Hat aranyérem, hat egyesületnek

dec 17, 2022 | Hírek

Három budapesti és három vidéki aranyérem született az országos bajnokság egyéni versenyein, a Magyar Vívás Napján. A tőr ob aranyérmét Kondricz Kata, illetve Dósa Dániel nyerte, gratulálunk!  

AMI A DÖNTŐIG TÖRTÉNT. A hölgyek kezdték a reggelt, és nem sokat kellett várni a “nap rangadójára”. Történt ugyanis, hogy már a nyolcaddöntőben összetalálkozott egymással a jelenlegi válogatott két erőssége, Kondricz Kata és Pásztor Flóra. Végig előbbi tartotta kézben a mérkőzést, ám Flóra rendre zárkózni tudott. Valamennyi asszó véget ért a körben, mire stílusosan a “nagyok” is befejezték – Kata bizonyult jobbnak, aki ezt követően simán be is masírozott a döntőbe. A másik ágon Pöltz Anna tette meg ugyanezt, ő az elődöntőben Lupkovics Dórát győzte le. Feltétlenül tegyünk említést további három hölgyről. Elsőként Kollár Annáról, aki kiskadet korára eljutott odáig, hogy felnőtt bajnoki érmet nyerjen. Ráadásul a negyeddöntőben azt a Kreiss Fannit győzte le 14:12-ről, aki szülését követő első versenyén indult. Akadt persze, aki ilyen fiatalon már szép sikereket ért el a felnőttek között. Őt Mohamed Aidának hívják, aki 46 évesen is itt volt a mezőnyben, és az ötödik helyen végzett. 

A férfiaknál pedig éppen az okozta a meglepetést, hogy a negyeddöntőben egy fiatal búcsúzott. Nevezetesen a még mindig junior korú, de már felnőtt világbajnoki döntős Szemes Gergő. A ferencvárosi tehetséget a súlyos sérülése után remekül visszatérő, ugyancsak fiatal Tóth Gergely győzte le, aki a négy között törekvéses klubtársánál, Frűhauf Benjáminnál is jobbnak bizonyult. A másik ágon abból a szempontból érvényesült a papírforma, hogy az esélyes Dósa Dániel magabiztosan menetelt el a fináléig. Az elődöntőben a kadet Európa-bajnok csapat egyik erősségét, a 17 éves Bagdány Albertet győzte le, akinek ugyancsak jár a gratuláció. 

Kondricz Kata (szemben) egyre jobban belejött a nap folyamán.

A FINÁLÉ. A döntők egy simább, és egy nagyon szoros, izgalmas asszót hoztak. A nők vezették fel a finálék sorát, és Kondricz Kata nagyon magabiztosan hozta le az asszót. Pöltz Anna az elején még tartotta a lépést, de később Marco Goncalves tanítványának sikeréhez nem férhetett kétség, végül 15:5-re győzött Kata, aki ezzel sorozatban harmadik ob-aranyérmét nyerte, ami nem akármilyen teljesítmény, gratulálunk!

Dósa Dani és Tóth Gergely nagyon izgalmas döntőt vívott.

A férfiak fináléja jóval több izgalmat hozott, annak ellenére, hogy két klubtárs vívott egymással. Tóth Gergely nem hogy méltó ellenfele volt Dósa Daninak, hanem az első három percet követő szünetben még 12:8-ra vezetett. Ezt követően viszont Szirmai Benedek tanítványának pillanati következtek. Végül egyetlen tus döntött, 15:14-re győzött Dani, aki ötödik felnőtt egyéni első helyét szerezte meg, ez sem semmi…

Kondricz Kata zsinórban harmadszor lett ob-aranyérmes.

NYILATKOZATOK. Kondricz Kata: “Ez a harmadik aranyérmem, de az első, amit nem zárt kapuk mellett szereztem meg, úgyhogy ezért talán különlegesebb számomra az előzőeknél. Tagnap még nem hittem, hogy így zárul ez a verseny, nem éreztem annyira a vívást. Amikor viszont a Flóra elleni presztízsmeccset hoztam a nyolcaddöntőben, akkor felszabadultam, és ettől kezdve már a vívásommal is elégedett voltam.” 

Dósa Dani ötödik magyar bajnoki címének örülhetett.

Dósa Dániel: “Persze, nagyon örülök a győzelmemnek, de talán annál is jobban örülök annak, hogy egyre erősebbnek érzem a mezőnyünket. Eljutottunk odáig, hogy nem én számítottam a verseny favoritjának, és Tóth Geri is remekül vívott a nap során. Mindent megteszünk majd az olimpiai kvalifikációért, tényleg ez járt a fejemben még az eredményhirdetés előtt is, természetesen ettől függetlenül nagyon örülök az újabb aranyérmemnek.”

Eredmények. Tőr egyéni országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok. 

Férfiak, 80 induló. Végeredmény: 1. Dósa Dániel (Törekvés, edző: Szirmai Benedek), 2. Tóth Gergely (Törekvés), 3. Bagdány Albert (Ludovika) és Frűhauf Benjámin (Törekvés), 5. Szemes Gergő (FTC), 6. Machek Vince (Honvéd), 7. Mihályi Andor (Ludovika), 8. Budaházy Ambrus (Ludovika). A döntőben: Dósa-Tóth 15:14.

Nők, 50 induló. Végeredmény: 1. Kondricz Kata (Honvéd, edző: Marco Goncalves), 2. Pöltz Anna (Ludovika), 3. Kollár Anna (Törekvés) és Lupkovics Dóra (Honvéd), 5. Mohamed Aida (UTE), 6. Kreiss Fanni (Törekvés), 7. Sperka Jázmin (Honvéd), 8. Nekifor Erika (Törekvés). A döntőben: Kondricz-Pöltz 15:5.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Élő eredmények

Közelgő események