Csak a csoportmérkőzések értek véget a madridi, olimpiai kvalifikáló férfi kard egyéni Világkupa-verseny selejtezőjén, és a nagyon erős mezőnyben – a világranglista első 50 helyezettje kivétel nélkül rajthoz állt – Szilágyi Áron máris három magyar társat kapott a szombati 64-es főtáblára. Kétszeres olimpiai bajnokunk természetesen kiemeltként az első napon nem lépett pástra, viszont a további 11 magyar igen.
Közülük Decsi Tamás a legjobb indexet produkálva, fölényes győzelmeket aratva jutott a kör után közvetlenül a szombati folytatásra, és ugyancsak veretlenül tette meg ugyanezt Iliász Nikolász. Gémesi Csanád ugyan egyszer kikapott, de olyan jó találataránya volt, hogy ő is befért a legjobb 16 közé, ami azt jelentette, hogy ugyancsak mentesült a további 2-3 direkt kieséses asszótól. Dicséret a többieknek is jár, valamennyi magyar továbbjutott a csoportmeccseket követően.
A világbajnok Szatmári András megpróbálta, de nem sikerült, még nem teljesen egészséges.
A folytatás legrosszabb híre Szatmári Andráshoz kapcsolódik. Világbajnokunk combhúzódása miatt kihagyta a két héttel ezelőtti szöuli Grand Prix-t, ám Madridban vállalta az indulást. Azonban kiderült, még mindig nem sérülésmentes, végigvívta ugyan asszóit, ám ennek nem volt jelentősége, az első direkt kieséses körben kiesett. Nagy kérdés, hogy a csapatversenyt tudja-e vállalni. Erre szombaton bizonyosan választ kapunk.
A többieket is alaposan megrostálta az első 15 tusos asszó. Kovács István, Gémesi Bence, Kossuth Bálint, Péch Miklós és György Lehel egyaránt vereséget szenvedett. A főtábláért egyedül az ifjúsági olimpiai bajnok Rabb Krisztián és a fiatal Galgóczy Tamás vívhatott. Mindketten győztek, és ezzel összességében feleződtünk, ami annyit tesz, hogy tizenkét magyar kardozóból hat jutott a főtáblára. Értékes teljesítmény, különösen a két fiatal számára, a java pedig szombaton következik. Hajrá, magyarok!
Eredmények. Férfi kard egyéni Világkupa, Madrid, 226 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron kiemelt, Decsi Tamás 6 győzelem/0 vereség, Iliász Nikolász 5/0, Gémesi Csanád 5/1 (a legjobb 64 közé jutottak), Gémesi Bence 5/1, Szatmári András 4/2, Kovács István 4/2, Péch Miklós 4/2, Galgóczy Tamás 4/2, Kossuth Bálint 3/3, Rabb Krisztián 3/3, György Lehel 2/4 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 160 közé jutásért: György-Escudero (spanyol) 15:11.
A legjobb 96 közé jutásért: Galgóczy-Novikau (fehérorosz) 15:9, Rabb-Kirpicsou (fehérorosz) 15:6, Kovács-B. Bazadze (grúz) 10:15, Gémesi B.-Dragomir (román) 9:15, Szatmári-Elissy (egyiptomi) 5:15, Kossuth-Patrice (francia) 8:15, György-Danyilenko (orosz) 10:15, Péch-Csap (ukrán) 10:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Galgóczy-Cuellar (kolumbiai) 15:12, Rabb-Patrice (francia) 15:10.
Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Rabb, Decsi-Sirsov (orosz), Iliász-Amer (egyiptomi), Gémesi Cs.-Cavaliere (olasz), Galgóczy-Berre (olasz).