Fókuszban a juniorok

jan 17, 2019 | Hírek

A múlt hétvégi felnőtt és kadet versenydömping után ezúttal a juniorok következnek. A hét végén az összes fegyvernemben Világkupa-versenyt rendezek, igaz, mi, magyarok csak háromban leszünk érdekeltek

Az elképesztő felnőtt és kadet versenydömping után a juniorok lesznek e hétvége főszereplői. A FIE versenynaptár átalakítása után ez a “vetésforgó” tart egészen a korosztályos világversenyekig, azaz a február végi, foggiai kadet és junior Európa-bajnokságig. Ugyanakkor már a junior korosztályban is “szétszórják” a versenyeket a kontinensek között – a különbség csak az, hogy míg a felnőttek között “vándorol a világ”, addig a húsz éven aluliak esetében többnyire nem vállalják az európai nemzetek a tengerentúli utazásokat. 

Ennek köszönhető, hogy ezúttal a hatból három helyszínen nem lesz magyar vívó. Bahreinbe és Izraelbe nem utaztak el junior párbajtőrözőink, míg az amerikai Phoenixben a junior férfi kardozók nem lépnek pástra. A másik három helyszínen viszont ott lesznek a legjobb 20 éven aluli vívóink. 

Pontosabban így, ez sem igaz. 

Női kardban a Madrid melletti Segoviában randevúzik a mezőny, és korosztályos klasszisunk, Pusztai Liza nem utazik el Spanyolországba. Az év eleji, budapesti Vk-t kisebb sérüléssel küszködve is megnyerte, majd összeszedett ráadásként egy betegséget, így érthető, hogy a jövő heti, Salt Lake City-i felnőtt egyéni és csapat Vk-ra koncentrál. A többiek viszont ott lesznek Segoviában, és Bérczy Dóri, Nagy Valentina, valamint a társak, Liza nélkül is képesek reményeink szerint a sikeres szereplésre. 

Tőrben európai helyszíneken folytatódik a Vk-sorozat – magyarokkal. A férfiak a délnyugat-franciaországi Aix-en Provance-ban találkoznak, és az itthoni figyelem elsősorban a csapatversenyre, no meg a 15 éves Szemes Gergőre koncentrál, aki legutóbb, az udinei junior viadalon nyolcaddöntőig jutott a 20 esztendősök között. Zágrábban a női tőrözők randevúznak, és ugyan ez a viadal nem számít be a honi válogatási ranglistába, a csapatversenyen a válogatott, a sérült Pöltz Annát leszámítva, a legerősebb összeállításában vesz részt. Elvégre fontos Vk-pontok gyűjthetőek a tavaszi korosztályos világversenyek előtt. 

Mindhárom helyszínen szombaton rendezik az egyéni, vasárnap a csapatversenyeket, és mindhárom helyszínen: hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Félig tele a pohár, és „majdnem arany”

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Folytatjuk a párbajtőrrel, a cím részben plágium…!

Tőr: közvetlenül a világelit mögött

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Ezúttal a tőrrel kezdünk!

Nemzetközi Licence Igénylés 2026-2027

Tisztelt Egyesületek! A 2026/27-es szezonra megnyílt a nemzetközi licenc igénylési lehetőség. A FIE és az EFC szabályzatai szerint a versenyeken való részvételhez minden versenyzőnek, edzőnek és bírónak érvényes licenccel kell rendelkeznie. Az igényeket a szövetség...

Boczkó Gábor: Inkább tele a pohár!

Nagyjából elégedetten nyilatkozott Boczkó Gábor szövetségi kapitány az 1 arany- és 2 bronzérmet hozó hongkongi világbajnokságot követően. 

Zárásként negyedik és ötödik hely

A férfi kardcsapat a negyedik, a női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a hongkongi világbajnokság záró napján. A magyar válogatott ezzel 1 arany- és 2 bronzéremmel, további értékes helyezésekkel zárt – soha rosszabbat, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események