Három női párbajtőrözőnk a 64 között

máj 19, 2023 | Hírek

Az emírségekbeli Fujairah-ban rendezik a női párbajtőrözők Világkupa-versenyét. Az egyéni selejtezőkben a kiemelt Kun Anna és Muhari Eszter mellé Kardos Edinának sikerült a legjobb 64 közé jutnia. 

A csapat a lényeg – természetesen a párbajtőr fegyvernem Világkupa-hétvégéjének ez a mottója a férfiaknál és a nőknél egyaránt. Persze, azért az egyénit sem szabad és lehet elhanyagolni, ennek selejtezője zajlott pénteken. A hölgyek az Egyesült Arab Emírségek harmadik legnagyobb városában, Fujairah-ban vívtak, felemás sikerrel. 

A kiemelt Kun Anna és Muhari Eszter mellé a további hat magyar közül egy, Kardos Edina tudott csatlakozni. Ő viszont már a csoportkört követően! Öt győzelme és jó tusaránya elegendő volt ahhoz, hogy a legjobb 16 közé kerüljön a rangsorban, így ő mentesült a további asszók alól, koncentrálhat a szombati folytatásra. A többiek közül Fekete Bosziljkának nem sikerült továbbjutnia, és négyen folytathatták a direkt kieséses táblán. 

Kardos Edina a csoportkör után közvetlenül a 64-es főtáblára jutott.

A 96 közé jutásért Tóth Jázmin és az újdonsült kadet világbajnok, Nagy Blanka egymással került szembe, a “kicsi” igen jól tartotta magát, de Jázmin győzött 15:14-re. Büki Lili és Wimmer Dorina egyaránt legyőzte riválisát ebben a körben, így hárman vívhattak a főtábláért. Egyaránt sikertelenül. Jázmin vívta a legszorosabbat, ő 12:10-re kapott ki a kínai Lintől, míg Lili és Dorina egyaránt jónevű, olasz riválissal (Marzani, Rizzi) szemben maradt alul. 

Folyatatás tehát szombaton, három női párbajtőrözőnkkel. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa, Fujairah, 226 induló. A csoportmérkőzéseken: Kun Anna, Muhari Eszter kiemelt, Kardos Edina 5 győzelem/1 vereség, Büki Lili 4/2, Nagy Blanka 4/2, Wimmer Dorina 4/2, Tóth Jázmin 3/2 (továbbjutottak), Fekete Bosziljka 1/5 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Büki-Möschlin (svájci) 15:13, Wimmer-Liu (amerikai) 15:11, Tóth-Nagy 15:14.

A legjobb 64 közé jutásért: Büki-Marzani (olasz) 11:15, Wimmer-Rizzi (olasz) 6:15, Tóth-Lin (kínai) 10:12.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Kun-Bozza (olasz), Muhari-Luty (francia), Kardos-Rizzi (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Meglepetés és papírforma

A kadet párbajtőrözők szezonnyitó válogatóján a férfiaknál új nevek tűntek fel, a hölgyeknél a „régiek” domináltak. Az aranyérmes a vasasos Luo Yuqing Karl, illetve a honvédos Karner Bíborka lett, gratulálunk!

Kiszúrtak velünk

Nem jutott magyar női tőröző a legjobb 32 közé a samsuni junior női tőr egyéni világkupa.versenyen. A 64-ben három vívónk volt ott, a vasárnapi csapatversenyeken lehet javítani

Andor legjobb európaiként lett 5.

Zsögön Andor egyedüli európaiként jutott nyolc közé a samsuni junior férfi tőr világkupa-versenyen. A budakalászi színekben vívó tehetség az ötödik helyen végzett a nemzetközi szezonnyitón, gratulálunk!

A pást szélén is erősek vagyunk!

Piecs Adrienn az előző szezon kitüntetett versenybírói közé került, mellette további öt zsűrink szerepel az úgynevezett „Masterslist”-en. A magyar vívás a pást szélén is erős!

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

Élő eredmények

Közelgő események