Hetedik helyen, de a feladat megoldva!

jan 12, 2020 | Hírek

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából mindkét nagy riválisát maga mögé utasította a magyar női tőrcsapat a katowicei Vk-versenyen. A válogatott a 7. helyen végzett, és egyetlen versenyre van Tokiótól

Amikor egy hetedik helyezés rendkívül értékes lehet! Mert akad úgy, hogy vállvonogatással “elintézzük” a hírt, mely szerint a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összeállítású magyar női tőrcsapat a hetedik helyen végzett a katowicei Világkupa-versenyen. 

Ám ha ehhez hozzátesszük, hogy mindez az utolsó előtti olimpiai kvalifikációs viadalon történt, és a kijutás szempontjából a két legnagyobb riválisunkat, a lengyel és a német csapatot magunk mögé utasítottuk, akkor ennek a bizonyos hetedik helyezésnek nagyságrendekkel megnövekszik az értéke! Márpedig ez történt a sziléziai városban – legnagyobb örömünkre. 

A mieinknek először a nyolcaddöntőben kellett pástra lépniük, viszont akkor mindjárt “élet-halál” meccsen, a koreaiak ellen. Egy körrel előttünk vívták, ugyancsak a 16 között a lengyel-német mérkőzést, és ennek okán azért nem bosszankodtunk, mivel éppen ezt a két válogatottat kell megelőznünk az olimpiai kvalifikációban, és az egyik ezáltal mindenképpen kihullott… A házigazdák nyertek, és ezzel a németek jelentős hátrányba kerültek a Tokióért folytatott harcban. A magyarok, persze, magukkal foglalkoztak – nagyon helyesen! És a koreaiak ellen végig vezetve, nagyon fontos győzelmet arattak! A két fiatal, Pásztor Flóra és Kondricz Kata remekelt, Kreiss Fanni pedig nagyon magabiztosan fejezte be a meccset, ami 41:31-gyel zárult. 

A "kispadról" is kellett a segítség! Kreiss Fanni, Feczer Viktor vezetőedző, Kondricz Kata, Kiss Tibor válogatott edző és Lupkovics Dóra.

A negyeddöntőben a világklasszis olaszok ellen a tisztes helytállás jutotta mieinknek, a 36:45-ös vereség abszolút vállalható. Ám nagy izgalom jutott számunkra erre a körre is… A lengyelek ugyanis szinte végig vezettek a favorit oroszok ellen, és a hazai győzelem bennünket rendkívül érzékenyen érintett volna a pontszámítás okán. Ám az utolsó asszóban az elején pihentetett (?…) világklasszis, Deriglazova bebizonyította, hogy Fair Play is van a világon, hirtelen halálban egyetlen tusocskával fordítani tudott. 

Ezzel mi is, és nagy riválisunk is az 5-8. helyért folytatta, egyaránt ázsiai riválissal szemben. Mi a japánoktól kaptunk ki 45:39-re, a lengyelek pedig a kínaiakkal szemben maradtak alul. Így a 7. helyért az utolsó szabad tokiói pozícióra legnagyobb eséllyel pályázó két válogatott egymással nézett szembe. Pásztor Flóra miként egész nap, most is kimagaslóan vívott, a meccs közepén bevágott egy 8:0-át, és ezzel az előnnyel, megint csak Kreiss Fanni magabiztos befejezésével 40:33-mal értünk célba. 

Így a Feczer Viktor vezetőedző által irányított válogatott a hetedik helyen zárt, a lengyelek 8., a németek 9. helyen végeztek. Apró különbségek, ám ezek aranyat, pontosabban tokiói repülőjegyet érhetnek… Az utolsó kvalifikációs csapatversenyt február végén, Kazanyban rendezik. A “matek” bonyolult, ám ami biztos, a lengyelekkel szemben 8, a németekkel szemben több mint 10 pontos az előnyünk. Ebből kell megtartani akár a legminimálisabb mértékben is valamennyit az olimpiai induláshoz, nagyon fogunk szurkolni!

Pásztor Flóra (jobbra) egész nap kimagaslóan vívott!

“Együtt mindent meg tudunk oldani, végzünk mi még előrébb is” – nyilatkozta nagyszerű formában vívó Pásztor Flóra. – “Remek csapatot alkottunk mindenki akkor, és azt tehet hozzá, amihez szükség volt. Nagyon örülök, hogy jól ment a vívás az egész hétvégén, sérülésem után talán először éreztem azt, hogy minden tökéletesen működik. Az orosz-lengyel meccs végén a lányok kimentek a teremből, én végignéztem. Velünk volt ezúttal a jóisten, és ezt a lehetőséget Kazanyban ki fogjuk használni!”

Eredmények. Női tőrcsapat Világkupa, Katowice, 23 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Korea 41:31 (Pásztor +7, Kondricz +4, Kreiss -1).

Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 36:45 (Pásztor +3, Lupkovics -3, Kreiss -4, Kondricz -5).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Japán 39:45 (Kreiss +3, Pásztor -1, Kondricz -8).

A 7. helyért: Magyarország-Lengyelország 40:33 (Pásztor +7, Kreiss +2, Kondricz -2).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …7. Magyarország (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Egri ezüst a végére

Női tőrcsapatunk (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Nádasdy Anna, Zsombok Helga) ezüstérmével zárult az egri kerekesszékes világkupa, gratulálunk!

Bajnokok győzelme

A tatai junior párbajtőr előválogatót a férfiaknál a korosztályos Európa-bajnok Pelle Domonkos, a nőknél a kadet világbajnok Horváth Lotti nyerte, gratulálunk!

Pásztor Flóra hetedik a GP-n

A sanghaji tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, gratulálunk! A férfiaknál Szemes Gergő jutott a legjobb 32-ig. 

Újabb két bronzérem Egerből

Az egri kerekesszékes világkupaverseny utolsó egyéni napján újabb két magyar bronzérem született, Hajmási Éva női tőrben, Osváth Ricsi férfi kardban lett harmadik

Petrovszki és Horváth győzött

Az esélyesek sikerével ért véget a kadetok második, 2025/26-os párbajtőr előválogatója. A férfiaknál Petrovszki Áron (Honvéd), a nőknél Horváth Lotti (FTC) győzött. 

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM