Hatan a hatvannégyben

febr 1, 2019 | Hírek

Jól teljesítettek a magyar kardozók a varsói Világkupa selejtezőjén. A kiemelt Szilágyi Áron és Szatmári András mellé Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Iliász Nikolász és Kovács István jutott 64 közé.

Az esztendő első férfi kard Világkupáján 221 kardozó lépett pástra a lengyel főváros nagy hagyományú versenyén. Két világklasszisunk, Szilágyi Áron és Szatmári András természetesen kiemeltként felmentést kapott a pénteki selejtezőnapról, a többi tíz magyar azonban érdekelt volt. Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes válogatottunk további két tagja örömtelien gyorsan csatlakozott a társakhoz. Gémesi Csanád és Decsi Tamás egyaránt veretlenül zárta a csoportkört, és ezzel a 64-es főtáblára jutott. 

Gémesi Cssanád veretlen csoportkörrel jutott a legjobb 64 közé Varsóban.

A többiekről: hárman – Péch Miklós, Gémesi Bence és Galgóczy Tamás – a csoportkörben búcsúztak. A többieknek két asszót kellett megnyerniük a főtábláért, és ez Iliász Nikolásznak és Kovács Istvánnak – pályafutása során először – sikerült! A korábbi csapat vb-ezüstérmes Niko egy 15:8-as (Dadajev, orosz) és egy 15:9-es (Loss, amerikai) győzelemmel lépett a 64-be, míg Kovács egy 15:14-gyel (Szulamanidze, grúz) és egy 15:9-cel (Kisel, fehérorosz) jutott el idáig. Egy győzelem után kapott ki a román Bucurtól (12:15) Puy Sebestyén, míg Kossuth Bálint az első körben búcsúzott a kínai Lin ellenében (9:15). 

Ezzel mindösszesen hat magyar kardozó jutott a legjobb 64 közé, ami nagyszerű részeredménynek számít! Szombaton pedig jöhet a folytatás!

Eredmények. Férfi kard egyéni Világkupa, Varsó, 221 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron és Szatmári András kiemelt, Gémesi Csanád 6 győzelem/0 vereség, Decsi Tamás 5/0 (a legjobb 64 közé jutottak), Iliász Nikolász 5/1, Puy Sebestyén 5/1, Kossuth Bálint 5/1, Kovács István 3/3, György Lehel 2/4 (továbbjutottak), Péch Miklós 2/4, Gémesi Bence 2/4, Galgóczy Tamás 1/4 (kiestek).

A legjobb 96 közé jutásért: Kovács-Szulamanidze (grúz) 15:14, Puy-Dick (ausztrál) 15:5, Iliász-Dadajev (orosz) 15:8, Kossuth-Lin (kínai) 9:15, György-Dolegiewicz (amerikai) 6:15. 

A legjobb 64 közé jutásért: Kovács-Kisel (fehérorosz) 15:9, Iliász-Loss (amerikai) 15:9, Puy-Bucur (román) 12:15.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Kovács, Szatmári-Jagodka (ukrán), Decsi-Dolniceanu (román), Gémesi-B. Bazadze (grúz), Iliász-Hübers (német). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Orosz aranyak, magyar helyezések

Ötödik helyen végzett a taskenti junior világkupaversenyen a Berkeszi Dániel, Drobni Botond, Farsang Bernát, Révész Bence összeállítású férfi kardcsapat. A nők a kilencedik helyen zártak.

Újabb három érem a kerekesszékes Eb-n!

Hajmási Éva és Osváth Ricsi ezüst-, Nádasdy Anna bronzérmet nyert a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság újabb versenynapján női kardban, illetve férfi tőrben. Bravó, ezzel már egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremnél tart válogatottunk!

Élő eredmények

Közelgő események