jött vissza az asszóba. Megcsinálta az utolsó akciót is, de sajnos nem jelzett a lámpa… Most még el van kicsit keseredve, sokadik nyolcaddöntője ez, de nincs oka rá, jól vívott. Miként Gergő, úgyhogy hiszek abban, hogy lesz keresni valónk csapatban is a folytatásban.
A négynapos párizsi tőrhétvége vasárnap a Világkupa csapatversenyeivel zárul. Hajrá, magyarok!
Eredmények. Férfi tőr egyéni Világkupa, Párizs, 261 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szemes-Ng (hongkongi) 15:7, Dósa-Rosatelli (olasz) 15:11.
A legjobb 16 közé jutásért: Szemes-Yeung (hongkongi) 15:11, Dósa-Toldo (brazil) 15:8.
Nyolcaddöntő: Dósa-Cheung (hongkongi) 14:15, Szemes-Abouelkassem (egyiptomi) 9:15.
Végeredmény: 1. Alexander Massialas (amerikai), 2. Guillaume Bianchi (olasz), 3. Cheung Ka Long (hongkongi) és Carlos LLavador (spanyol), …11. Szemes Gergő, …14. Dósa Dániel, …161. Bálint Álmos, …210. Bagdány Albert, …215. Budaházy Ambrus, …226. Tóth Gergely, …246. Frűhauf Benjámin, …255. Mihályi Andor.
Női tőr egyéni Világkupa, Párizs, 212 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Kondricz-Wohlgemuth (osztrák) 15:8, Pásztor-Catarzi (francia) 15:8, Lupkovics-Thibus (francia) 10:15, Wolf-Palumbo (olasz) 7:15, Kreiss-Guo (kanadai) 5:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Pásztor-Sauer (német) 15:10, Kondricz-Ranvier (francia) 14:15.
Nyolcaddöntő: Pásztor-Guo (kanadai) 15:14.
Negyeddöntő: Pásztor-Volpi (olasz) 8:15.
Végeredmény: 1. Alice Volpi (olasz), 2. Lee Kiefer (amerikai), 3. Francesca Palumbo (olasz) és Ysaora Thibus (francia), …8. Pásztor Flóra (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Feczer Viktor), …24. Kondricz Kata, …55. Kreiss Fanni, …60. Wolf Eszter, …62. Lupkovics Dóra, …68. Pöltz Anna, …76. Mohamed Aida, …117. Nekifor Erika, …168. Mesteri Viktória, …Tölgyesi Zsófia visszalépett.