Hajmási Éva is ezüstérmes

márc 23, 2019 | Hírek

Veres Amarilla nyitónapi ezüstje után Hajmási Éva is a második helyen végzett a pisai kerekesszékes Világkupa-verseny második napján. A magyarok emellett további három helyezést szereztek.

Női kardban Hajmási Éva és Veres Amarilla egyaránt hibátlanul teljesített a csoportkörben, azonban a sorsolás szeszélye folytán egymással kerültek össze a negyeddöntőben, ami sajnálatos, hiszen a formájuk alapján mindketten éremesélyesek voltak a pisai Világkupa-állomáson. Ezúttal Évi győzött, majd meg sem állt a döntőig, ahol végül a lengyel Drozd megállította. Amarilla az ötödik helyen végzett. Nekik és mestereiknek, Erdei Péternek és Bódy Istvánnak gratulálunk!

Hajmási Éva küldöttségünk második ezüstérmét nyerte Pisában.

A nap többi versenyében is születtek a paralimpiai kvalifikáció szempontjából értékes eredmények. Női kard B-ben Mező Boglárka szerzett egy hetedik helyezést, illetve férfi tőr A kategóriában Osváth Richárd járt nagyon közel ahhoz, hogy meglepje a paralimpiai bajnok Szunt, de végül két találattal kikapott kínai ellenfelétől, így nyolcadik lett. Viszont az eredményhirdetesnél ismét díjazták a tavalyi év összetett Világkupa győzelméért, ezúttal tőrben. Ricsi ezzel azt a tettet hajtotta végre, hogy mindkét fegyvernemében a pontverseny legjobbja lett 2018-ban, gratulálunk!

Eredmények. Olimpiai kvalifikációs kerekesszékes Világkupa-verseny, Pisa.

Férfi tőr A kategória, 50 induló. Nyolcaddöntő: Osváth-Tokatlian (francia) 15:8. Negyeddöntő: Osváth-Szun (kínai) 13:15.

Végeredmény: 1. Zsong (kínai), 2. Szun (kínai), 3. Csen (kínai) és Nagajev (orosz), …8. Osváth Richárd (edző: Beliczay Sándor és Szirmai Benedek), …22. Zsolnai Sándor.

Férfi párbajtőr B kategória, 37 induló. Nyolcaddöntő: Tarjányi-Naumenko (ukrán) 9:15. 

Végeredmény: 1. Rzasa (lengyel), 2. Cratere (francia), 3. Coutya (brit) és Hu (kínai), …9. Tarjányi István, …18. Gergely István.

Női kard, A kategória, 36 induló. Nyolcaddöntő: Hajmási-Poignet (francia) 15:5, Veres-Burdon (lengyel) 15:6. Negyeddöntő: Hajmási-Veres (olasz) 15:10. Elődöntő: Hajmási-Vang (kínai) 15:11. Döntő: Hajmási-Drozd (lengyel) 11:15.

Végeredmény: 1. Drozd (lengyel), 2. Hajmási Éva (edző: Erdei Péter), 3. Breus (ukrán) és Vang (kínai), 5. Veres Amarilla (edző: Bódy István).

Női kard B kategória, 23 induló. Nyolcaddöntő: Mező-Misurova (orosz) 15:11. Negyeddöntő: Mező-Ao (kínai) 11:15.

Végeredmény: 1. Kecsuriani (grúz), 2. Ao (kínai), 3. Jana (thaiföldi) és Hsziao (kínai), …7. Mező Boglárka (edző: Erdei Péter).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Egri ezüst a végére

Női tőrcsapatunk (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Nádasdy Anna, Zsombok Helga) ezüstérmével zárult az egri kerekesszékes világkupa, gratulálunk!

Bajnokok győzelme

A tatai junior párbajtőr előválogatót a férfiaknál a korosztályos Európa-bajnok Pelle Domonkos, a nőknél a kadet világbajnok Horváth Lotti nyerte, gratulálunk!

Pásztor Flóra hetedik a GP-n

A sanghaji tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, gratulálunk! A férfiaknál Szemes Gergő jutott a legjobb 32-ig. 

Újabb két bronzérem Egerből

Az egri kerekesszékes világkupaverseny utolsó egyéni napján újabb két magyar bronzérem született, Hajmási Éva női tőrben, Osváth Ricsi férfi kardban lett harmadik

Petrovszki és Horváth győzött

Az esélyesek sikerével ért véget a kadetok második, 2025/26-os párbajtőr előválogatója. A férfiaknál Petrovszki Áron (Honvéd), a nőknél Horváth Lotti (FTC) győzött. 

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM