Fontos döntések az elnökségi ülésen

szept 1, 2022 | Hírek

Fontos elnökségi ülést tartott a Magyar Vívó Szövetség. Elfogadta az évre érvényes Gerevich-ösztöndíjakat, a 2022/23-as válogatási versenynaptárt, továbbá kijelölték a testületet képviselő MOB-tagokat

A Magyar Vívó Szövetség Csampa Zsolt elnök vezetésével tartotta csütörtök kora este az elnökségi ülését. Az MVSZ három tagot jelölhetett a MOB új alapszabályának értelmében a testületbe. Ezt a három pozíciót titkos szavazást követően Imre Géza, Prosits Attila és Vitályos Eszter kapta meg, gratulálunk! (Az elnökség tagjai közül Kamuti Jenő a Fair Play-bizottság elnökeként, Nagy Tímea a Halhatatlanok klubja vezetőjeként ott van a MOB-ban.) 

Ezt követően a Gerevich-ösztöndíjak második félévi elosztásáról döntöttek. Az elnökség továbbá elfogadta a 2022/23-as versenynaptárat valamennyi fegyvernemben. A szövetség honlapján mindez hamarosan látható lesz, és ez egyben azt jelenti, hogy ebben a hónapban már elkezdődhetnek a kadet és junior korosztályban a válogató versenyek, a Magyarkupa-fordulók. Ugyanakkor a válogatott keretek összeállítását átgondolásra elnöki javaslatra visszaküldte az elnökség a szakmai rész felé újragondolásra. A kérés az, hogy legyen egy olyan célkitűzés, illetve kritérium rendszer, melynek alapján kiderül, minek alapján állnak össze a különböző válogatott keretek. Ugyanakkor a Héraklész kereteket egyhangúlag elfogadták. 

Öt év után változtatja meg az elnökség a nevezési és ügyviteli díjakat, valamint módosítja a versenyrendezési hozzájárulási díjat is. Ennek pontos részletezését a napokban véglegesíti a testület. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Színarany vasárnap!

A férfi és a női válogatott is nagyszerű aranyérmet nyert a kairói junior világkupa-versenyen! Gratulálunk a vívóknak, az edzőknek és a válogatott edzőknek! 

Ludovikás és vásárhelyi siker!

Nem sokan jósolták volna! A férfiaknál a Ludovika, a nőknél a hódmezővásárhelyi Csomorkány nyerte a kadet tőr országos csapatbajnokságot, gratulálunk!

Nyolcadik hely Plovdivból

A Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár összeállítású junior férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a plovdivi világkupa-versenyen.

Magas volt az orosz akadály 

Kilencedik helyen végzett a Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge összeállítású női kardcsapat a tbiliszi junior világkupán. 

Balázs bronzérmes, Antal ötödik

Nagyon szépen szerepeltek junior férfi párbajtőrözőink a kairói világkupa-versenyen! Balázs Bence bronzérmet nyert, Antal Máté az ötödik helyen végzett, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események